Magyar ízek

Wessely Márta, kép: Fortepan, archív

2022. július 24.

Szeretjük a jégkrémet. Csalhatatlan mérőszámok mutatják, hogy édességfogyasztásunk közel egy ötödét ezek a finomságok teszik ki. A számok mögötti felmérésekből az is kiderül, hogy konzervatívak vagyunk, legjobban a csokoládéért rajongunk, hiába bármilyen innováció és csavar, a csoki mellé a dobogóra csak a vanília és a gyümölcsfagylaltok férnek fel. Meg talán lassan a sós karamell.

A világ ellenben a vaníliát imádja, az amerikai fogyasztók több száz éves gyakorlattal vetik bele magukat minden szezonban a jégkrémek világába, de mi sem panaszkodhatunk, lassan 100 éve, hogy nálunk is megjelentek az első pálcikás jégkrémek.

A jégkrém nem fagylalt, ez az elején érdemes leszögezni., tudtuk meg Bobay István Zoltán történész-muzeológus A jégkrém története című előadásán. Míg a fagylalt az ókor óta ismert és kedvelt édesség, emez a modern kor szülötte, amely krémességben, homogenitásban, kristályszerkezetében is eltér a fagylalttól.

„A jégkrém stabilizáló anyagok hozzáadásával készül. A jégkrémfélék szárazanyag tartalma általában nagyobb. A felhasznált stabilizáló anyagok a fagylaltkeverék szabad víztartalmát megkötik, ezért fagyasztáskor csak kevés jégkristály keletkezik. Emiatt a jégkrém simább, vajszerű állományú, nehezebben olvad, puhább, mint a hagyományos (közismert) fagylalt.”
Rudnay János: Amit a fagylaltról tudni kell. Bp., 1966. p. 148.



Megszületésének előfeltétele a hűtéstechnika fejlődése volt, amelynek első lépéseit a 18.század közepén tették meg. Az első mesterséges hűtési eljárás bemutatására 1748-ban, a glasglow-i egyetemen került sor, majd közel 100 év aktív tervezés és kísérletezés következett, mire 1835-ben Jacob Perkins az Egyesült Államokban szabadalmaztatta az etil-éteres hűtőgépet, majd jó 20 évre rá elkezdődött a nagyüzemi hűtőgépek előállítása is. A hűtési technika fejlődése az elkövetkező évszázadot felölelte, nem csoda, hogy a fagyasztást igénylő desszertek csak a 19. század vége felé jelentek meg a piacon.

Az amerikai jégkrémkészítés egyik úttörői az olaszok voltak, akik 1870 környékén zselatinnal megkötött fagylalttömbökből vágott darabokat árultak, papírba csomagolva, egyfajta szendvicsként kínálták ezeket. A csomagolópapírt később felváltotta az ostyalap és az 1890-es évekre megszületett a ma is ismert jégkrémszendvics.

1904-ben a gasztronómia történetében újra szerepet kapott a véletlen, amikor az alig tízéves kaliforniai Frank Epperson, kezdő limonádéárus véletlenül hagyta megfagyni – keverőpálcával együtt - a pohárba kitöltött portékáját. A felfedezést felismerés követte: a fém pálcát lecserélte fa pálcikára és megszületett a ma ismert pálcikás jégkrém amerikai prototípusa. A szabadalmaztatás azért váratott magára, Frank végül 1923-ban jegyeztette be a fa pálcikára fagyasztott Popsicle-t, amely hamarosan hétféle ízben is elérhető lett.

Ezután nem sokkal, a harmincas évek elején már a magyar piacon is megjelent a jégkrém, a hazai jégkrémgyártás a Stühmer cég Jégrakétájával vette kezdetét. A kétféle ízben elérhető, gyümölcsös és tejszínes jeges édességet színházi előadások szüneteiben kínálták, sporteseményeken hűsítette a nézőközönséget, a majálisok és vurstlik elmaradhatatlan kelléke lett, és még a Meseautóba is bekerült.

A jégrakéta szép karriert futott be, idővel persze vetélytársa is akadt, a Dreher csokoládégyárában ugyanis – francia licenc alapján – gyártani kezdték az Esquimaux, azaz Eszkimó nevű jégkrémet, majd

a második világháború az édes életet jégkrémestül sodorta el,

és egészen a hatvanas évekig a jégkrémekről jóformán hallani sem lehetett. Ekkor jelent meg a Jégrúd, a Zúzmara és a Csemege bolthálózatban a kedves vevők már jégkrémtortát is rendelhettek a vasárnapi asztalra. A gyártás ekkor még főleg a fővárosra koncentrálódott, így a kezdeti időszakban volt, hogy repülővel vitték a debreceni boltokba a jégkrémet Budapestről.

A jégrakéta (amely magát a terméket is jelölte évtizedeken át) azonban a vidéki termelőszövetkezeteknek köszönhetően az ország számos pontján elérhetővé vált a hetvenes évekre. A szövetkezetek és tejipari vállalatok fejlesztésének köszönhetően sorra születtek a vidéki gyárak, nőtt a választék, de azt a kereslet még bőven meghaladta, így szovjet és osztrák jégkrémet is árultak a boltokban, áruházakban, forgalmas csomópontokban található jégkrém büfék.

A jégrakéta elnevezés a nyolcvanas években kopott ki teljesen a köztudatból és vette át helyét a jégkrém. Ekkor született az oroszlános Leo, a Veszprémi Jégkrémgyárban a Panda Prím, a fókával reklámozott Mark vagy épp – Egyesült Gyógyszer- és Tápszergyár által piacra dobott – Roll. Ezek közül a legnagyobb volumenben a Leo került a piacra, amelynek gyártását 1975-ben kezdte meg a Budatej.

A kezdeti választék vaníliából és csokoládéból áll, majd idővel megérkezett a narancsos, a rumos diós, a banános Leo is.

A pálcikás jégkrémek után hamar megjelentek a poharas és családi kiszerelésű termékek is, amelyek egyértelműen meghatározták a késő szocialista évek fagyasztott desszert piacát.

A rendszerváltással az addigi jégkrémek eltűntek a piacról, a privatizáció során felvásárolt üzemekben még zajlott egy darabig a gyártásuk, de márkaértékük messze elmaradt az újonnan piacra kerülő termékektől és így – szinte minden átmenet nélkül – megszűntek a hétköznapjaink részei lenni.