Az étterem, amiért érdemes Nagymarosig utazni

Manapság nem nehéz szép éttermet találni, de olyat, ahol a konyhában is törődnek a látvánnyal, ritka. A nagymarosi V4 Bisztróban is a célszerűség az első, de a falba vágott, majd háromméteres ablakon szeletelés közben a Dunában és a visegrádi várfalakban gyönyörködhet Kecskés Sándor, séf.

A régi Panoráma étterem igazi parti strandbüfé volt – egy sörre mindig érdemes volt megállni, de gasztronómiai élményeket máshol kellett keresni. Az utóbbi években az egész Dunakanyar újjászületett, de most végre a kikötő melletti épület is új szerepet kapott. A V4 néven újranyitott hely

a visegrádi országok konyháját és italait vonja össze az étlapra,

egyszerűen, ízesen, modern bisztróstílusban.

Tóth Imre társtulajdonos két éve költözött családjával Nagymarosra, de évekkel ezelőtt kapcsolatba került a Dunakanyarral. „Már rég megfogalmazódott bennem, hogy szükség van olyan, minőségi vendéglátóhelyekre, ahol a Duna közölsége a kulcsszó és amiket a víz nem elválaszt, hanem összeköt. Több projektünk fut párhuzamosan – ezeket később szeretnénk valahogy a közös V4 név alá behozni.”

Sándor, a séf, ha nem ismeri meg a párját, talán még mindig Londonban dolgozik. „Ő nagymarosi, és

azt mondta, ha hazajövünk egyszer, nem tudja máshol elképzelni az életet. Megnéztem a helyet, bejártam a várost és úgy gondoltam, jó lesz ez nekem is.

A zebegényi Natura Hillben kezdtem, majd májustól itt dolgozom.” – mondta.

A teraszon ülve minduntalan elkalandozik a szem: a Duna pár méterre tőlünk hömpölyög, ladikok, kenuk, jachtok és óriás kirándulóhajók cirkálnak fel-le. Nagymaros legfőbb nevezetessége ugye Visegrád, hisz innen látni a legjobban – a főúton még az autók is lelassítanak, hogy befogadják a látványt.

„Tizenegy év Anglia után már nem kívántam a nagyvárosi közeget, igaz, a végén már Londonban is a kertvárosi jellegű Wimbledonba költöztem. Nem is nagyon nézelődtem Budapesten. Amikor hallottam, hogy újra kinyit itt az utcánk végén a Panoráma, érdeklődni kezdtem, miként és hogyan gondolják – giroszos, hamburgeres konyha nem érdekelt volna, de amikor a tulajdonosok felvázolták a koncepciót, rögtön szimpatikussá vált, láttam fantáziát benne.”

A V4 konyhája a társtulajdonos szerint úgy ad lokális kínálatot, hogy közben nyugodtan kitekinthet a Balkántól a Baltikumig – nem csak a folyó, hanem a közös történelem is összeköti az itt élőket. „Az ételeken túl a zene és az irodalom is kapocs: most például kis könyvessarkot készítünk, hogy a visegrádi országok kortárs irodalma megjelenhessen. Antropológus a szakmám:

keresem azokat a szimbólumokat, melyekkel nem a történelmi sérelmeket rángatjuk elő,

hanem a közösséget mutatjuk meg – az étteremben iylesmi jelzés a négyféle fa közös használata.”

Még nincs dél, de a bicikliútról már nézegetnek befele a kirándulók. A V4 remek helyszínen van – egyik oldalt a 12-es számú főút, a régió ütőere, másik oldalt a biciklisek csíkja, majd a Duna szegélyezi a területet. Lassan kezdenek megtelni az asztalok, a fülledt melegben mindenkinek jól esik egy fröccs vagy sör.

„Már régebben foglalkozom magyar kézműves sörökkel, de hiányoltam azt, hogy nincs egy pont itt, ahol a visegrádi országok italai, a szlovák, a cseh, a magyar és a lengyel sörök megkóstolhatók. Innen indult az egész gondolat, akkor még V4 Pub munkanéven – ahogy belemélyedtünk, kiderült, hogy számos olyan lehetőség van, amit érdemes lenne kihasználni vagy bemutatni, hogy szélesebb körben ismertek legyenek. Szívügyünk a szomszédos Garam-menti borvidék: a régiót elcsatolták Magyarországtól,

az ittenieknek mára túl szlovákiai, a szlovákoknak viszont túl déli, túl magyar, túl periférikus.

Ennek ellenére az ottani borászatok jelen vannak a nemzetközi csúcsgasztronómiában – mi most Nagymaroson is szeretnénk bemutatni őket.” – vázolta fel Tóth Imre.
A régió szerves részévé válnának, meséli séf, kiemelve, hogy ennek az is feltétele, hogy bevonják a helyieket, itt keressenek termelőket, felhasználják a lokális alapanyagokat. „Igyekszem olyan fogásokat is becsempészni, amelyek a marosiaknak szólnak – nem okvetlen a sváb vonalra gondolok, de a bableves vagy a marhapofa egy értelmezhető dolog. A visegrádi országok gasztronómiája remekül megfér ezzel – amúgy is bisztró stílusban dolgozunk, normál adagokkal, természetes, natúr ízekkel.”

A kezdeti tesztidőszak után most készült el a végleges étlap, amit szezonális, negyedévenként váltanak majd. „Úgy gondolom, megtaláltuk a közönségünket. A Dunakanyarban sok vendéglátóhely télen egyáltalán nem nyit ki, ha igen, a

zárt ajtók mögött elveszíti a kapcsolatát a vízzel, az egyedülálló panorámával.

Nekünk az volt a célunk, hogy minden évszakban megmaradjon a kontaktus – most például egy kicsi kikötőállomás kiépítésébe kezdtünk, ahol a vízi utazók, túrázok közvetlenül is megállhatnak, s ha kell, akár ételcsomagokat is magukkal vihetnek. – foglalta össze Tóth Imre.

A V4-ben nyáron százhúsz, télen mintegy hatvan vendég fér el. A rántotthúsos, sült krumplis világ mellé szeretnének egy minőségi alternatívát nyújtani, ahol az étkezésnek íve van, az előételről a desszertig. „Üljenek le, igyanak egy kis bort, beszélgessenek, nem kell sietni, ki kell élvezni a pillanatokat.” – a zöldesbarna víz hömpölygése igenlően támasztja alá a séf szavait.