Hogy jutottunk el odáig, hogy a skandináv országokban már a kidobott élelmiszer újrahasznosításán gondolkodnak? Milyen kísérlet bizonyítaná be a kétkedőknek, hogy érdemes odafigyelni, mi minden fut át a konyhánkon? A válság tényleg kevesebb szemetet eredményez? Kérdések, amelyekre Török Szabolcs, az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. (OHÜ) szóvivője ad választ.

– Jól tippelek, ha úgy gondolom, hogy valamelyik skandináv országból indult ki a hulladék szelektív gyűjtése?

– Nemzetközi felmérések, adatok szerint a dánok, svédek, norvégok, hollandok, németek, belgák és a svájciak a leginkább környezettudatosak, ők a legerősebbek a szelektív hulladékgyűjtésben is. Nagy-Britanniában a XVIII. században építették az első szemétégetőt, és az ott termelődött salakanyagból téglát csináltak, amivel a kevésbé fontos utakat borították be. Dániának már a XX. század elején komoly válogatási technikája volt: a szemétlerakók mellett jól kiépített égetőik is voltak. Valamikor a középkorban, főként Nyugat-Európában kezdték belátni az emberek, hogy nem tudnak mit kezdeni a szemetükkel. Idő kellett ahhoz az evidenciához is, hogy szemétlerakót nem lehet ott kialakítani, ahol a város ivóvízbázisa van, mert abból adódnak a fertőzések, és idő kellett ahhoz is, hogy eljussunk odáig, ahová mára a hidegebb éghajlatú skandináv országok: villamos és hőenergiát termelni a szemét elégetéséből. Jól kivehető, hogy északról dél felé haladva egyre kevesebb az égető, és egyre több a lerakó.

– Ma már egyre többet emlegetik a szemétgyűjtés kapcsán az energiát termelő „erőforrásokat”.

– Igen, de még mindig nem eleget. Október elején volt Bécsben a hulladékgyűjtő szakma évi szokásos nemzetközi konferenciája, amelyen még mindig elsősorban a technológiákról esett szó. A hulladékgazdálkodás legalsó szintje a lerakóba helyezés, a második a termikus hasznosítás, azaz égetőbe történő szállítás és hő-, valamint villamos energiává átalakítás, a harmadik a szelektíven gyűjtött hulladékok újrahasznosítása, a negyedik szint, amikor a nagymama még egyszer eltesz az üvegben befőttet télire, az ötödik pedig a hulladék keletkezésének elkerülése olyan hétköznapi, praktikus megoldásokkal, mint például a helyi, be nem csomagolt termékek vásárlása, vagy a saját szatyor. Egyre közeledik az idő, amikor azon kell gondolkodnunk, hogy honnan lesz újra műanyagunk, mert a kőolaj fogy, és honnan lesz papírunk, mert az erdők is fogynak. Az emberiség előbb-utóbb mindig kitalálja, hogy ha nincs valami, akkor mivel lehet pótolni. Addig is érdemes kisebb léptékekben gondolkodni.

– Például abban, hogy mi mindent tehetünk a saját konyhánkban azért, hogy minél kevesebb szemetet termeljünk?

– Pontosan. Az 1950-es, 60-as évektől – főként Nyugaton – kezdtek jobban élni az emberek, nőtt az áruválaszték, a hűtőszekrény megjelenésének köszönhetően is egyre többet kezdtek vásárolni a fogyasztók, mert tovább tárolhatták a frissen és a csomagoltan vett élelmiszert. A fogyasztói társadalom erősödése magával vonta a csomagolóanyagok reneszánszát. Emlékszem, a hetvenes években a szüleim mindig frissen vették a párizsit. Ma már kényelmesebbek vagyunk, több napra előre vásárolunk, és a hűtőszekrényben tárolt ételekhez pluszban védőgázos csomagolást, műanyag fóliát használunk, pedig még mindig lehet a pultnál párizsit vagy más húsárut vásárolni. Érdekes volt szembesülni az egyik kolléganőm tanulmányában foglaltakkal, amely szerint Magyarországon most viszonylag „jól” állunk a szeméttermelés mennyiségével. A világgazdasági válság következtében ugyanis kevesebbet vásárolnak az emberek, és kevesebb szemét keletkezik.

