Magyar ízek

Wessely Márta

2022. május 1.

A könyvek kapcsán megtanultuk: a borító, a cím és a fülszöveg a legfontosabb, ha ezek nem érik el a vásárlók ingerküszöbét, akkor hiába alkottunk nagyot. Így történt, hogy a SzeretszvagyIgen a bohókás névválasztással lőtte ki magát nálam a mentes süteményboltok listájának tetejére, amit csak tovább tetézett, hogy a fotók tanúsága szerint igazi, cukrászdai élményt kínál, kompromisszumoktól mentesen.

Bea műhelye minden előzetes várakozásomnak megfelelt, sőt felül is múlta, nem csak a benne lévő történet, a hiteles, nem agyonfényezett és részletekbe menően kidolgozott ars poeticájának köszönhetően, ahogy a tulajdonos kávézás közben széles gesztusokkal magához ölelte a 20 négyzetméter körüli, Solymár utcai műhelyét is magában foglaló teret és megjegyezte, hogy nem vágyik többre. Itt, a harmadik kerületben szeretné a legtöbbet és a legjobbat nyújtani, élvezni kívánja az alkotást, időt szeretne szakítani a kísérletezésre és vágyik az első kézből érkező vendégvisszajelzésekre.

Ezekkel én is boldogan tudtam szolgálni és nem az újságírói smúz mondatta velem, hogy mennyire jó végre újra Süteményt enni, hanem a közel háromnegyed éves kiéhezettség, amelyben megtapasztaltam, hogy a mentes témában sok esetben a funkcionalitás minden mást felülír.

Bea pályaelhagyó (mint annyi kreatív cukrász), aki hosszan érlelte magában a saját cukrászda lehetőségét. Miután elvégezte a cukrásziskolát, egy esetleges együttműködés kapcsán beleásta magát a mentes sütemények világába és nagyjából arra a következtetésre jutott, amire én: ezt lehetne jobban is csinálni.

Hitt benne, hogy a mentesség nem lemondással jár, hanem egyszerűen újra kell fogalmazni a cukrászsüteményeket, nem piték és házias sütemények frontján, hanem olyan desszerteken keresztül, amelyeket otthon ritkán vagy egyáltalán nem készítünk.


A kínálat folyamatosan változik, Bea hangulata és természetesen az adott szezon határozza meg, hogy milyen torták, pohárkrémek, kekszek és sós falatkák kerülnek a pultba, de minden nap nagyjából 14-16-féle sütemény közül lehet választani. A törzsvendégek már tudják, hogy a katalán krémes kihagyhatatlan és érdemes kérni a háromféle piskótával készített, rumban és dióban is gazdag somlói galuskából, kedvelik az aprósüteményeket és Beát sok esetben ráveszik, hogy az egykori kedvenceiket készítse el mentes változatban.

A nyári időszakban természetesen a fagylalt is megjelenik a szortimentben, a 100%-os gyümölcspürékből születő pálcikás jégkrémeknek nagy keletje van, sokan otthonra is betáraznak belőle. Május közepétől októberig 4-5-féle jégkrémből álló szortimenttel szolgálják ki a vendégeket.

A sütemények, desszertek mentessége alapesetben gluténra, laktózra és a hozzáadott cukorra vonatkozik, de kérésre bármilyen allergén alapanyagtól mentes süteményt elkészítenek. Láthatóan egyre nagyobb igény mutatkozik a mentes születésnapi és esküvői tortákra, amelyeket Bea és kolléganője, Brigi nagyon boldogan önt formába.

Bea távlati tervei között nem szerepel franchise,

nem gondolkodik belvárosi üzletben, nem szeretne túl nagyra nőni.

Élvezi a személyességet, alkotói szabadságát, azt, hogy valódi kapcsolatban áll a vendégekkel és ez a boldog elégedettség minden, a keze alól kikerülő süteményben, desszertben tetten érhető. Ha engem kérdeznek: Bea kiegyensúlyozott boldogsága a nyitja a SzeretszvagyIgen sikerének.

Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra