A legmelegebb nyári napokon talán az átlagosnál is többen gondolnak arra, milyen jó lenne meginni egy hideg, kellemesen habzó sört.

Ma már szinte hihetetlen, de a szocializmus éveiben, nyaranta leginkább a sörhiányról írtak az újságok: "A szomjas járókelő vendéglőből vendéglőbe, italboltból italboltba járva mindenütt azt hallja: sör nincs. Egyes vendéglők, így például a Borostyán Étterem pedig úgy igyekezett „segíteni” a sörhiányon, hogy szombat este csak a vacsorázó vendégeknek szolgáltak ki sört. Bővebben nem kell magyarázni ennek az eljárásnak a helytelenségét. A Budapesti Vendéglátóipari Trösztnél érdeklődtünk: mi az oka a sörhiánynak? A válasz: kis keretet kapott májusban a vendéglátóipar. És mi lesz júniusban? — érdeklődtünk. „Az időjárástól függ. Ha jó idő lesz, akkor nem elég a rendelkezésünkre álló sörmennyiség, ha rossz az idő, akkor bőven jut mindenkinek” — hangzott a meglepő válasz." (Szabad Ifjúság, 1954. június 1.)

1948-ban valamennyi sörgyárat államosították, és a Magyar Országos Söripari Vállalatba vonták össze. A termelés mennyisége akkoriban 3 millió hektoliter volt évente. Ez azonban mindig kevesebb volt ahhoz képest, amennyit inni szerettek volna a dolgozók. A probléma megoldására 1971-ben négy, viszonylag önálló sörgyárat hoztak létre, de továbbra is maradt a központi irányítás, amit a trösztre bíztak.

Közben az állandó sörhiány megoldására három új sörgyár épült: a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bőcsön, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Martfűn valamint a Komárom-Esztergom megyei Komáromban. Az 1980-as évektől aztán a gyártás és a kereskedelem is nagyobb önállóságot kapott, ám a nyaranta menetrendszerűen előforduló sörhiánynak csak az 1990 utáni piacgazdaság vetett véget.

A korábbi hiánygazdaság különös színfoltja volt, hogy Magyarországon a legnagyobb sörfőzdék körzeteinek peremein úgynevezett belső „sörhatárok” alakultak ki. Budapesten és vonzáskörzetében például a Kőbányai világos, Észak-Magyarországon a Borsodi világos, Nyugat-Magyarországon a Soproni ászok, míg Dél-Magyarországon csak a pécsi Szalon volt az egyetlen elérhető, kommersz sörmárka.

E sorok írója – lévén borsodi illetőségű – fiatal korában nem találkozott más sörökkel, csak amiket a bőcsi sörgyár termelt (Borsodi világos, Rákóczi). Ezért aztán – immár huszonévesen, kalocsai sorkatonaként – elsőre igen különös élmény volt a találkozás a Szalon sörrel, amely Pécsett készült. De a borsodinál kissé fanyarabb, talán valamivel savanykásabb ízt sikerült hamar megkedvelni.

Ezért is volt most, mintegy harminc évvel később, egy pécsi kiruccanás alkalmával komoly a várakozás: milyen lesz a „viszontlátás” a Pécsi Sörfőzde jelenlegi termékeivel az eltelt három évtized alatt megismert hazai és import sörök után?

Nos, a Szalon „hozta a formáját”. Ízre nem sokat változott. Ugyanakkor a termék exkluzív változata a Pécsi prémium lager már egy magasabb szintet képviselt.

„Söreinket kizárólag a mecseki karsztvíz bázisán, hazai maláta alapanyagokból készítjük, európai vagy amerikai komlók hozzáadásával.

Az erjesztést részben unittankos eljárásban, részben nyíltkádas eljárásban készítjük, ez utóbbi technológiának köszönhetően alakul ki a Prémium, a Craft és a Bio termékcsaládokra jellemző egyedi karakter és a könnyeden elegáns természetes széndioxid tartalom.” – tudtuk meg a helyszínen.

Nyilvánvaló, hogy nem az egykori sörhatárok felelevenítése céljából, sokkal inkább a lokálpatriotizmus erősítése, illetve a turisztikai marketing támogatása okán a Pécsi Sörfőzde 2022. nyarán a Premium lager limitált kollekciójával jelentkezett a piacon. Az egyedi dobozokon a legismertebb pécsi látványosságokat, a pécsi székesegyházat, a Mecsek-Kaput, Gázi Kászim pasa dzsámiját és a Zsolnay Negyedet jelenítették meg.

Magyarországon gyakori, hogy egy-egy tájegység büszkén prezentálja a helyben készült, rá jellemző borokat vagy párlatokat. E kezdeményezést követően lehet, hogy Pécs esetében ez a hírvivő maga a pécsi sör lesz ezután.