Amióta Karinthy Márton közreadta Ördöggörcs, avagy utazás Karinthyába című családtörténetét, mindent tudunk a XX. század legkülönösebb irodalmi famíliájáról. Frigyes, a főisten, aki a vicc- ben nem ismer tréfát, Gábor, a fájdalomherceg, az élhetetlen költő, Ferenc (Cini) a vízipólós, regény- és színműíró, valamint Márton (Marci), a Hököm Színház alapítója, aki sokáig nem találta a lezárt zongora kulcsát. Körülöttük nők, vigécek, őrültek, egész udvartartás. A legendák ködvilágából Karinthy Márton teremtett hús-vér valóságot. Egy fontos kérdéssel azonban adós maradt: mennyire érdekelte a gyomros matéria a Karinthyakat?

– Karinthy Frigyes többször nyilatkozta, hogy számára a legjobb étel a bevétel. Tréfa volt ez, vagy tényleg nem érdekelte, mit eszik?

– Hogyne érdekelte volna! Bár én a nagyapámat nem ismerhettem, de Gábor, az elsőszülött fiú gyönyörű nekrológot írt róla 1938-ban a Szép Szó folyóiratban. Abból kiderül, hogy Karinthy Frigyes nagyon szeretett enni. Az evés menekülést jelentett számára a betegség, a zűrzavaros családi élet béklyóiból.
Az élete állandó rohanás volt, mert elsején kikapcsolták a villanyt, a gázt, neki kellett mindent elintézni. Aranka, a nagyanyám csak azt hajtogatta:

Ő elment és elintézte, hogy visszakapcsolják a villanyt, a gázt. Apám (Cini) mesélte, hogy szörnyű módon éltek. Fricinek állandóan meg kellett alázkodnia. A szerkesztőségből jöttek az üzenetek, hogy azonnal adja le a cikket, mert ha nem, akkor ilyen-olyan bírságot kap, a kapuban sorban álltak a hitelezők, a házmester követelte a liftpénzt, a viceházmester a kapupénzt, a fiúk mozipénzért nyaggatták, végül még a kutyának is adott két pengőt.

Gabi, aki otthon élt húszévesen, tökéletesen látta, hogy a nagyapám milyen szorításban él, szerette az apját, és szeretett volna segíteni neki. Frici imádta a vacsora utáni kis csemegéket, hozatott haza kerek ejdámi sajtot, különleges kolbászokat, a csemegepiacon minden újat kipróbált. Gábor írja, hogy "Mohón, kicsit falánkul evett – körözöttet, rokfortot, ilyesmit saját kezűleg készített el. Gusztussal, sokáig keverte az ízletes pépet, míg sűrű lett és szépszínű, akkor nagy falatokban, kevés kenyérre kenve fogyasztotta el. A levest szerette csészéből inni. Az utolsó években az evés kettős mámort jelentett számára.
Menekvés volt, fedezék, ahová átmenetileg elbújhatott irtózatos életkörülményei elől. Ha az ízek halmazába temetkezett, elfelejtett maga körül mindent.” Ebben az idézetben – a gasztronómián túl – benne van az egész karinthyság átka. Hogy mindenki tőle vár mindent és nem hagyják élni az életét. Hiszen annyi teendő volna, többek között megváltani például a világot.

Karinthy Frigyesnek az volt az álma, hogy prófétaként megtanítja az embereket élni. A versei mind erről szólnak.

Nem szokták ismerni, csak a vicces bácsit. Amit a krumpliról ír Számadás a tálentumról című versében, tökéletesen igaz: "Úgy használnak engem, mint a krumplit Európában: virágomat és gyümölcsömet (humor és vicc) tépik, a gyökérgumót (filozófiámat) eldobják.”

– Bánatát a bukott férfi is zabálásba fojtja A tanár úr kérem című kötetben.

– Igen, az evésbe menekül. Fájdalmában úgy zabál, kivörösödik, majdnem megfúl. Először a mustkolbászt tömi be, aztán a lazac jön, a törmelékcsokoládé, a törökméz, mintha köveket rakna a gyomrába, de a gyomra még mindig könnyebb, mint a szíve.