– A számok nyelvén hogyan lehet érzékeltetni, hogy mennyi szemetet termelünk?

– Magyarországon egy fő évente 400 kilogramm körüli szemetet termel, egy nyugat-európai országban átlagosan 600 kg/fő ez a szám, New Yorkban pedig 1100 kg/fő. A magyar lakosság szelektív hulladékgyűjtési hatékonysága egyelőre nem éri el az átlag 20 százalékot, s ebből az következik, hogy rengeteg értékes, vagyis hasznosítható hulladék kerül a szemétbe. Míg például Németországban és Svédországban a PET palack 98 százalékát visszagyűjtik, Magyarországon a mintegy 60 ezer tonna kibocsátott műanyag palackból alig 16 ezer tonnát gyűjtünk vissza. Igaz, ők más módszert – a hulladékgyűjtés egyik hatékony módját –, betétdíjas rendszert használnak. Évente csaknem 20 ezer tonna (nagyjából egymilliárd darab) alumínium italosdoboz kerül forgalomba, amiből 2600–2700 tonnát gyűjtünk vissza. Csomagolási papírhulladékból sokkal jobban állunk, itt a visszagyűjtési arány meghaladja a 80 százalékot. Mégis mondok egy „riasztót”: Magyarországon óriási beruházással felépült egy olyan papírgyár, amelyik újrahasznosított papírt is feldolgoz, de a gyár papírigénye nagyobb, mint amennyit be tudunk gyűjteni és alapanyagként kerülhetne az üzembe.

– Igaz, hogy a skandinávok már az ételmaradékok újrahasznosításán gondolkodnak?

– Igen, és tesznek is érte. Persze nem kell túl messzire menni, itthon is vannak – ha ma még kevesen is – olyan háziasszonyok, akik a hétvégéről megmaradt étel használható részéből új fogást készítenek, illetve még a lejárat előtt fölhasználják a becsomagolt ételt, hogy ne kelljen kidobni. Csak két – nem követendő –, térben távoli és közeli példa: az Egyesült Államokban minden negyedik, Ausztriában minden ötödik megvásárolt élelmiszertermék a kukában köt ki.

– Mondhatni azt is, hogy annyira elkapta a fogyasztás „gépszíja” a nyugati embereket, hogy elfelejtették a nagyanyáiktól tanult, élelmet megbecsülő és beosztó praktikákat?

– A nagyanyáink nem főztek többet, mint amennyire szükség volt, amennyit megevett a család. A társadalom egy jelentős részének oda kellett figyelnie, hogy mire költ, még vidéken is, ahol maguk termelték meg az élelmiszert. Mostanában, amikor mindent könnyebb beszerezni, túltermelésben és túlfogyasztásban vagyunk. Hűtőben tárolunk élelmet, s amikor kidobunk belőle valamit, akkor nem szembesülünk azzal, amit tettünk, mert jön a kukásautó, és eltünteti a szemünk elől a nyo-mokat, s nem látjuk a szeméttermelés láncolatának a végét.

– A háztartásunkban tehát a konyhánkon keresztül jut ki a legtöbb szemét, de amikor valaki újonnan alakítja ki a konyháját, nem feltétlenül az az első gondolata, hogy miképpen fogja a hulladékot válogatva gyűjteni.

