A legkisebb királylányok elhagyják apáik házát, földjét, országát, és elmennek világot látni, szerencsét próbálni. A megszerzett tudással aztán visszatérnek a szülőföldre, hogy új lendületet adjanak a „birodalomnak”, miközben a világ meghódításáról sem mondanak le: ma már úgy történik mindez, hogy saját márkát építenek. Danyi Éva Horgosról legalábbis ezt tette a Donum Terrae tökmagolajokkal.

„Alig vártam, hogy vége legyen a nyári szünetnek, és elkezdődjön újra a tanítás” – mondja Danyi Éva, amikor azt próbáljuk megfejteni, milyen lehetett kislányként a földeken felnőni, a prikolica (a traktor pótkocsija) árnyékában játszani, aztán kivenni részét a munkából, a betakarításból, a piacozásból. Éva elég hamar elvágyódott a szerbiai kis faluból, Horgosról, ahol szülei gazdálkodnak: már a szabadkai középiskolai évek alatt kikönyörgött magának egy féléves amerikai ösztöndíjat, és abban is biztos volt, hogy Budapestre megy egyetemre. „De gyerekként is tudtam – teszi hozzá –, hogy apu jó gazda, jó termelő, a munka becsületét, örömét láttam, értékeltem, és nem felejtettem el.”

Kettős élet

Éva szülei mindig is mezőgazdasággal foglalkoztak, bátyjával a föld mellett nőttek föl. „Amerikába is azért szerettem volna elmenni, hogy minél távolabb kerüljek a földtől” – meséli Éva, aki ahogy járni tudott, ment ki a szüleivel a földekre, aztán amikor már nagyobbak voltak, befogták őket a munkába. Paradicsomot ládáztak, nagyság szerint szépen különválogatták, krumplit szedtek és mostak, vagy épp az öntözőcsöveket rakták sorról sorra arrébb.

Éva aztán a budapesti Corvinus Egyetemen közgazdaságtan tanult, de csak azért, mert nem tudta, mi szeretne lenni, arra pedig egyáltalán nem gondolt, hogy a tudását majd a családi vállalkozásban kamatoztatja.

Éva tehát próbált a mezőgazdaságtól minél távolabb kerülni, és ezt az is megértheti, aki a városi lét minden kényelmét élvezve táplál romantikus elképzeléseket a vidéki élet szépsége iránt. Van aztán olyan is, aki tényleg belevág, és megcsömörlött urbánus értelmiségiként nem csak vágyik a föld, a növénytermesztés, az állattartás kézzelfogható valóságára, hanem ki is próbálja – számtalan szép dolog született ebből az elmúlt években, elég, ha a Balaton-felvidék magukat „nejlonparasztnak” nevező, a kecskefejést, sajtkészítést könyvből tanuló gazdáira gondolunk.

A legszebb történetek mégis azok, amikor a fiatal elhagyja ugyan a szülőfaluját, de a szíve vagy az esze visszahúzza, mert azt érzi, hogy ott kell tennie valamit. „Rá kellett jönnöm, hogy nem való nekem a nagyvárosi lét” – nevet Éva is, majd gyorsan hozzáteszi, hogy mindkettőre szüksége van: azt is szereti, ha hazalátogathat, és azt is, ha visszatérhet Budapestre.

Egy ilyen látogatás alkalmával fogalmazódott meg az is, hogy a szülőknek váltani kellene. A konyhakerti növények – paradicsom, paprika, karfiol, brokkoli, krumpli – folyamatos készenlétet igényeltek, Éva édesapja úgy élt, hogy este tízkor lefeküdt, hajnali kettőkor pedig már fel is kelt, hogy időben odaérjen a piacra, és a kereskedőknek minél több árut el tudjon adni. Arra a kérdésre, hogy ekkor hány hektáron gazdálkodtak, Éva csak ennyit mond: "Nem tudom, nekem mindig nagyon soknak tűnt.”

A tököt viszont már tudja, azt 45-60 hektáron termesztik, attól függően, mennyit győznek dolgozni. Váltani is azért kellett 15-17 éve, mert a késői fekvésbe, korai kelésbe nagyon hamar belefárad, kiég az ember, szerették volna valahogy egyszerűsíteni a munkát. Volt egy ismerősük, aki éppen töktermesztőket keresett egy gyógyszercég számára, Horgoson pedig nagyon kedvező a talaj a tök számára:

„Apukám maximalista, neki volt mindig a legszebb áruja a piacon is, és amikor újba kezdett, vagyis töktermesztésre váltott, abba is belevetette magát. Bújta az internetet, mindennek utánajárt: hogyan kell termelni, milyen talajon, milyen időjárás mellett, melyik munkafázis milyen gépesítést igényel.”

