Furcsának tűnhet, de úgy is el lehet jutni a világ végére, hogy az ember ki sem teszi a lábát Magyarországról. Ott viszont rájön, hogy mindennek a közepén áll. Egyrészt mert a világ vége aligha lehet 88,2 kilométerre Budapesttől, légvonalban is csak 58; másrészt mert ha megismerik Judit és Zoltán, valamint a gazdaságuk történetét, alighanem megértik, hogy ennek a két fiatalnak miért éppen ez a 380 fős nógrádi falu, Terény jelenti a világ közepét.

Jófajta népek laknak errefelé. És nem csak azért, mert Mikszáth Kálmán egykor olyan szívhez szólóan írt a jó palócokról, hanem mert a nógrádi domboknak ezen a táján – ha fogyóban is – még a XXI. század derekán is akadnak olyanok, akik hisznek abban, hogy a föld képes eltartani egy családot. S ha már eltart egyet, megtart az másikat is, idővel pedig az is jól látszik, hogy egész közösséget tart össze egyetlen családi gazdaság. Még akkor is, ha a Terényhez tapadó kertek és földek egy olyan völgyben nyújtózkodnak a Szanda-patak mentén, ahol az ország többi részéhez képest mindig hűvösebb a levegő.

De erről, persze, mit sem tudnak a nagyvárosban felnőtt fiatalok, akik elsőre csak a táj szépségében gyönyörködnek, és nem gondolnak arra, miféle szelek fújnak errefelé, honnan támadt fagyok tapadnak meg a völgy aljában. Mert túljutva a történet és a hely romantikus megközelítésén, illik azt is leírni, hogy más megtapasztalni a természet szépségét, és más gazdálkodni a Belső-Cserhát dombjai között. Ma már ezt pontosan tudja Dezsény Zoltán (korábbi budapesti lakos, VIII. kerület, Baross-Szigony sarok, IV. emelet) és felesége, Boros Judit (korábbi nyíregyházi lakos, panellakás, I. emelet), miután 2014 decemberében, másfél évnyi albérlet után beköltöztek terényi, háromosztatú palócházukba, ahol – ma már – három gyerek nevelése mellett megteremtették a MagosVölgy Ökológiai Gazdaság alapjait.

Elmélet és gyakorlat

Vállalkozásuk története egészen idáig tűnhetne szokványosnak is, de ők már Gödöllőn, a Szent István Egyetem

en tudták, amikor környezetgazdálkodási agrármérnöknek tanultak, hogy a diploma megszerzése után nem vágynak a megszokott rutinra (munkahelykeresés, ranglétramászás), hanem belevágnának egy saját gazdaság kiépítésébe. Így lett közös életük egyik legfontosabb célja – a családalapítás mellett – egy közösségi gazdaság megteremtése. Miközben éppen Judit és Zoltán példája mutatja – mindössze öt hónap alatt szervezték össze zöldségközösségük magját –, hogy igény van erre a gazdaságra, gazdálkodási formára, melynek lényege röviden így foglalható össze: mivel a közösség tagjainak nincs módjuk (földjük, lehetőségük, idejük, szakértelmük) arra, hogy – esetünkben – friss zöldségeket termesszenek, megteszi ezt helyettük az, aki tudja is, mit csinál – esetünkben Judit és Zoltán.

Ha azonban bővebben akarnánk kifejteni ezt a gazdálkodási formát, érdemes elmenni Terénybe, és megnézni, mit is művelnek ott. Szó szerint a földeken. Mert minden úgy kezdődött, hogy Terényben nem született annyi gyerek, amennyi megtartotta volna az óvodát.

