A Peták-Paplogó családban mindenki egy célért dolgozik: azért, hogy az általuk megtermelt paprika, paradicsom és uborka a lehető legjobb minőségű legyen. De talán még ennél is fontosabb az a közösségi munka, amit lakóhelyükért, Forráskútért és a legfiatalabb nemzedékért tesznek. Egy összetartó családnál jártunk az Alföldön.

Ismerjük már, hogyan működnek a vásárlóközösségek, ahol a vevő nem mindig azt kapja, amit megrendelt, hiszen a termelő – gyakran maga is városból vidékre költöző értelmiségi – a természeti viszonyokhoz alkalmazkodva nem tud óraműpontossággal olyan és annyi árut szállítani, mint amennyire igény lenne.

És ezzel nincs is semmi baj, aki ezt az utat választja, számol ezekkel a lehetőségekkel is, mert cserébe személyességet, bizalmon alapuló kapcsolatot és ismert körülmények között megtermelt zöldséget kap. Bemutattunk már piacokon áruló, elhivatott termelőket is, arról azonban kevesebb szó esett, hogy vajon kik szállítanak a nagyáruházakba?

Ki azok a magyar gazdák, akik felveszik a versenyt árban és minőségben is a külföldi beszállítókkal, akiknek köszönhetően nem spanyol, hanem hazai paradicsomot tudunk ezekben a szupermarketekben is a kosarunkba tenni, akik kiszolgálják a nagyvárosok igényeit, a felgyorsult életünkhöz illeszkedő vásárlási szokásainkat? Ezúttal ennek jártunk utána, és Szeged közelében olyan családi gazdaságra bukkantunk, amely több szempontból is példaértékű lehet.

CSALÁDIAS KISÜZEM

Forráskút határában már üvegházak várják az autópálya felől érkezőt, úgy látszik, a településen ez bevett termelési forma. A Peták Paplogo Kertészet kicsit beljebb található, ám ez a családi gazdaság sem mondható kicsinek: 4,2 hektáron öt nagy blokk működik, a hatodik most épül.

Az üvegházakat 1500 méter mélyről érkező termálvízzel fűtik, de erre a jó idő beköszöntével nincs is szükség, inkább árnyékolni kell a tetőt, ne égessék meg a napsugarak az érlelődő terméseket. A szüret így tavasszal már folyamatos: a hidrokultúrás termesztéssel előállított paprikák, paradicsomok és uborkák bekerülnek a csomagolóba, a ládákat pedig már várják az udvaron álló teherautók.

Sokfelé kell szállítani, sok helyen várják a szemre is tökéletes zöld, fehér, piros zöldségeket. Paplogó Imre a munka közepette is szívesen vezet minket körbe, közben pedig mesél a családi gazdaságról.

Édesanyám négyévesen már szamócát szedett, ebbe született bele, a szülei is mezőgazdasággal foglalkoztak itt, Forráskúton”

– kezdi a történetet.

A jelenlegi gazdaság alapjait Imre édesanyja a jelenlegi párjával, Peták Józseffel alapozta meg. Először virágot, valamint szabadföldi és hidegfóliás zöldségeket termesztettek, mígnem 1998-ban megépült az első, jóval nagyobb termésbiztonságot nyújtó üvegház, Hollandiából származó elemekből.

Az egész üvegházas eljárás holland technikán alapul, és a kezdeti kísérletezgetés után ma már folyamatos a kapcsolat a kinti szakértők és az alföldi gazdaság között. Az édesanya eleinte Józseffel gazdálkodott: Imre építészmérnök lett, a húga, Anett kertészmérnök, az anyai hívó szóra azonban mindannyian visszatértek a családi gazdaságba, az időközben elhunyt Gábor bátyjuk és felesége, Hajni is.

A lányok – Imre felesége, Brigi, illetve Anett – a csomagolást és az irodai munkát végzik, Imre és az édesanyja területe a termelés, a fejlesztés és az értékesítés. József foglalkozik a beszerzéssel és a piaccal – ezt tanulja meg és veszi át tőle idővel Berci, Anett férje.

KÖZÖS EBÉD

A gazdaság ma már 42 embernek ad munkát. Nem idénymunkásokat foglalkoztatnak, télen sem küldenek el senkit. Mindenki be van jelentve, és olyan „jóléti intézkedések” is járnak a dolgozóknak, mint a közös reggeli és a közösen elfogyasztott meleg ebéd. Miközben sétálunk, a sorok közül mindig előbukkan valaki, aki szedi a paprikát, kötözi a paradicsomot, méri a víz tápanyagtartalmát.

