A jól sikerült kóstolón az emeleten szépen terített asztalok között lehetett sétálgatva megismerkedni a borokkal és a termelőkkel, míg a földszinten egymást követő három, egyenként egy órás mesterkurzuson lehetett egyre mélyebbre merülni az Egri Borvidék rejtelmeibe a budapesti Société étteremben, egy saroknyira a Bazilikától.

Az elsőn a borvidék alapvető kérdéseit vették végig Mészáros Gabriella, Tóth Katalin és Gál Lajos, kiemelten foglalkozva a geológiai adottságokkal és a klimatikus viszonyokkal. Megtudhattuk, hogy bár a borvidék főbb részei vulkanikus riolittufán terülnek el, de a Tarna-völgyében homokos talajok is előfordulnak, míg a borvidék ikonikus hegye, az Eged-hegy tisztán mészkő masszívum, így az ott születő borok is eltérnek a többi egri bortól.

Szóba került még az Egri Csillag és az Egri Bikavér is, előbbiben

Gál Lajos túlzónak tartotta a törvény által megengedett 20 százaléknyi illatos fajtát, míg az utóbbi kapcsán teljes egyetértés mutatkozott abban, hogy Eger ikonikus vörös házasítása nem más, mint Eger maga.

A második mesterkurzuson az Egri Bikavért állították fókuszba a szervezők, itt Gál Tibor és Hegyi Ádám mellett Fiáth Attila beszélt és beszéltette a nézőközönséget is, igazán interaktívvá téve a mesterkurzust. A kissé provokatív kérdése, miszerint mi az Egri Bikavér üzenete, Gál Tibor a következőt válaszolta:

„Egyszer azt mondta nekem valaki, ha nem vagyok képes arra, hogy elmeséljem egy percben a vállalkozásom történetét, akkor annak a vállalkozásnak nincsen értelme.

Szóval egy percben Eger az Egri Bikavér. Nem érdekes, hogy milyen fajtákból épül fel! Ez fejezi ki a legjobban a borvidéket.“

Megtudhattuk azt is, hogy a 3400 hektárnyi kékszőlő mintegy egyharmadáról rozé készül a borvidéken. Gál Tibor kissé ironikusan meg is jegyezte, hogy ha a maradék vörösbort nem tudják eladni, akkor érdemes más szakma után nézniük, de gyorsan hozzátette azt is, hogy a fogyasztói trendeket is érdemes figyelni: néhány éve a vörösbor fogyasztás teljesen visszaesett a melegebb hónapokban, de amióta a hűtött vörösbor divatja New Yorkból Egerbe is begyűrűzött, a magyar fogyasztók is előszeretettel isszák a könnyedebb, gyümölcsös vörösborokat nyáron.

A harmadik mesterkurzus az egyediséggel bíró, dűlős egri borokat járta végig Lőrincz György, Bukolyi Marcell és Bálint László vezényletével. Marcell elmondta, hogy számára nem piaci kérdés, hogy készít-e például dűlős borokat, hiszen csak az Eged-hegyen gazdálkodik, de ettől függetlenül azt vallja, hogy ilyen adottságokkal amilyenek az Egri Borvidéké, szinte kötelező dűlőszelektált borokat csinálni. Azonban az is fontos, és ezt a beszélgetés résztvevői hangsúlyozták, hogy évtizedes tanulási időről beszélünk, vagyis generációk alatt lehet csak kitapasztalni, hogy melyik dűlőben, milyen fajta és milyen művelésmód mellett mutatja meg leginkább az értékeit.

Az emeleti sétáló kóstolón jelentős merítését kóstolhattuk az egri boroknak, még úgy is, hogy minden borász csupán három tételt mutathatott be a nagyérdeműnek. Az általam kóstolt tételek közül is kiemelkedett Bolykiék Könnyű Álmok névre keresztelt pezsgője, az Almagyar Érseki Szőlőbirtok valamint Gál Lajos olaszrizlingjei és Bukolyi Marcell Egri Csillaga. A folytatásban Kovács Nimród furmintja, valamint Stumpfék és Thummererék syrah-ja kápráztatott el, illetve érdekességképpen a debrői Hárs Pince édes hárslevelűi. Végül következtek a Bikavérek, ahol a Szuromi Családi Birtok Bikavére mellett Gál Tibor Síkhegy Bikavér Superior borát emelném ki, míg az egész kóstoló legszebb bora vitathatatlanul a St. Andrea 2017-es Agapéja volt, ami már túlmutatott a pannon klasszis fogalmán és egyértelműen rárúgta az ajtót a nagyvilág csúcsboraira is.