– Az szokott lenni a kifogás, hogy nincs hova rakni. De ajánlok azoknak egy könnyen végrehajtható kísérletet, akik otthon még nem gyűjtik külön a hulladékot. Két hétig ki-ki figyelje meg, hogy hányszor kell kiürítenie a szemetesét, majd kezdjen el szelektálni, és néhány nap alatt kiderül, hogy sokkal ritkábban kell a szeméttel mennie a kukához. Pláne, ha komposztálási lehetősége is van, mert akkor még szembetűnőbb a különbség. Egyszerűsíti az otthoni külön gyűjtést a többrekeszes konyhai kuka használata, amiben válogatva tárolhatjuk a nem szemétbe való hulladékot, és onnan könnyebben vihetjük a szelektív gyűjtőedényzetbe.

– Milyen kifogások vannak még a kényelmességre?

– Kicsi a tárolóm. Messze van a szelektív hulladékgyűjtő-sziget. Minek válogatni, hisz úgyis összeöntik. Az őszintébbek viszont bevallják, hogy lustaságból, érdektelenségből nem válogatják külön otthon a hulladékot. Egyébként az teljes tévhit, hogy hiába a válogatás, mert összeöntik a szelektíven gyűjtött hulladékot. Helyenként az látszik, hogy egy kukásautóba ürítik ki szállításkor a hulladékgyűjtő konténereket, de szemmagasságból azt nem látni, hogy ezeknek a zárt oldalú járműveknek a belseje fel van osztva különböző rekeszekre: a papírnak, a fémnek, az üvegnek és a műanyagnak. Amikor pedig ürítik az egyes konténereket, azok tartalmát a megfelelő rekeszbe eresztik bele.

– Végtére is gyorsan vagy visszafogottan vettük át, illetve gyakoroljuk mi, magyarok, a szelektív hulladékgyűjtés kultúráját?

– Országszerte nagyjából egymillió ember csinálja. A gyerekek szeretik követni az erről tanultakat, sokan ösztönzik erre a szüleiket, de a tizenéves kor után, az egyetemisták körében már megkopik ez a fajta környezettudatosság. Az utánuk következő, frissen családot alapító 25–40 éves korosztálynál ismét jól működik a dolog, majd az idősebbeknél megint kevésbé. Bár a városokban több az utcán elhelyezett konténer, azaz a szigetes hulladékgyűjtési megoldás, a kihasználtsági arány országos átlagban csak 10-15 százalék, és nem nagyon megy magasabbra. A fővárosban a társasházaknál idén elhelyezett szelektívhulladék-gyűjtő kukák talán javítani fognak a számokon, a szokásokon, hiszen kényelmesebb megoldást kínál, hogy az épületen belül van a tárolóedény.

– Hogyan kapcsolódik mindehhez az önök munkája?

– A szelektív hulladékgyűjtés – főleg a lakossági – meglehetősen költségigényes, hiszen speciális járművek kellenek hozzá, rendszeres szállítás, ami logisztikai feladatok ellátását is igényli. Az OHÜ alaptevékenysége, hogy közvetítőként irányítsa a magyarországi szelektív hulladékgyűjtést, -hasznosítást, ugyanakkor – egyfajta állami részfinanszírozással – elősegítse a mennyiségi és minőségi növekedést. Ennek érdekében szolgáltatási és szállítási szerződéseket köt a szelektív hulladékgyűjtéssel foglalkozó közszolgáltatókkal, valamint a közbeszerzéseken nyertes társaságokkal. A szelektív hulladékgyűjtés ugyanis beletartozik az Európai Unió felé tett vállalásainkba, komolyak a kötelezettségeink e téren. Vannak eredményeink, s ezt szeretnénk minél tovább növelni.

– KUKAkulTÚRA, TeSzedd!, Zöldlista vásárlóprogram, Körforgó – néhány elnevezés az önök által szervezett országos kampányokból. Mennyire vesznek részt az állampolgárok ezeken a rendezvényeken?