– Szódabika című elbeszélésében Karinthy Ferenc is hasonló képet fest az édesapjáról.

– Frici szódabikának becézte a két világháború között divatos Ship szódabikarbónát. Apám mesélte, hogy a lakásuk tele volt a fehér fémdobozokkal, mert Frici töméntelen mennyiségben fogyasztotta.
Még éjjel is rájárt. Neki – mint idült gyomorsavasnak – tilos lett volna fűszeres, zsíros, ecetes ételekkel élnie, ám ő éppen ezeket szerette: a jó erős, vastag leveseket, a velős csontot, a pörkölteket, a tokányokat, a töltött káposztát, a töpörtyűs túrós csuszát, a ringlit, a snidlinges, köménymagos körözöttet.

Ha a gyomrára ment az étel, azonnal kérte a szódabikarbónát. Volt egy elmélete, miszerint a por nem csupán a fájdalmat enyhíti, de a savtúltengést is gyógyítja. Esténként Ostsee heringet hozott haza, majd ecetes, olajos, mustáros, hagymás levet készített hozzá, vastagon megborsozta, meg is paprikázta, jól megforgatta, néhány percig érni hagyta, aztán minthogy más nem kért belőle, egyedül befalta az egészet. Amint az utolsó falatot lenyelte, már kiabált is a szódabikáért. Akkor apám sót tett a dobozba. Emlékezetes pofont kapott.

– Hasonló bonyodalmakat okozott a baracklekvár is.

– Érdekes, ezt a történetet nagyapám és apám is megírta. Sőt, apám beépítette Szellemidézés című darabjába is. Fontos jelenet, azt hivatott példázni, hogy ebben a zűrzavarban, elnézést, cigányvircsaftban, hogyan éltek. A baracklekvár azért fontos, mert kísérlet a normális élet megvalósítására. Egy házban, ahol soha nem főztek be, megjelent Róza néni, az ősz hajú, tisztes házvezetőnő, aki azt mondta, hogy egy hét alatt olyan háztartást csinál, hogy még az Auguszta főhercegnő is megnyalja az ujját. Előtte egy főhercegi családnál volt házvezetőnő. Mondták: jó, jó, Róza néni. Ő tényleg kézbe vette a háztartást. Apámmal elmentek a Ménesi út végére, vettek egy vagon sárgabarackot, befőzték, majd dunyha alatt letették a gyerekszobában. Ez óriási élmény volt. Aztán este jött Bekker Baby (híres énekesnő) meg a társaság.

Megtalálták a baracklekvárt és – kártyázás, kvaterkázás, rejtvényfejtés közben – megdézsmálták az egészet. Úgy melegében. Aztán eldugták az üres üvegeket az íróasztalfiókba, csak a romok maradtak, félig kikanalazott üvegek tele cigarettacsikkel, szétfolyva, szétrepedve, odaragadva a zongorára.
Róza néni reggel meglátta, és azonnal kikérte a munkakönyvét. Összeomlott egy világ, egy vágyálom. Sokkal többről szólt ez, mint a lekvárról. Arról szólt, hogy Karinthyékat nem lehet megmenteni, nem lehet rajtuk segíteni.

– Böhm Aranka, Karinthy Frigyes második felesége legendásan rossz háziasszony hírében állt.

– Nagyszüleim általában nem ettek otthon, egész életüket a kávéházban töltötték. Három kávéházba jártak, a New Yorkba, a Hadikba és a Centrálba. Van irodalomtörténész, aki a Karinthy Frigyes-életművet kávéházak szerint osztályozza, mely művek hol keletkeztek.

A Hadik-korszak a Capillária, a Tanár úr kérem, a Centrál a Minden másképpen van, a Krisztus és Barabbás, és természetesen az Utazás a koponyám körül, hiszen itt hallja először a fejében a vonatokat, ami az agydaganat jele.

