1883. október 4. Párizs, Gare de l’Est. Az úri közönség a peronon gyülekezik. Kalapos hölgyek és cilinderes urak fecsegnek egymással, és izgatottan készülnek életük nagy utazására. Arisztokraták, üzletemberek, magas rangú hivatalnokok és persze tollforgatók. Egy dolog közös bennük: mindannyian úttörők. Hiszen az első Isztambulba (Konstantinápolyba) induló Orient expressz fedélzetére váltottak jegyet. A hordárok bepakolják a csomagokat a vonatba. Az étkezőkocsi ajtajában a hófehér sipkát viselő s

A luxusvonat megálmodója a belga Georges Nagelmackers volt, az ő elméjéből pattant ki az Európát Ázsiával összekötő fényűző vonat gondolata. A Monsieur szerette volna (amerikai mintára) megteremteni a tökéletes utazás élményét: első osztályú hálókocsikkal, ötcsillagos étteremmel, kifogástalan személyzettel, elegáns berendezéssel és a minden részletre jellemző kifinomult luxussal. Díszes csillárok, mahagóni és tíkfa falak, ezüst evőeszközök, kristálypoharak, monogramos porcelánok, fényűző kárpitok, ropogós ágyneműk, hideg és meleg folyó víz.

1883. október 4-én egy bizonyos Henry Opper de Blowitz nevű zsurnaliszta is ott toporgott a párizsi peronon. Később kis könyvet írt a nagy kalandról Kirándulás Konstantinápolyba címmel. Így aztán viszonylag jól rekonstruálható az Orient expressz első isztambuli útja. Amikor a vonat elhagyta Párizs külvárosát, az utasok étkezéshez gyülekeztek. A vonat hiába robogott 80 km/h sebességgel, az asztalok olyan stabilak voltak, mintha egy körúti étteremben álltak volna. „Vörösbort, fehérbort, pezsgőt szolgáltak fel csillogó poharakban, anélkül, hogy egyetlen csepp kilöttyent volna” – írja De Blowitz.

És hogy kik voltak az utasok? Erről maga a krimi királynője, Agatha Christie számol be Gyilkosság az Orient expresszen című könyvében:

„Poirot leült, és nemsokára élvezhette a kedvező helyzetéből fakadó előnyöket: annál az asztalnál ült, amelyet elsőnek szolgáltak ki, méghozzá a legválogatottabb falatokkal. Igen, az ennivaló szokatlanul jó volt. Bouc figyelme csak akkor fordult az étkezéssel nem kapcsolatos kérdések felé, mikor eljutottak a kitűnő krémsajthoz, ő pedig az étkezésnek abba a szakaszába jutott, amikor az ember bölcselkedni kezd.

− Ó! − sóhajtott nagyot. − Ha úgy tudnék írni, mint Balzac! Ezt a jelenetet rajzolnám meg. Körbemutatott a kezével.

− Érdekes gondolat − mondta Poirot.

− Szóval egyetért velem! Azt hiszem, ezt még nem írták meg. Pedig... pedig valósággal kínálkozik a regényes feldolgozásra, barátom. A legkülönbözőbb korú, a legkülönbözőbb osztályokhoz és nemzetiségekhez tartozó emberek vesznek körül bennünket. Három napra összekerültek, bár nem is ismerik egymást. Egy fedél alatt étkeznek és hálnak, el sem szökhetnek egymás elől. És a három nap végeztével elválnak, mindegyik megy a maga útján, és talán soha többé nem látják egymást.”

A guruló palota éke: az étkezőkocsi

Még azt is tudjuk, mit ettek az utasok 1883-ban: előételnek választhattak tojást vagy halat különféleképpen elkészítve; főételnek sültet párolt zöldséggel; levezetésnek hideg sültet, sajtot vagy desszertet. De a robogó luxusétterem fedélzetén lehetett orosz hússalátát, omlettet vagy libamájat is rendelni.