– Idén már jóval többen, mint a tavalyi kezdéskor. Az egyik felmérésünk szerint az emberek 78 százaléka azt vallja: környezettudatosan él, és a szelektív gyűjtésben is rendszeresen részt vesz. A másik szerint viszont a lakosság által felhasznált csomagolóanyagokból körülbelül 12-13 százalék gyűlik össze és kerül a megfelelő helyre. A két szám tehát egymásnak ellentmond. Minden problémának négyes rendszere van: a megismerés, a megértés, az azonosulás és a részvétel a megoldásban. A 78 százalék tehát azt mutatja, hogy az emberek megismerték, megértették és azonosultak a szemét- és a hulladékgyűjtés problémájával – de még nem sokan vesznek részt benne. Mi a részvételre buzdítunk: megmutatjuk a technikákat, eloszlatjuk a félelmeket, megpróbáljuk áttörni a lustaság, az érdektelenség gátjait, s megmutatjuk, hogy igenis mindennek van értelme. Ezt egyre többen belátják – csak még mindig nem elegen. A már említett bécsi konferencián egy filozófus azt mondta: a környezettudatosság nem velünk született tulajdonság, hanem a környezetünktől tanuljuk. Ennek a tanító környezetnek a része akarunk lenni mi is. Egyebek mellett ezt szolgálta idén szeptemberben a TeSzedd! országos szemétgyűjtési akciónap, október elején a KUKAkulTÚRA, s várhatóan decemberben a Zöldlista, ami a tudatos vásárlást népszerűsíti.

Miből mi lesz?

Újjászületett hulladékok

Azt hisszük, hogy tudjuk – de lehet, hogy mégsem? A papírt és az üveget leszámítva talán mégsem olyan egyértelmű, hogy milyen változatos formában lehet újrahasznosítani a szelektíven gyűjtött hulladékot. Milyen hulladékból milyen új termék állítható elő?

ALUMÍNIUM, FÉMEK

A szelektíven gyűjthető konzervdobozokat, energiaitalos és üdítős- vagy sörösdobozokat (utóbbiakat összepréselve, hogy ne levegőt szállítsanak el, hanem a tényleges fémet) tisztán kell kidobni. A fémhulladékból sörkollektor, autó-és motoralkatrészek, alumínium italosdoboz készülhet. A különválogatott alumínium- és vasdobozokból a kohókban fémtömböket állítanak elő, melyek később bármilyen vas- vagy alumíniumtermék előállítására alkalmasak.

MŰANYAG

Szelektíven gyűjthetők (üdítős, ásványvizes) PET palackok, flakonok (mosó-, mosogató- és más tisztítószeres, öblítős, tusfürdős, samponos és egyéb kozmetikai flakonok), zacskók, fóliák. A kupakot vagy a lapított palackra tekerve dobjuk be, vagy felajánlhatjuk a kupakgyűjtő akciók során. A lebomló műanyag bevásárlótáskák jelenleg kizárólag energetikailag hasznosíthatók. Hasonló a helyzet a tejtermékek poharaival, tégelyeivel: bár hasznosíthatók lennének, legtöbb helyen sajnos nem gyűjthetők szelektíven, kivétel ez alól pl. Budapest, Pécs, Kecskemét vagy Nyíregyháza. Műanyag hulladékból készülhet: rekesz, fólia, zsák, táska, vödör, lavór, virágláda, fűrács, vállfa, rendszámtáblatok, építőipari szigetelőanyag, poláranyag (textilipari hasznosítás), fekvőrendőr, terelőbója. Magyarországon 25-30 cég foglalkozik a műanyag hulladékok hasznosításával.

ÜVEG

Az üveg homokból, energiaigényes eljárással készülő anyag, s mivel a természetben nem bomlik le, ezért csak akkor tekinthető környezetbarátnak, ha minél többször újratöltik, majd újrahasznosítják. Az üveget elsősorban a csomagolóiparban és az építőiparban használják. A hulladéküveget az üveggyárakban újra beolvasztják, és üveget készítenek belőle. A színes üveget apróra zúzva cementtel vagy bitumennel keverve használják útépítésnél az útfelületre hengerelve, a felületet érdesítve.

