Színes répák, sárga cékla, fekete kel: a Nagykáta melletti tanyán gazdálkodó Szorgos Gazda csapata – Gulyás Gergely, a felesége, Melinda és a kislányuk, Boróka – mindig kitalál valami újdonságot is a vásárlóknak amellett, hogy megbízhatóan szállítja a házilag termelt, finom és tápanyagdús alapzöldségeket.

Aki járt valaha a Római-parti Piacon, a Pancs Gasztroplaccon, a Zuglói Kenyérközösségben vagy a Gödi Termelői Piacon, biztosan találkozott már a Gulyás házaspárral. Gergely barátságos, közvetlen stílusa, Melinda mosolygós kedvessége mindenkiben megmarad, aki vásárolt már tőlük paprikát, uborkát, színes édesburgonyákat, ezerféle paradicsomot, vagy éppen üvegbe zárt nyári ízeket, kovászos uborkát és cukkinit, padlizsánkrémet, szörpöket, lilabazsalikom-ecetet, ketchupot, pikáns paprikalekvárt, medvehagymaolajat, esetleg rukkola-, újhagyma- vagy medvehagymapesztót.

Ők is örültek, amikor a karanténból kiszabadulva ismét a piacon lehettek, és friss zöldséget árulhattak. Bár a vírushelyzet alatt sem maradtak pácban, kisegítették őket a házhoz rendelhető készítményeik, de személyesen találkozni a vásárlókkal és beszélgetni, az egészen más. Ahogy Gergő fogalmaz:

És ez nyilvánvalóan így van, egyébként nem lenne olyan sok követőjük a közösségi médiában, nem kapnának annyi támogató hozzászólást, és nem lennénk itt mi sem a tanyájukon, ha nem keltették volna fel a kíváncsiságunkat.

EGYETEMRŐL A FÖLDEKRE

Mert mi is az ő történetük? A Szentmártonkátáról származó Gergő és a marosvásárhelyi Melinda is a Budapesti Corvinus Egyetemen tanult, Gergő kertépítőként, Melinda gyógynövényes kertészmérnökként végzett. De nem az előadásokon vagy a szemináriumokon ismerkedtek meg, hanem – ahogy Melinda fogalmaz – a budapesti éjszakában. Találkoztak, beszélgetni kezdtek, kiderült, hogy „te is kertész, én is kertész, virágom, virágom”, és össze is kötötték az életüket. Még másfél évig éltek a fővárosban, és Gergő szerint azért költöztek vidékre, mert Budapesten semminek nem volt íze, és ettől teljesen kiborultak. Szerettek volna valami sajátot, állatokat, növényeket, de nem tudták pontosan, mivel is foglalkozzanak. Melinda végzettsége miatt adta volna magát a gyógynövény, gombatermesztésben is gondolkodtak, míg végül 2015-ben megvették a jelenlegi tanyájukat Nagykáta mellett.

Tavasszal már el is kezdtek gazdálkodni, termelői piacok után kutattak, de akkor még nem volt akkora a kereslet, mint most, az első két évben még kölcsön kellett kérniük, hogy eljussanak Budapestre árusítani, vagy hogy télen be tudjanak fűteni.

Aztán évről évre erősödtek, és bár nyaranta máig nagyobb a bevétel, a tél is jól megy már a kész termékek értékesítésével. Párhuzamosan fejlődtek a vásárlókkal: ők is kitaláltak mindig valami újat, de egyre többen keresték is a hazait, a nem vegyszerezett, jó minőségű, családi gazdaságokban megtermelt élelmiszereket. A vásárlói szokások változása azon is lemérhető, hogy – a korábbi évekkel ellentétben –

Szorgos Gazdáéknak van saját logós vászontáskájuk, ha valaki kosár vagy szatyor nélkül érkezik a piacra, abban tudja hazavinni a megvásárolt portékát.  A Gulyás házaspár nagy előnnyel vágott bele a mezőgazdasági munkába: ők ugyanis értenek hozzá. Tanulták az egyetemen, illetve Melinda – bár ő maga városban nőtt fel – a családban megszerzett tudást is hozta. „A nagyszüleim is földműveléssel foglalkoztak, úgyhogy én megtaláltam álmaim munkáját, nem is csinálnék mást” – mondja. Szülei a kezdetekkor sokat segítettek.