Az Orient expressz gasztronómiai filozófiája szerint az ínyenc vendégnek mindig a földrajzi helyzet és a konyhaművészet tökéletesen fényűző házasságát kell megtalálnia aranyszegélyű porcelántányérján. Ez így kicsit bonyolultnak tűnik, pedig valójában nem az: ha a vonat Franciaországon halad keresztül, akkor például bretagne-i homár vagy languszta, Ausztriában bécsi burgonyasaláta vagy osztrák hegyi áfonya, Magyarországon vargánya vagy sebes pisztráng, a Balkánon ajvár, Isztambulban mézes-mandulás édesség, Olaszországban marsala borral készült desszert kerül a vendég elé. Persze mindezek egy-egy különös gonddal, franciás luxuskivitelben megalkotott, egyedülálló fogásban finoman felbukkanva jelennek meg a tányéron.

Miért kapott ekkora hangsúlyt az étkezés már a kezdetek kezdetén? Az első világháborúig a vacsora rendkívül formális dolognak számított. A hölgyek és az urak szigorú etikett szerint öltöztek fel az esti étkezéshez. Az ételköltemények és az elsőrangú borok elfogyasztása után a nők és a férfiak különvonultak társalogni, előbbiek egy koktél, utóbbiak szivar, whisky vagy konyak mellett. Így történt ez a vonaton is. Az inasok és a pincérek az Orient expressz fedélzetén is bricsesznadrágban, keményített ingben, hibátlan egyenruhában, frissen borotváltan és jól fésülten asszisztáltak a társasági eseményekhez. Az étkezőkocsi a maître d’hôtel, az udvarmester birodalma volt. Fénylő szalonkabátban kisebb hadseregnyi főpincért, pincért és konyhai személyzetet irányított.

Az anyacég, a Wagons-Lits, azaz a Nemzetközi Hálókocsi-társaság mindig nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy kivételesen felkészült és tehetséges szakácsokat alkalmazzon. Bár nem született szabály arra nézve, hogy mely nemzet fiai felelnek meg e nemes célra, azért a séf mindig francia volt. A cég igazgatói a legjobb hotelekből és éttermekből csábították ide a konyhaművészeket. Hogy mekkora rangnak számított az Orient expressznem túl nagy konyháját vezetni? Íme egy legenda. Az egyik szakácsot a híres gourmet, VII. Eduárd király szerette volna privát séfjévé fogadni. A Monsieur viszont nemet, azaz „non”-t mondott.

NO WI-FI!

A jelenlegi séf, Christian Bodiguel 30 éve főz az Orient expresszen. Két konyhát használ, mindkettő 12 négyzetméteres. 12 emberrel dolgozik együtt, naponta 180 ebédet és vacsorát kell elkészíteniük és feltálalniuk. És hogy milyen körülmények között? Nos, a fedélzeten nincs fritőz, mert túl veszélyes lenne a használata. Minden tálat nedves konyharuhára tesznek, hogy azok ne sétálgassanak a pulton. A „pince” speciális polcokkal felszerelt, megakadályozandó, hogy az üvegek leessenek és széttörjenek. A poharak ugyancsak különlegesek: nehezék van az aljukban, nehogy felboruljanak. Természetesen mosogatógép sem található a konyhában, hiszen az ezüst étkészletek és a finom porcelánok mosogatására alkalmatlan egy ilyen modern és barbár gépezet.

Közben minden olyan természetesen és finoman zajlik, hogy a spártainak tűnő körülményekből és a fondorlatos megoldások alkalmazásából a vendégek semmit nem vesznek észre. Hibátlan tálalással érkeznek hibátlan ételcsodák, mint például: tőkehalfilé borókabogyóval és édesköménykompóttal; meaux-i mustárkéregben sült bárányborda; ördöghal osso buco sáfránnyal; borjúszűz édesborsfondue-vel; feketecseresznye- clafoutis Kirsch-sel; mascarpone marsala borral.

Christian Bodiguel az Orient expresszen még nem kapott Michelin-csillagot, de a száguldás előtti utolsó munkahelyén, a Champs-Èlysées közelében működő elegáns Warwick Hotel éttermében kiérdemelt egyet. Innen csábították a királyok Vonatára.

Az expressz március közepétől november közepéig rendszeresen közlekedik a London–Párizs–Velence útvonalon, évente egyszer pedig Isztambulig. Az útra beszerezni több száz kilónyi élelmiszert: grandiózus logisztikai feladat. Bizonyos alapanyagokkal feltankolnak induláskor, de – főleg az isztambuli, hosszabb útvonalon – a megállóhelyeken is újra be kell spájzolni.