ITALOS (GYÜMÖLCSLEVES, TEJES) KARTONDOBOZOK

Mivel az italoskarton anyaga 75 százalékban (igen jó minőségű) papír, 20 százalékban polietilén, 5 százalékban alumínium, sokáig úgy gondolták, hogy ezen többrétegű dobozokat nem lehet újrahasznosítani. Mára már megvan az ehhez szükséges technológia. Ha nem választják szét az összetevőket, akkor ledarálva összepréselik, és tectan forgácslap készül belőle. Ha az összetevőket szétválasztják, akkor a papírt a papírgyártás során újrahasznosítják.

HASZNÁLT SÜTŐZSIRADÉK

A használt olajok és zsírok a környezetbe kerülve elzárják az élő szervezeteket az oxigéntől, illetve a túlhevítés következtében rákkeltő anyagok keletkezhetnek benne. Hulladékudvarba vagy kijelölt üzemanyag-kutakra vihetjük el, s utóbb biodízel üzemanyag vagy biogáz alapanyaga lesz belőle. A biodízelgyártás melléktermékeit is környezettudatos módon használják fel újra: hasznosítják a glicerint, a szappanos vizet pedig teljes egészében a biogáztermelésbe vezetik vissza.

ZÖLDHULLADÉK

A háztartásokban és a kertekben keletkező zöldhulladék (és egyéb, pl. tojáshéj, kávézacc, lefőzött teafű stb.) alkalmas arra, hogy belőle komposztálás során humuszt, vagyis a termőföld alapját képező anyagot állítsanak elő a baktériumok, gombák, rovarok, giliszták. Komposztálással kb. 30 százalékkal csökkenthető a háztartásokban keletkező szemét mennyisége.

ELEKTROMOS ÉS ELEKTRONIKAI HULLADÉK

A leselejtezett háztartási kis- és nagygépekről, számítástechnikai berendezésekről (monitor, nyomtató, billentyűzet stb.), szórakoztató elektronikai cikkekről, illetve barkácsgépekről a hasznosítóban első lépésben lekerülnek a környezetre ártalmas anyagok (festékpatron, elem, akkumulátor, kondenzátor stb.), majd különválogatják az egyes anyagtípusokat (pl. vas és egyéb fémek, műanyag, üveg, gumi, fa stb.), amelyeket anyagában vagy energetikailag hasznosítanak.

FÉNYCSÖVEK ÉS EGYÉB FÉNYFORRÁSOK

Az energiatakarékos izzók és fénycsövek a higanytartalmuk miatt számítanak veszélyes hulladéknak, ezért ügyelni kell arra, hogy ne sérüljenek meg addig, amíg a gyűjtőhelyre nem kerülnek. A fénycsövek és egyéb fényforrások üvegburájából újra bura, a fémrészekből pedig fémtermékek készülhetnek.

AKKUMULÁTOROK (ÓLOM ÉS LÚGOS)

Az ólomakkumulátorok hazai hasznosítása ugyan nem megoldott, de közeli országokba szállítják a hulladékot, ahol másodnyersanyagok nyerhetők belőle: nagy tömbökben előállított megmunkálatlan ólomot; a műanyagból darálás, mosás, szárítás és préselés után PP-granulátumot állítanak elő, melyből elsősorban műanyag akkumulátorházat gyártanak; a hasznosítás további termékei lehetnek a nátrium-szulfát, a gipsz és az ipari víz. A nagyméretű, lúgos akkumulátor hasznosítása a hazánkban működő egyetlen feldolgozónak köszönhetően megoldott. Az akkumulátorok mechanikai bontását követően nikkelt, lúgot, vas- és műanyag hulladékot anyagában, a fadobozokat pedig termikusan hasznosítják. A nem hasznosítható kadmium veszélyeshulladék-lerakóba kerül.

További információk a szelektalok.hu oldalon.