Az egriek nem is értik, hogyan lehet probléma egy jó párizsi vagy virsli beszerzése, mikor csak le kell menni a Pásztor-Hús valamelyik boltjába. Sajnos, máshol nem ennyire egyszerű a helyzet.

A cég Egerben hat üzletet tart fenn, néhány további a tágabb környéken (Salgótarján, Pétervására, Heves, Besenyőtelek) található, így leginkább ezeken a vidékeken lehet hozzájutni a békebeli, vastag, bélbe töltött marhapárizsihoz, a fokozatlan ízű virslikhez, a nyakkendőre veszélyes debrecenihez, a parasztmájashoz, vagy a legújabb kreációhoz, a hagymás velőpástétomhoz.

Messzebbre a termékek ritkán jutnak el: Budapesten, a Fény utcai piacon (és Gödöllőn) a Sonkás nevű cég forgalmazza őket.

Mint sok más esetben, Tóth Sándort is az indította el saját útján, hogy munkahelyén útilaput kötöttek a talpára. Mindez 1985-ben történt, amikor ott kellett hagynia a pétervásárai ÁFÉSZ-t, ahol 10 évig hús-hentesáru kereskedőként dolgozott.

Úgy döntött, saját lábra áll. Ekkoriban építették családi házukat az egri Pásztorvölgyben, így azt a hentesáru-kereskedéshez szükséges helységekkel kibővítették, és az év végén Tóth Sándor kiváltotta a vállalkozási engedélyt. Kezdetben az akkoriban hiánycikknek számító dolgokra specializálódtak. 1987-ben készítették első virslijüket, amelyre az korabeli, házilagos technikának köszönhetően ma már valószínűleg furcsán néznénk, de akkoriban nagy sikert arattak. 1992-től kibérelték az egykori téesz vágóhídját, azóta saját maguk biztosítják a hentesáruhoz az alapanyagot. 1996-ban vásárolták meg a jelenleg is használt telephelyet, amelyet fokozatosan, ahogy erejük engedte, bővítettek-fejlesztettek. 1999 óta már az állatok levágását is itt végzik. A mindenféle gépekkel felszerelt, csupa acél-csempe üzem összesen 125 embernek ad munkát.

A cég termékeivel a Bűvös Szakács blog által szervezett két virsliteszten találkoztam, ahol marhavirslijük mindkét alkalommal messze kiemelkedett a többi közül. A jó ízek titkával kapcsolatban, több dolog is kiderül. Először is, a békebeli ízvilág nem a véletlen műve: a receptek kialakításához egy 1939-ben kiadott tankönyvet, Nánási Sándor mestervizsgázó szakkönyvét vették alapul. A második titok Tóth Sándor mottója: "Csak olyat csinálunk, amit magunk is szívesen megeszünk". Ennek érdekében a sertéseket régi bevált, magyar beszállítóiktól veszik. Adalékanyagokat csak a legszükségesebb mértékig használnak; szójafehérje eddig is csak minimális mennyiségben (leginkább húsipari fűszerkeverékek részeként) került a termékekbe, de most már azt is teljesen elhagyják. A virslihez sem tesznek ízfokozó glutamátot, ami ma már a híres bécsi virslikészítőknél is ritkaságszámba megy. A Pásztor-Húsnál ugyanis egyszerű a képlet: húst használnak ízfokozóként. Manapság már meglepő módon, de a vastag marhapárizsi is marhahúsból és szalonnából készül. Ahogy Tóth Sándor fogalmaz: jó minőségű húsból, jó fűszerezéssel, és jól karbantartott gépekkel lehet jó terméket készíteni.

A harmadik titok, hogy minden beruházást, fejlesztést hitelek felvétele nélkül, fokozatosan végeztek. Ennek következtében nincsenek rákényszerülve hitelek folyamatos törlesztésére, így a minden áron való, folyamatos profittermelésre. Nem kerültek bele abba a spirálba, amelynek elején a vállalkozás a havi törlesztés előteremtése érdekében kicsit spórol az alapanyagköltségeken, majd a romló minőség egyre kevesebb vevőt vonz. A válságot persze ők is megérezték, de tendenciaszerűen inkább csak a tőkehús esetében látnak folyamatosan csökkenő keresletet. Úgy látszik, egyre kevesebben főznek otthon, ami nem jó dolog.

Az üzemlátogatás közben megkínálnak egy pár főtt virslivel és debrecenivel. Nekem mindkettőből elég egy szál. Sándor elkéri a másik felüket, és jóízűen megeszi. Belegondolok, hogy '87 óta készíti, és még mindig nem unta meg... Megállapítom, nem csapott be a mottóval.