A régi hagyományok pedig a mai napig nem mentek ki a divatból a luxusvonaton. A vacsora továbbra is kiemelt társasági esemény maradt ebben az időtlen térben. Az estebéd előtt a társaság a bár-kocsiban gyülekezik. A díszlet az 1920-as éveket idézi. Puha fotelek és kanapék sorakoznak egymással szemben. Az eredeti szöveteket készíttették el újra, amikor felújították a szerelvényeket. Elegáns, süppedős szőnyegen lehet elsétálni a mixerhez. Az utasok általában Guilty 12-es koktélt kérnek, utalva Agatha Christie krimijének kulcsára. Az ital 12 összetevőből áll, a recept titkos. Ez a miliő megfelelő helyszín az álmodozáshoz, beszélgetéshez, szerepjátszáshoz. Mindehhez aláfestésül egy zongorista finom muzsikája szolgál. Az ablakban fantasztikus tájak és városok suhannak el az ember szeme előtt. A lakkasztalkákon art deco stílusú ernyős lámpácskák világítanak diszkréten. A fényűzően tovasuhanó bárban nem szabad laptopot és internetet használni. NO WI-FI! Tilos farmerben megjelenni. Bárki öltözhet viszont akár dívának, akár jazzkorszakbeli ficsúrnak. Az időutazás illúziójának megőrzése közös érdek.

Mata Hari ágyában

Miért telt házas mindig a vonatok királya? Talán azért, mert ugyanazon ágyban alhatunk, mint Mata Hari, a legendás kémnő; ugyanabban a kabinban rejthetjük el az ékszereinket, mint a menekülő Károly román király és szeretője, Magda Lupescu; ott kávézhatunk, ahol Grace Kelly monacói hercegné tette; abban a fotelben nyújtózkodhatunk, mint Ingrid Bergman; valamint annál az asztalnál étkezhetünk, mint Marlene Dietrich. Csak minden szépen fel van újítva.

Az Orient expressz története a XIX. század végi és a XX. századi Európa történelmének lenyomata. Már a kezdeteknél fontos mozzanatnak számított, hogy I. Lipót belga uralkodó a nevét adta a luxusvonathoz (emiatt jelenhetett meg a vonattársaság arany címerében a királyság egyik jelképe, az oroszlán). 1918-ban a franciák a németekkel az Orient expressz egyik vagonjában íratták alá a fegyverletételi paktumot a compiègne-i erdőben. 1940-ben Hitler ugyanezt a kocsit hozatta elő, amikor a franciákkal szignáltatta a fegyverletételi megállapodást, majd 1944-ben felrobbantatta az ominózus szerelvényt, amikor látta, hogy csapatai vesztésre állnak. A luxusvonatról számos hamis legenda is kering, ilyen például az, hogy Matuska Szilveszter 1931 szeptemberében az Orient expresszt robbantotta fel a völgyhídon. Valójában a bécsi gyors zuhant a mélybe. A Bécsből jövő Orientet nyolc perccel a merénylet után megállították Torbágyon, majd mozdonyát leakasztották, ezzel érkezett a helyszínre az első mentőcsapat.

És az irodalomba is beírta nevét: 1929-ben hóakadály miatt több mint egy hétig vesztegelt a Balkánon a luxusvonat. Két nap elteltével, miután elfogyott az ennivaló a fedélzeten, a személyzet alagutakat fúrt a hótorlaszokba, és a közeli falvakba indult élelmiszerért. Vékony talpú,fedélzeti cipőben és egyenruhában, hiszen nem készültek efféle fagyos bevetésre. Akciójuk azonban teljes mértékben ábrázolja a Wagons-Lits alkalmazottainak hitvallását: mindent az utasokért – mindent a társaságért. Ez a kaland ihlette Agatha Christie-t, hogy megírja a Gyilkosság az Orient expresszen című krimijét.