A szakmai ismeretek ellenére ők is követnek el hibákat, évről évre megfizetik a tanulópénz. A biztos tudás a kertben nem jelent garanciát, a természetnek, az időjárásnak mindig ki vannak téve. Van, hogy az egyik évben jól sikerül valami, a következő évben nem. Öntözni mindenképpen kell, de ha jön a fagy, vagy nem süt eleget a nap, az nagyban befolyásolja a termést. Az egyik évben 150-féle paradicsomot termesztettek –  kicsit, nagyot, sárgát, feketét, hosszúkást és gömbölyűt –, ebből idénre már szelektáltak, „csak” harmincfélét ültettek – a nyár eleji hidegebb időjárás miatt ezek is később értek be.

ERDÉLYI RECEPTEK

Gulyásék biointenzív módszerrel termelnek, vetésforgóval, és biológiai módszerekkel védekeznek a kártevők ellen. „Arra figyelünk, hogy a növény mindent idejében megkapjon, akkor, amikor szüksége van rá. Így kisebb az esélye annak, hogy valamilyen hiánybetegségben szenvedjen, és a kártevők célpontjává váljon” – mondják.

A kertben vagy harmincféle növény terem: tavasszal kezdődik a retekkel, újhagymával, salátával, spenóttal, sóskával, aztán jön az uborka, paradicsom, paprika, a káposztafélék, karalábé, póréhagyma, fekete retek, édes burgonya. Idén vannak színes répák, sárga cékla, fekete kel, utóbbi elvileg fagyálló, ezt lehet majd a legkésőbb leszüretelni.

A feldolgozás is folyamatos: az alapdolgok – zakuszka, padlizsánkrém, savanyúságok – mellett ebben is mindig újítanak: ha nagyon sok cukkini terem, akkor lesz belőle sült cukkini, cukkinikrém, kovászos cukkini és cukkinilekvár is – utóbbi már csak módjával, mert azt nem vitték annyira a vásárlók.

Melinda sok receptet hozott otthonról, Erdélyből – amit az édesanyja befőz és bevált neki, azt átvették ők is. Ilyen például a zakuszka, amit a piacon is sokan keresnek. A svéd uborka hagymával készül, varázsát a frissen szedett és felszeletelt uborka íze adja. Termékeiket a legbiztosabban Budapesten tudják eladni, de Nagykáta szerencsére közel van a fővároshoz.

A karantén őket is váratlanul érte, de éppen elkészült a weboldaluk és a webshopjuk kialakítása is folyamatban volt, csak fel kellett gyorsítani. A késztermékek nagyon mentek, a friss saláta viszont, amit az ember szívesebben vesz meg a piacon, nem fogyott el a betervezett mennyiségben.

A Pancs Gasztroplacc is létrehozott egy online piacteret, de Gulyásék maguk is szerződtek egy csomagküldő szolgáltatóval: hétfőnként volt, hogy 30-40 kiszállításra vár csomagot is összeraktak. Néha még Gergő is vállalt egy-egy fuvart, bár Melinda féltette amiatt, hogy a vészhelyzet idején mászkál. A vállalkozás nem rengett meg, sőt: még erősödött is az a nézet, hogy vegyél hazait, vásárolj magyar termelőtől, s ezt ők is megérezték.

Gulyásék barátai időnként besegítenek valamelyik piacon, de érzik a törzsvevőiken: fontos, hogy őket lássák, velük találkozhassanak. „Hiszen ez a mi kezünk munkája” – mondja Melinda. Igaz, Gergő szerint ma már jobban sietnek az emberek, talán a járvány is rásegített erre.