A falu meghirdetett egy betelepülési programot – nagycsaládosoknak, vagy azoknak, akik kettőnél több gyereket vállalnak. Dezsény Zoltán már korábbról jól ismerte a vidéket, mert egyetemi évfolyamtársa, Csáki Balázs – többek között – igencsak jóféle gesztenyemézet termel a szomszédos Bercelen. Vagyis megvolt az ismeretség, megvolt a helyismeret, megvolt a költözési szándék – ma már három gyerek is Dezsényéknél –, így adott volt minden feltétel a költözéshez.

Mára pedig elmondható: ha a Dezsény család nem telepedik le Terényben (az egyetemi évek után a család egy évig az Amerikai Egyesült Államokban, Kaliforniában élt Zoltán másoddiplomás tanulmányai miatt), a falu manapság minden bizonnyal még mindig „csupán” arról lenne híres, hogy gyerekként egy időben a településhez tartozó Kiskérpusztán élt a későbbi Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert. S na jó, van itt Csipkemúzeum, Orsós Magnó Múzeum és Mézes Házikó is, ezekre méltán büszke az egész falu – mára pedig csatlakozott a névsorhoz Dezsény Zoltán és Dezsényné Boros Judit MagosVölgy Ökológiai Gazdasága is.

A fiatalokban olyan erősen élt a közösségi gazdaság megteremtésének gondolata, hogy Zoltán a magyarországi közösségi gazdaságokból írta diplomamunkáját, amit aztán továbblendített a doktori képzés irányába, különösen „a komposzt mint mulcsanyag ökológiai zöldségtermesztésben történő felhasználására fókuszálva”. Ma már úgy emlékeznek vissza a kezdetekre, hogy akkoriban talán túl sokat is akartak egyszerre.

Az elméleti felkészültségük talán megvolt ahhoz, hogy belevágjanak a gazdaság megalapozásába, majd folyamatos fejlesztésébe, később azonban kiderült, hogy a földeken, a mezőgazdaságban szerzett tapasztalat legalább annyit ér, mint az iskolapadban elsajátított elméleti ismeretek – bizonyos esetben még annál is többet.

Magyarán a föld hamar megtanítja a városi embert arra, hogy a változó évszakokban, szeles időben vagy hulló hóban hogyan is illik vele bánni. Az időjárás ugyanis pontosan kijelöli azokat a napokat, heteket és hónapokat, s legfőképpen határidőket, amikor munka van a földeken, de ezzel párhuzamosan azt is megtanítja, mikor és hogyan kell elvégezni a gazdálkodás adminisztratív feladatait.

S bár az egyetem sok mindenre felkészíti a fiatalokat, Judit és Zoltán hamar megtapasztalta, hogy a romantikus gazdálkodás ideája mögött nem csupán kőkemény munkás napok állnak, hanem hivatali fogadóórák, folyosói várakozások, pályázatírással töltött éjszakák is. Terényben így épült ki és fejlődik ma is a MagosVölgy Ökológiai Gazdaság.

Judit és Zoltán elsőként házat vett szülői segítséggel. Palócházat, régit – mi másfélét, nemde –, azt alakították át lakhatóvá. A portához – a mestergerendába vésett évszám tanúsága szerint – egy 1834-ben épült pajta is tartozik, amely földig ereszkedő tetejével olyannyira meghatározó látvány, hogy ez a pajta lett gazdaságuk szimbóluma.

A vállalkozás beindításához az Európai Unió fiatal gazdák induló támogatására szánt forrásaiból kaptak lendületet, s három, romos állapotban lévő ház és a hozzájuk tapadó kertek megvásárlásával immár egybetartozó, művelhető, további belterületi földekhez jutottak. Ma már látják, hogy ezzel talán túl sokat vállaltak magukra, másrészt viszont éppen ez ad nekik erőt ahhoz, hogy előre tervezzenek, kísérletezzenek. Még akkor is, ha a 2,5 hektárnyi föld lefoglalja minden percüket és gondolatukat (csak a házukhoz tartozó udvar 1500 négyzetméter). Még akkor is, ha egyelőre csak fél hektáron folytatnak zöldségtermesztést.