Újabb váltás

Elkezdtek tehát tököt termeszteni a gyógyszercég számára: a váltás biztonságos volt, mert tudták, ki fogja felvásárolni azt a terményt, amiről egyébként korábban semmilyen tapasztalatuk nem volt. (A tökmagban lévő hatóanyagokból készülnek például a prosztata gyógyszerek, vagy a nőknek a húgyúti problémákra való orvosságok.)

A tökmagot tehát eladták, a tök többi részét pedig zöldtrágyaként visszaszántották (és visszaforgatják a mai napig) a földbe, így rengeteg tápanyag kerül vissza – ez minden növényen meglátszik, amit tök után ültetnek a földbe. Így telt el néhány év, mígnem megkereste őket egy cég a szomszéd faluból, amely tökmagolajokat, illetve tökmagkrémeket készített, és egy újabb váltással már nekik kezdték eladni a tökmagot.

A közvéleményben akkor kezdett „divattá” válni a tökmagolaj, tudták tehát, hogy annak is lesz piaca. Ez pedig jobban megérte, mint a gyógyszergyárnak – amely Kínában és Dél-Afrikában is termeltetett – nyomott áron eladni tökmagot.

„Egy kedves barátnőm akkor már tíz éve Franciaországban élt, és vittem neki egyszer tökmagolajat, hogy nézd, milyen jó dolog. Mondta, hogy köszi, és felrakta a polcra. Egyszer aztán éppen nem volt mit enniük, és lekerült a polcról az üveg, a barátnőm pedig »fényt kapott«, hogy ez a világ legjobb dolga, honnan van és mi ez, mert ő ilyet Franciaországban még sose látott.

Nem sokkal később neki is állt üzleti tervet készíteni, de ahogy ott ültünk a kávézóban, rám nézett és azt kérdezte: »Éva, ezt miért nem te csinálod? Sokkal közelebb vagy, tiétek az alapanyag, tudod, hogy jó a termék«, én pedig beláttam, hogy igaza van. Hazamentem és megkérdeztem aputól, mit szólna hozzá. Ő egyik nap azt mondta, milyen jó ötlet, a másikon azt, hogy mégsem. De úgy voltak vele, hogy én vagyok a közgazdász, ezt én biztos tudom. Én pedig elhittem, hogy ők elhiszik, hogy meg tudom csinálni.”

Csillagok

Éva hitt és hisz az alapanyagban, mert az határozza meg, hogy aztán mi kerül az üvegbe, a szülei által termelt alapanyag pedig nagyon jó. A Donum Terrae márkanév alatt más magolajokat, -krémeket, sőt gyümölcseceteket is gyártatnak és forgalmaznak, de azok alapanyagát is igyekeznek a legjobb minőségben beszerezni.

A gyümölcsöket, a mogyorót, a mandulát a környékről szerzik be, a mákot Magyarországról, a szezámmagot Indiából. De mint a bornál vagy más kézműves terméknél is, minden egyes préselés egy kicsit más eredményt ad.

Angliában is van egy eltökélt viszonteladójuk, aki megadja a terméknek azt a törődést és marketinghátteret, ami szükséges egy új piac meghódításához, mert bár a Great Taste Awards zsűrije a top 50 élelmiszer közé választotta a tökmagolajukat, és az olaj három, a tökmagkrémjük pedig két csillagot kapott tőlük, ez önmagában nem elég.

Magyar nevet nem szeretett volna adni, hiszen – ha már elfelejtettük volna – a cél a világ meghódítása, a latin kifejezés pedig kellőképpen „megúszósnak” tűnt, hiszen mindenki számára ismeretlen, nem lesznek vele részrehajlók. „Van olyan forgalmazónk, aki a mai napig nem tudja kiejteni” – nevet Éva, de ezt nem is tartja olyan lényegesnek. Sokkal fontosabb az, hogy a termék finom, jó minőségű, és a vásárlók is elégedettek.