„Míg korábban mindenkivel tudtam beszélni öt mondatot, ez egyre nehezebben megy. Az volt a minimum, hogy tudtuk, ki mivel foglakozik, hány gyereke van, hogy vannak, ma már a sorban mögötte álló is türelmetlenebb, ha hosszabb beszélgetés bontakozik ki.”

Ez azonban nem szegi Gergő kedvét, neki továbbra is a piac jelenti a munka legkedvesebb részét, amit ő úgy nevez, hogy brandépítés. Igaz, ebbe beletartozik a szép címke, az igényes honlap, a logó, a naprakész képek a Facebookon és az Instagramon, de egy brand mindenekelőtt a személyességével hat, és ők ezt „beleteszik”. Nem erőltetve, kimódolva, hanem a maguk természetességével.

TYÚKOK, MANGALICÁK

A tágas konyhában beszélgetünk akác- és bodzaszörpjeiket kóstolgatva: Boróka, Gulyásék hároméves kislánya Melinda éppen náluk tartózkodó unokatestvérével játszik, majd előkerül egy egyetemista fiú is, aki a szakmai gyakorlatát végzi náluk.

Aztán kisétálunk az alig egyhektáros területre: uborka-, paprika- és paradicsomtövek között lépkedtünk, gyümölcsfákat, száradó lila hagymákat, napon érlelődő kovászos uborkákat mutatnak nekünk a házigazdák, és a kedvünkért nevetve még olyat is megtesznek, amit  egyébként nemigen szokás a földeken, például törökülésben ülni egy tál zöldséggel az ölükben.

Megkóstolunk egy frissen leszedett, sárga, hosszúkás paradicsomot: olyan az íze, mint a ringlószilvának, a héja kicsit vastag, a húsa édeskésen zamatos. A paradicsomtövek közé bazsalikomot ültettek, de a kis fűszerkertben terem borsikafű, rozmaring, citromfű, zsálya és oregánó is.

Ha valaki szeretné őket ugyanígy meglátogatni, megteheti, évente több alkalommal hirdetnek ugyanis Nyitott Portát, amikor szívesen látják azokat, akik érdeklődnek a gazdálkodás és az életformájuk iránt. De ezeken az alkalmakon kívül is örömmel osztják meg a tudásukat és a tapasztalataikat azokkal, akik belekóstolnának a tanyasi életbe, a gazdálkodás szépségébe és nehézségeibe.

Miközben sétálunk, Melinda kihúz egy-egy gyomot és bedobja a tyúkoknak, merthogy állatok is élnek a tanyán. Van nyúl, kecske, de őket, valamint a részben Erdélyből való, szemes takarmányon élő, kapirgáló tyúkokat és a „véletlenül lett”, ajándékba kapott mangalicákat sem viszik a piacra.

csupán olajért, lisztért és cukorért mennek boltba. Az út végén Gergő levisz minket a pincébe is, ahol éppen nagy munkálatok zajlanak. „A tanyán mindig akad tennivaló, de ha éppen van egy pillanat, amikor tudnánk szusszanni egyet, akkor beomlik a pince” – nevet, és megmutatja, hol tárolják a kész befőttesüvegeket, és hova teszik majd a feldolgozógépeket, ha lesz elég tőkéjük beruházni.

„Nem azért szeretnénk gépesíteni, hogy még nagyobb vállalkozás legyünk. Hanem mert most két embernek két napig tart felszeletelni az uborkát, úgy pedig meglenne egy óra alatt” – mondja Gergő, hozzátéve: lehet, hogy akkor még nyaralni is el tudnának menni. Vagy lenne egy kis tó a házuk előtt, aminek a szélére időnként le lehetne ülni. Melinda is úgy látja, legfeljebb még egy kis területtel lehetne bővülni, de többel nem. „Elég ennyi, ebből megélünk” – mondja, és úgy mosolyog, hogy elhisszük, tényleg megvalósította az álmait.