Az udvaron pedig játszótér, hiszen a hét – hamarosan nyolc – Paplogó unoka szinte kitesz egy óvodás csoportot, s így van hol játszaniuk, amíg a szüleik befejezik a munkát. A felnőttekhez hasonlóan ők is biciklivel közlekednek az üvegházakban – 2,5 kilométert is kitesz, mire minden útvonalat bejárnak. A gazdaság működését is értik, tudják, hogy ha apró bogarak, például katicák mászkálnak a leveleken, az biológiai növényvédelem, de ismerik a kívülállók számára idegenül csengő szakkifejezéseket is. Mert az üvegházi termesztést nem is olyan könnyű elsőre megérteni, még úgy sem, ha látja az ember a szép sorokban álló növényeket.

A hidrokultúrás termesztés egy izolált termesztési mód, ahol a növény éppen aktuális igényeinek megfelelően pontosan be lehet állítani a termesztőközeg (más néven paplan) műtrágya- és nedvességtartalmát”

– magyarázza Imre, és mutatja a kőzetgyapotból készült paplanban lévő gyökereket.

Hogy mi a növény igénye, azt mérésekkel derítik ki: ellenőrzik a termőközeg súlyát, ebből derül ki, hogy mennyi vizet szív föl a növény a paplanból, és ez alapján állítják be az öntözést, hogy ne kapjon se túl sok, se túl kevés vizet a növény. Más mérésekkel a közegből kicsepegő többletvíz, vagyis a drén pH-értékét, illetve sótartalmát vizsgálják. Ehhez jön még az időjárás, hiszen másképp viselkednek a növények attól függően, hogy föntről mennyi napfény éri őket. Az öntözésért, a tápoldat bekeveréséért külön szakember felel. Imre mutatja a grafikont, amiből minden leolvasható: mikor volt öntözés, milyen volt az idő, mennyit ittak a növények.

Az üvegházban is kell figyelni az időjárásra, mert egyébként túlöntözhetik a növényeket, és az minőségi problémákat okoz: az uborkának ödémás lesz a vége, hiszen a gyökér mindig dolgozik, a csúcs felé nyomja a vizet. De az sem jó, ha kevés vizet kap, mert akkor meg visszaszív a növény a termésből, és üreges lesz a paradicsombogyó, meggörbül az uborka.

A paprikán pedig nem megfelelő öntözés vagy napégés miatt kalciumfoltok alakulhatnak ki. Két-három hetente mintát vesznek a közegből, amit kiküldenek Hollandiába, és onnan kapnak aztán korrekciós receptet, hogy mire van szüksége a növénynek. A multikban értékesített árukról a gazdák kevesebb közvetlen vásárlói visszajelzést kapnak, mint a piacon, de volt már rá példa, hogy valaki e-mailben köszönte meg az így előállított ízletes zöldséget.

HOL, MIT?

A család a METRO áruházakba és CBA boltokba szállít, illetve környező piacokra, a szegedi nagybanira például. De közeli TÉSZ-ek (termelői értékesítő szövetkezetek) is felvásárolják az árujukat: kígyóuborkát, paradicsomot (multicia), hegyes erős, illetve étkezési fehérpaprikát elsősorban, de „fűszerként” található a kínálatukban piros palermói, illetve habanero és jalapeño paprika, valamint zöld-piros cirmos zebrino paradicsom is.

Ha pedig valamelyik nagyáruházban Vegibusz feliratú kis dobozokkal találkozunk, amelyek piros és sárga koktélparadicsomokkal vannak tele, azok is a Peták Paplogo Kertészetből származnak. Jó tudni ezt akkor, amikor könnyen nyúlhatunk külföldről érkező – nem is a legjobb minőségű – zöldségek vagy gyümölcsök felé a családi nagybevásárláskor.


Paplogóék mindemellett a falu életéből is aktívan kiveszik a részüket – ahogy Imre fogalmaz, kissé önző módon, hiszen ők is szeretnék, ha a gyerekeik élő kultúrájú településen nőnének föl. Létrehozták tehát a Forráskútért Civil Egyesületet, ennek segítségével szerveznek programokat.

A gazdaság egy részén pedig állatok élnek: a libák a libahajtó versenyből maradtak itt és találtak új otthonra, de vannak lovak, hogy az unokák tudjanak lovagolni és barna lábú cigája juhok is – gyakorlatilag azért, hogy a gyerekek lássanak birkát. Úgy nőjenek föl ebben a nagycsaládos környezetben, hogy közben mindent megadnak nekik, amit a vidéki élet biztosítani tud, hiszen ez fogja őket felvértezni a későbbi életükre.