A New York kávéház korszakának jellegzetes műve az Így írtok ti. De a Hadik-korszak volt a csúcsidő.
Az egész család onnan alakult ki. Ott jött létre az Aranka-kapcsolat. Elsősorban a nők jártak oda: Devecseriné Guthi Erzsi, Kondor Lívia és Klug Frigyes futballbíró felesége. A Hadik lepusztult hely volt, a nők bementek oda krémest és gesztenyepürét enni.

Nagyanyám kézbe vette a dolgokat, el akart válni a férjétől, Kertész Tivadar pszichiátertől, aki 1918-ban átúszta a Drinát és a fél lába lefagyott, úgy jött haza imádott feleségéhez, Arankához. Arankának ez nem nagyon tetszett és egyébként is följebb akart lépni társadalmilag. Korábban Adyval, később Déryvel is volt kapcsolata, akkor már Karinthy felesége volt. Aranka a Hadikba csábította Fricit, utána meg jött a teljes slepp, odaszokott az egész magyar irodalom.

Tíz évig a Hadikba járt a Nyugat nemzedéke: Babitstól Krúdyig, még József Attila is be-benézett. Kosztolányi is jött egy ideig, de őt a felesége vegetáriánus étrendre szorította és nem engedte sehová. Mindenki ott volt, aki számít. És mindenki fölött Aranka uralkodott.

– Mivel tudta terrorizálni Karinthy Frigyest és a többieket?

– A szexszel. Utána mindenki epekedett. A legszebb nő volt Budán és Pesten. Aranka zseni volt a maga nemében. 

– Kosztolányinénál egyszer elszakadt a cérna.

– Azt mondta, Aranka, te egy kurva vagy. Gyűlölték egymást egy életen át. Kosztolányi Dezsőné Harmos Ilona Fricibe volt szerelmes. Nem véletlenül mondta a nagyapám, hogy a két főbenjáró élvezeti cikk, a nő és a rostélyos között az a különbség, hogy a rostélyos nem harap vissza.

– A Hadik kávéházban született a Kosztolányi-kosztolódni rímpár is?

– Az játék volt.

Devecseri Gabi visszavágott:

De az ősintarzia így hangzik:

Erre válaszolt nagyapám:

Ebből alakult ki az egész játékirodalom, a barkóba. De a frigyét nem nevezném sikeresnek. Böhm Aranka nagyanyám nem volt Laborfalvi Róza. Nem etette a bestiát. Bizonyíték erre nagyapám szilveszteri verse is. Somlyó Zoltánnak írta, de magára gondolt:

– Karinthy számtalan kulináris témájú humoreszket is írt. Hol azon dohog, hogy a kávét a tengerbe öntik, a mazsolából meg kenyeret sütnek, hol rákászni indul Huszár Pufival, a híres burleszk színésszel. Magyarkút környékére mennek és marhalépet kötnek a hálók fenekére, arra gerjed a rák. Marinetti hatására forradalmi szakácskönyvet szerkeszt. Az olasz költő a rizottó és a spagetti béklyójából akarta kiszabadítani hazáját, Karinthy a különleges magyar viszonyokhoz alkalmazza receptjeit. A Barátnőfüle például két barátnő füléből készül: vágd le a fülüket, rizsporban habarva tedd tepsibe, próbáld őket pirítani néhány sikamlós viccel, és ha nem pirulnak, hozzáláthatsz a töltelék elkészítéséhez. Az egyiket töltsd meg apróra vágott pletykával a másik barátnőt illetően, hengergesd meg, sustorgasd a fül mögül vett hájjal.” Aztán „a füleket ragaszd vissza eredeti helyükre, esetleg megfordítva, úgy még ízletesebb. Harapdálás előtt pár csepp ízlés szerinti parfüm.”

– Imádott piacozni. A Vásárcsarnokról úgy ír, mint valami kegyhelyről: "Mindig is szerettem a gyomornak, szemnek és szájnak és nyelőcsőnek ez áhítatos templomát. Lehet, hogy mészárosok voltak őseim között.” A vendégfogadás annyira izgatta, hogy – Gundel Károllyal közösen – illemtant szerkesztett Vendéget látni, vendégnek lenni címmel. Az apró könyvecske előszavát egy tipikus pesti viccel zárta: megkérdezik Pistikét, mi szeretne lenni felnőtt korában:"Vendég szeretnék lenni Budapesten” – mondja. Elsüti a zsugori háziasszonyról szóló viccet is: "Egyél még, drágám, a fánkból. De drágám, már ötöt ettem. Hetet ettél, drágám, de azért egyél csak.”