Az útvonal kialakításakor Európa nemzetei a legmagasabb szinten képviseltették magukat a tárgyalásokon, hiszen a Nyugatot Kelettel összekötő szerelvény útjából nem volt kifizetődő kitérni. Emiatt alakult ki évtizedek alatt több útirány. Az eredeti vonal Párizsból, Münchenen, Bécsen, Budapesten, Bukaresten keresztül vezetett Várnába, majd a Fekete-tengeren hajóval vitték át az utasokat Isztambulba. Ezt a szárnyvonalat aztán meghosszabbították Londonig, majd módosították a Balkánon Belgrád felé. Amikor Ausztria az első világháború után feltételeket kezdett diktálni a megállóhelyeket illetően, akkor a társaság aktívan lobbizott azért, hogy megépüljön a 20 kilométer hosszú Simplon-alagút. A szerelvény így Milánó, majd Trieszt felé kerülhetett. Sőt, egy idő után kialakították az Arlberg-útvonalat is: Zürichen keresztül. És a végződéseknek is se szeri, se száma: Athén, Berlin, Stockholm vagy csatlakozással Aleppo és Bagdad. Az Orient expressz és a Nemzetközi Hálókocsi-társaság a 20-as és a 30-as években élte a fénykorát. A második világháborúban aztán a német vasút kisajátította a kocsik egy részét: irodát, szállást, bordélyt alakítottak ki a katonáknak a pompás szerelvényekből. Később az amerikaiak is kölcsönvettek pár kocsit. 1945 után a Wagons-Lits leltárt készített megmaradt vagyonáról: szomorú mérleg született. De mégis talpra állt a társaság, nagyvonalúan elengedett tartozásokat, szemet hunyt lopott kocsik felett. Kiböjtölte a nagyhatalmak megállapodásait, és újra közlekedni kezdett az új Európában. A Nemzetközi Hálókocsi-társaság túlélt két világháborút, bombázásokat, eltulajdonításokat, de a repülőgépek elterjedésével már nem tudta felvenni a harcot. Az Orient expressz egyszer csak lassú lett és ómódi egy modernizálódó világban. Így történt, hogy 1977-ben le kellett húzni a rolót. Az Orient expressz megszűnt létezni. Kocsijait elárverezték Monacóban. Ott, az aukción lépett színre egy multimilliomos, bizonyos James B. Sherwood, aki felvásárolta a szerelvényeket. 1982 óta pedig a pazarul felújított arany-királykék színű luxusvonat fényűző pompájában újra robog. Így a legenda nem ért dicstelen véget.

A budapesti kincs

Az „igazi” Orient expressz évente csak néhányszor ejti útba Budapestet, és csak kevesen engedhetik meg maguknak, hogy jegyet váltsanak rá. Szabályos kincsre bukkanhatnak viszont azok, akik elzarándokolnak a Vasúttörténeti Parkba. Ott őrzik azt a 113 éves étkezőkocsit, amely valaha a királyok vonatának egyik éke volt. A szerelvény egyedülálló, mert az egyetlen tíkfaburkolatú kocsi, ami megmaradt épségben a világégések és az Orient alkonya után.

Bárcsak tudna mesélni a 2347-es számú vagon! Akkor kiderülne, hogy kik utaztak és mit lakmároztak rajta. A felújítást komolyan vették, az eredeti berendezést gyönyörűen állították helyre az étkezőkocsiban. Intarziás falak, ragyogó réz kalaptartók, elegáns bőrszékek, korabeli klímaberendezés, háromnyelvű panaszdoboz, süppedős vörös szőnyeg, a régi tervek alapján újragyártott lámpák. A tálaló és a konyha is a 113 évvel ezelőtti guruló luxus mementója: masszív széntüzelésű tűzhely, csillogó rézcsövek, tíkfa tálalószekrények rézpántokkal, rejtett jégszekrény...Az Orient expressz tíkfa étkezőkocsija évente három-négy alkalommal kigördül a Nyugati pályaudvaról, és Gyertyafény expressz néven elgurul a gödöllői állomás Ferenc József és felesége, Sissi részére épült Királyi Várójáig. Az utasok pedig az oda- és visszaúton elfogyaszthatnak egy finom vacsorát. Van, aki be is öltözik a Christie-regény egyik szereplőjének, mondjuk a dúsgazdag Dragomirov orosz hercegnének vagy Andrényi Rudolf magyar grófnak, esetleg az ínyenc belga detektívnek, Poirot-nak. Mert vannak dolgok, amelyek nem változnak, mon ami!