A hazánkban járt utazók úti élményei is bizonyítják, hogy a csárdák, fogadók, korcsmák, kertvendéglők s velük a vendéglátás Magyarországon több száz éves múltra tekint vissza. Ám hazánk mára legkedveltebb nyaralóvidéke - mint üdülő- és vendéglátóhely - csak a XIX. század második felében indult fejlődésnek.

A mai Siófok területén a rómaiak idején Galerius - aki 305-311 között a Keletrómai Birodalom császára lett - a dunai provinciák akkori vezetőjeként 292-ben a Pelso-tavat (a Balaton latin neve) zsilippel szabályozta, és megteremtette a csatorna ősét. A Sió szabályozását és a Dunáig terjedő "hajócsatorna" munkálatait viszont csak 1858-ban kezdték meg, az első fazsilipet 1863-ban adták át. A helyiek azt az évet tekintik a fürdőalapítás idejének. 

Néhány évvel később a korabeli lapok ezt írták: "Az idegen fürdővendégek száma felülmúlja a százat, és a pesti reggeli lapok már délelőtt 11-kor olvashatók". Ebben az időben épültek Siófokon és a Balaton körül több helyen is az első cölöpökre épített fürdőházak, vagy más néven "fürdősátrak", de szállodák hiányában a vendégek csak a drágán kiadott magánházakban húzhatták meg magukat. A Somogy című lap 1869-es tudósításában ez olvasható: "Árnyéktalan úton, parázsmelegségű homokon izzad a vendég, aki egy földes, kis szobáért már 25- 30 forintot fizet havonta." Az áttörést az 1891-ben megalakult Siófok Balatonfürdő Rt. hozta meg, amely azután a századfordulóra modern fürdőtelepet épített, szállodákkal és éttermekkel. A legkorábbi vendéglátóhelyek a Sió, a Hullám, a Központi, a Fogas és a Balaton voltak - ez utóbbi zsidó konyhájáról volt híres. Kerthelyiségében a vendégek kedvenc esti időtöltése a kebab sütése volt. A sütés kellékeit természetesen a vendéglő biztosította.

A Nagyvendéglő és Kávéház hatalmas kerthelyiségében esténként élő zene szólt, ami egyébként jellemző volt a tópart kerthelyiségeinek nagy részére. Érdekesség, hogy a siófoki fürdőtelep bérletét 1905-től Krúdy Gyula apósa, Várady Gyula, a pesti Royal Szálló vezetője vette bérbe 20 évre 60 ezer koronáért. A déli oldalon továbbhaladva az ismert vendéglátóhelyek közül említést érdemel Balatonföldváron a Kupa-Vezér Szálló és Balatonszárszón a Véndiófa csárda. A Balaton nyugati végén Keszthely azzal dicsekedhetett, hogy az első város volt a tó körül, és már 1776-ban vendégeket fogadhatott az Amazon szálló és étteremben. A bejárat mellett emléktábla hirdeti, hogy 1798-ban itt szállt meg Csokonai Vitéz Mihály. A város korai fejlődését elsősorban a Festetics családnak köszönhette. Festetics György nevéhez fűződik a világ első rendszeres mezőgazdasági főiskolájának, a Georgikonnak (1797) a megalapítása és a Helikon Ünnepségek szervezése. A klasszikus értelemben vett vendéglátást viszont itt is csak a XIX. század utolsó évtizede hozta meg, amikor 1891-ben új hajókikötő épült, és megnyílt a nagyközönség fogadására a Balaton Szálló, a Hullám Szálló és Étterem, sőt egy sörgyár is létesült. Keszthely legnevezetesebb kerthelyisége a századforduló után a Fischer-csárda, későbbi ismert nevén Halászcsárda lett, ami közvetlenül a tóparton épült. Az északi oldalon a költők magyar Olimposznak, Illyés Gyula pedig "testes és borszagú hegynek" nevezte Badacsonyt. Első szállói a Hableány és a Neptun voltak, de mind a mai napig a legismertebb és leghíresebb a Kisfaludy Sándor présházából kertvendéglővé alakított Kisfaludy-ház. A költő egy 1785-ös badacsonyi szüreten ismerkedett meg későbbi feleségével, Szegedy Rózával. Csobáncz című regéjében így emlékezik a szüretre: "Bő víg s népes volt Badacsony / Az akkori szüretben; / Mozgott, hangzott az' egész hegy / Fenn és alatt, kint és benn."

A híres badacsonyi szőlőkultúra a római korra vezethető vissza, az akkor Buleának nevezett Badacsony vidékére sokan jártak pihenni és megízlelni a patríciusok borait. Nagy Lajos (1342-82) uralkodásának idejében a klastromkúti szerzeteseknek Gulácsy Ladomér fia adományozott szőlőskertet. Ez a fennmaradt adományozó levél a badacsonyi szőlő legkorábbi magyar írásos emléke, és a hagyomány szerint ebben az időben termelték itt először a burgundi eredetű pinot gris szőlőt, a szürkebarátot. Emellett a kiváló természeti adottságú Balaton-felvidéki, badacsonyi, kővágóörsi szőlőkben készítették a híres badacsonyi ürmöst is. Első szakirodalmi említése 1788-ból való, a XVIII. század végén már zacskókban árulták az ürmös fűszerkeveréket, amit a városi patikákban lehetett megvásárolni. Ebben az időben az ürmöst szélesebb körben készítették, mint az aszúbort, a Káli-medencében, a Badacsony mögötti szőlőhegyeken a módosabb birtokosok háztartásában külön ürmösboros edénykészleteket is tartottak. Az utóbbi évtizedekben - főleg Kisfaludy és Szegedy Róza iránti tiszteletből - újra készítik a badacsonyi ürmöst, külön erre a célra gyártott üvegekbe palackozva, Szegedy Róza arcképével.

Balatonfüred szénsavas forrásai már az 1730-as években ismertek voltak, ennek köszönhetően itt alakult ki legkorábban az idegenforgalom. A savanyúvíz-források nyáron tömegeket vonzottak, de kezdetben - megfelelő szálláshely hiányában - a szabadban felütött sátrakban találtak menedéket. Íme a kempingezés kezdete a tó partján, 280 évvel ezelőtt! A tihanyi apát 1743-ban a forrást kőfoglalatba gyűjtötte, s mellé fürdőházat emelt. 1748-ban épült közelében az első vendégház, ami már öt szobából állt, és mellette több fogadó is létesült.

Füredet nevezték először a Balaton fővárosának, és ki ne tudná, hogy 1825- ben Szentgyörgyi Horváth Anna tiszteletére itt rendezték az első Anna-bált. A Horváth-ház mellé épült az első Nagyvendéglő, Wilhelm Richter német utazó 1844-ben azonban már négyet említ, noha nincs megelégedve: "Az élet itt nem olcsó, s bár a vendéglő és korcsmabérlők csekély bért fizetnek, mégis nagyon megvágják a vendégeket, ami Magyarországon igen szokatlan dolog." A gyors fejlődés eredményeként az 1900-as évek elején már állt az Ipoly udvar, az Erzsébet, a Klotild és a Grand Hotel is. A legnagyobb kerthelyiségekkel a Stefánia- és a Keglevich-udvar rendelkezett. A magyar irodalom legjobbjai állandó vendégek voltak Füreden.