– Sokat beszéltünk Frigyes nagyapja étkezési szokásairól, de mi volt a menü Karinthy Ferenc otthonában?

– Nálunk Sári nagymama főzött. A szüleim is rohanós életet éltek, de fél kettőkor mindennap családi ebéd volt. A karácsonyi menü is állandónak mondható: halászlé, rántott ponty, rácponty, burgonyasaláta, bejgli. Később – mikor a gyomrokra vigyázni kezdtek – már pulyka is volt. Száraz és fogja a nedveket. Apám a nehéz ételeket szerette: velős csont, töltött káposzta, bableves, disznótoros, sólet, vaddisznó sok fűszerrel. Bár sokat jártunk a Fészek klubba, a kedvenc helye Szentendrén volt: az Aranysárkány étterem. Ott volt Karinthy Cini-tál. A Kispipában rólam is elneveztek palacsintát (túrós palacsinta csokoládémártással), de a hely már megszűnt. A Hadikban ma is van Karinthy- (Frigyes) szelet.

                        

Aminek nagyon örülök, hogy a városban van már Karinthy Gábor-emléktábla is. Már csak azért is, mert első önálló kötetének az volt a címe 1937-ben, hogy Étel és ital. A pecsenyéről ír vérsötét levében, és a verset így fejezi be: "Felduzzadt szájjal görnyedezve rég / egyedül iszom és eszem. / Bont és tör és remeg az ujjam / és szomjazom és éhezem.”

 – 36 éves a Karinthy (kezdetben Hököm) Színház. Mint rendezőnek, mi a véleménye a színpadi evésről? 

– Fontos, örök megoldandó probléma, hozzátartozik a témához. Majdnem minden színdarabban esznek és beszélnek. Nagyon bonyolult megrendezni a színpadon, hiszen ha eszik az ember, akkor nem tud beszélni. A színpadi evés illúzió: a színésznek csak egy falatot szabad ennie, ám úgy kell tűnnie, mintha rendesen vacsorázna. Egy olyan kicsi színházban, mint a miénk, ezt nehéz megvalósítani. A nézők közelről látnak mindent. Emlékszem, az evés mennyi bonyodalmat okozott Molnár Ferenc Delila című darabjának előadásakor.

– Átok vagy áldás a Karinthy név?

– Nehéz kérdés. Vagy tudsz válaszolni egy szellemes mondattal, vagy írni kell a témáról egy 800 oldalas könyvet. Én azt utóbbit választottam, de tömören: átok. Tegnap Sándor György így köszöntött: "Itt a kis Karinthy!” Én meg azt válaszoltam gonoszul: „Itt a Sándor Pali!” (A filmrendező.) Bosszankodjon ő is. Unom már a bonmot-t, hogy a nagy embereknek azért jó, ha gyerekük van, mert akkor megtanulják a keresztnevüket is. Egy idős férfi egyszer megjegyezte a Ménesi úton: "Jaj, kisfiú, ismerlek téged, neked nagyon jó vezetékneved van, most már csak egy jó keresztnevet kell hozzá csinálni.”

Erről szól az élet, hogy próbálja az ember a keresztnevét megteremteni. Szerencsére manapság a Marci divatos. De régen sokat heccelték anyámat. Biztos Horváth Márton után kaptam a nevem. Ő volt a főkultúros a Szabad Népnél, Révai József helyettese. Apám meg, ugye, a Szabad Népnél dolgozott. Amikor világra jöttem, az orvos megkérdezte anyámat: "Mi lesz a neve a kisfiúnak?” "Márton.” "
Adjon neki egy rendes nevet, mert visszatolom!” Így lett a másik nevem Péter. De azt nem tudja senki.