Friss, szezonális

MagosVölgy minősített ökológiai gazdaságnak számít, vagyis vállaltan és garantáltan biotermékeket állít elő, Judit és Zoltán arra is figyel, hogy mindenben megfeleljenek az előírt követelményeknek. Vegyszert egyáltalán nem használnak, helyette inkább hasznos gombákkal dolgoznak, a paradicsom esetében többek között például algakivonat-alapú lombtrágyával.

S bár nagy területen folytatnak szabadföldi művelést, ha tartani szeretnék azt a céljukat, hogy gazdaságuk a szezonalitásban a legerősebb, vagyis mindig az évszaknak megfelelő friss árut szállítanak a zöldségközösség tagjainak, akkor alkalmazkodniuk kell az igényekhez. A gazdaság földrajzi fekvése miatt kicsivel később érnek be a termények, mint az Alföld déli részein. Nem nagy időkülönbség ez, de a piaci kínálatban érzékelhető.

Minden zöldséget megtermelnek, ami a területen ezen az égövön termeszthető. Esetükben tényleg azokra a zöldségekre kell gondolni, amelyek egy átlag magyar család asztalán egy év alatt megfordulnak a kések alatt, a serpenyőkben és a kondérokban – például sárgarépa, gyökér, borsó, hagyma, petrezselyem, káposzta, krumpli, zeller, spenót, sóska, paprika, cukkini. De akad már a városi házi konyhákban is egyre gyakrabban felbukkanó zöldség, mint a mángold, vagy a már magyarul pakcsojként is leírható pak choi, vagyis a kínai bordáskel, és mindemellett ügyelnek a tájfajtákra is. Így paradicsomból – bár a növény őshazája éppen egy óceánnal nyugatabbra található, de ha már elkerül Palócföldre is – termesztik a nógrádit, a patvarci tájfajtákat is.

Szolidaritás és tisztelet

Ez a munka és gazdasági szemlélet adja tehát a MagosVölgy alapját, Zoltán és Judit erre szervezte meg jól működő zöldségközösségét. A gazdasági forma életképességét talán az mutatja legjobban, hogy míg tavaly a közösség 63 tagot számlált, idén már százan vannak. Zoltán szerint nincsen ebben semmi ördöngösség, csupán együttműködés, szolidaritás és kölcsönös tisztelet. Valamint kiszámíthatóság. Merthogy a közösség tagjai, akiknek, ugye, nincs módjuk (földjük, lehetőségük, idejük, szakértelmük) arra, hogy friss zöldségeket termesszenek, olyan helyről, gazdaságból jutnak ehhez hozzá, ráadásul hetente, amely garantáltan a környezeti, társadalmi és gazdasági szempontból fontos fenntarthatóság elve alapján működik.

A tagok cserébe vállalják, hogy rendszeresen fizetnek azért, hogy – idényre, előre, hosszú távra – a közösség tagjai lehessenek. Ezek azért is fontos alap- és irányelvek, mert innentől kezdve már nincsen pénzforgalom a tagok és a gazdaság között. A gazdaság pedig vállalja, hogy a hét minden csütörtökén friss zöldséget szállít a fővárosba. Ebben a zöldségközösségi rendszerben nincsen házhoz szállítás. A tagok jelenleg két helyszínen, a CsendesM Vegán Bisztróban, valamint egy Duna-parti irodaházban vehetik át ládáikat. Ezek tartalmát Juditék úgy állítják össze, hogy minden tag ugyanazt kapja. Egységadagot. Részesedést a gazdaságban megtermelt javakból. Minden szezonális zöldségből darab- és csomószámra, kilogrammra éppen annyit, mint bármelyik tag. Az más kérdés, hogy a tagok egymás között cserélhetnek, de Zoltán szerint nagyon fontos, hogy senki ne érezze úgy, hogy többet vagy kevesebbet kapna a másiknál.