Cikkek

Jótékony éttermesek segítenek a bajban

Magyar Konyha

2020. március 27.

Kénytelenek voltak bezárni, ezzel együtt nem lettek volna kötelesek a raktárkészletüket – nem kevés pluszmunkával – jótékony célra felajánlani, elkészíteni, kiszállítani. Éttermek, pizzázók, cukrászdák a vészhelyzetben.

„A Transzplantációs Klinika dolgozói nevében köszönjük szépen a mai napon kiszállított pizzákat! Nagyon finom volt és rendkívül jólesett a gesztus!” – írta egy gyógytornász a Tommy di Napoli  Facebook-oldalán. Kásás Tamás háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó étterme kénytelen volt bezárni a válság miatt, de már másnap bejelentették: napi kétszáz pizzát szállítanak ki ajándékba az egészségügyi dolgozóknak. Azóta ez a napi adag felkúszott már 270-re is, a kórházakban, egészségügyi intézményekben olyan nagy igény mutatkozott a felajánlásra, így már jóval ezer fölött jár a kiszállított pizzák száma.Kórházakba szállít a Tommy di Napoli

Sokan keresték meg Kásásékat, akiknek az alábbi intézményeket sikerült eddig kiszolgálniuk: SOTE Klinikák, Bethesda Gyermekkórház, Irgalmasrendi Kórház, Heim Pál Gyermekkórház, Péter Cerny Alapítvány, Országos Mentőszolgálat – Bázis mentőállomás, Szent Imre Kórház speciális intenzív, Szent János Kórház gyermeksebészet, Szent János Kórház pszichiátria, Transzplantációs Klinika, Tűzoltó utcai Gyermekklinika, Dél-Pesti Kórház sürgősségi osztály, Szent Margit Kórház, Péterfy Kórház baleseti sebészet, Honvéd Kórház, és a lista napról napra bővül. A VIWA Vitaminwater felajánlásának köszönhetően az elmúlt napokban a pizzaszállítmányt négyszáz palacknyi vitaminbombával egészítették ki.

A XIII. kerületi Dagály 17 Pizza munkatársai szintén jótékonykodnak: napi egy adag térítésmentes meleg étellel támogatják az egyedül élő időseket, hogy a lehető legkevesebbszer kelljen kimozdulniuk a járvány idején, és összefogásra is buzdítanak. A Segítsd az időset „korona” néven elindított Facebook-oldalon más XIII. kerületi vendéglátóhelyeket is arra biztatnak, hogy részt vegyenek a kezdeményezésben, de a felhíváshoz Budapest-szerte csatlakozhatnak éttermek.

Bezárni kényszerültek a Gerbeaud-csoport egységei is, így rögtön három patinás hely maradt vendégek nélkül: a Gerbeaud kávéház, a két Michelin-csillagos Onyx és az Émile étterem. Első osztályú zöldségeik, gyümölcseik és sok más finomság (kekszek, csokik, bonbonok) egy kétszáz fős gyermekotthon kis lakóinak okoztak örömet. A látogatási tilalom miatt a gyerekek – akik nem árvák, a körülményeik miatt élnek otthonban – bizonytalan ideig nem találkozhatnak a szüleikkel: ez az adomány egy kicsit enyhíthet a nehézségeken. A Franziska kávézó pedig szintén az egészségügyi dolgozókat támogatja: száz darab, energiagolyókból álló szeretetcsomagot küldtek a Szent László Kórház dolgozóinak.A debreceni Csakhal Bisztró szállítmánya a Kenézy Kórházba

Mindemellett dübörög az Etesd a dokit! és az Éttermek egészségügyi dolgozókért kampány, amelyben séfek, ételkiszállítók, burgerezők fogtak össze az egészségügyi dolgozókért, orvosokért, ápolókért, időseket gondozókért, akik most fokozott veszélynek és terhelésnek vannak kitéve. „Pár hét múlva több ezer beteget ápolni megterhelő lesz, az egészségügyben dolgozóknak vitaminokban gazdag étrendre lesz szükségük” – írják. A felajánlásokat e-mailben lehet megtenni, a tájékozódáshoz érdemes felkeresni a csoport Facebook-oldalát. A kezdeményezés egyre népszerűbb, több budapesti étterem és pékség is csatlakozott már. Legutóbb például a remek kenyereiről ismert Artizán pékség, ők a Szent János Kórháznak küldtek csomagot.

A kifli.hu hetente 100 ezer forint értékben ajánlott fel élelmiszeradományt; a Déli Part BBQ csapata a siófoki mentőállomást látja el burgerekkel és szendvicsekkel; a komáromi ZAX csokoládéműhely bonbonokkal tartja a lelket a helyi orvosokban; a debreceni Pepito Pizza Bár pedig pizzákkal segíti a helyi kórház dolgozóit. Az Easy Wine Budapest konyháján Keve Márton és Varga Dániel önkéntes séfek a Szent László Kórház száz dolgozójának az elmúlt napokban a következő fogást állította össze: medvehagymás mikroburgonya mozzarellával és Z’ataaros csirkével, AUM salátával és narancsos-csilis édesburgonya velutéval. Ezzel szeretnék megköszönni a dolgozók áldozatos munkáját, és kitartást kívánni a következő időszakhoz. Az ARAZ Étterem is csatlakozott, ők a Szent Imre Kórház dolgozóinak főztek kelkáposztafőzeléket sertéspörkölttel, a desszert pedig tejberizs volt eperszósszal. Az ebédet ki is szállították a helyszínre.

Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra