A szilvás gombóc örök. Már jóval a Padlás előtt az volt, a nagymamák és az unokák privilégiuma, egy desszert, amihez fel kell gyűrni az ingujjat, elő kell szedni a nagydeszkát, ahol dől a gőz a fazékból, de minden fáradtságot megér az eredmény.

A családi receptek bár egyszerűnek tűnnek, szinte mind sor mellé járt és jár egy-egy olyan intelem, amely csak kevés szakácskönyvben kap helyet, és ezek a – sokszor sehova le nem körmölt - lábjegyzetek egy életen keresztül velünk is maradnak. A krumplistészta ugyanis amilyen egyszerű, annyi finom buktatót rejt magában, amelyek leírásával nem vesződtek a nagyszüleink, csak, amíg az unokával közösen pucolták a forró krumplit vagy várták, hogy a gombóc a víz felszínére ússzon, addig hangzott el.

A krumplis tészta lelke természetesen a krumpli, amely inkább legyen öreg, mint új, éppen ezért nyár végén nem csak a szilva, hanem a már közel nem újkrumpli státuszba lévő krumpli miatt is érdemes elkészíteni ezt a desszertet. Természetesen újkrumplival is dolgozhatunk, de attól azért ne várjuk a szokott eredményt. Az oka egyszerű:

a friss krumpli nedvességtartalma nagyon magas, nehezebben áll össze a vele készített tészta,

a végeredmény nem lesz olyan lágy, hiszen a friss krumpli sokkal több lisztet vesz fel. A hajában főtt krumplit – feldolgozás előtt - érdemes szűrőbe tenni, hagyni kicsit gőzölögni, hűlni, így is veszít a nedvességtartalmából.

A liszt szintén sarkalatos pont, ebből is csak annyit szabad tenni a tésztába, amennyit muszáj, a tésztát nem kell agyondolgozni, túlnyújtani, csak jól lisztezett deszkára kell borítani a keveset macerált masszát, egyszer nyújtani, aztán már csak tölteni szabad. Cserébe a finomliszt könnyedén helyettesíthető ebben a fogásban, a gluténmentesen étkezők a rizsliszttel vagy különféle univerzális lisztkeverékekkel, céllisztekkel bátran kiválthatják a búzafinomlisztet, csak arra kell figyelni a csere során, hogy a mentes lisztek a klasszikus búzaliszthez képest jóval nagyobb mennyiségű nedvességet képesek felvenni.

A családi hagyományok megoszlanak, hogy kell-e a tésztához zsiradék, ha kell, akkor mennyi is kell valójában és milyen típusú zsiradék kerüljön a tésztába. A hozzáadott zsiradékkal szintén gondosan kell eljárni, hiszen ezzel se akarunk több nedvességet vinni a tésztába.

Legjobb, ha a liba- vagy kacsazsírt adunk hozzá,

de sima étkezési sertészsírral is készíthető a tészta, vagy a zsiradék akár el is hagyható.

Ugyancsak az „ahány ház, annyi szokás” alapon igazodik a tojások léte és mennyisége is a szilvás gombóc tésztájához, a tojás finoman lágyítja a masszát, ugyanakkor a főzés során segít azt egyben tartani, tehát a magunk dolgát könnyítjük meg minden olyan esetben, ha legalább egy tojást a készülő tésztához ütünk.
A kapott tészta többféleképp is feldolgozható. 

A lisztes deszkán ujjnyi vastagra nyújtott tésztát vághatjuk nagy négyzetekre és tehetünk bele fahéjas vagy vaníliás cukorral töltött besztercei szilvát, derelyevágóval szaggathatjuk kisebb négyzetekre és tölthetjük sült szilvalekvárral, baracklekvárral, édes darált dióval, cukrozott mákkal. A friss tésztát gyors mozdulatokkal nudlivá is sodorhatjuk, hogy aztán az enyhén sós vízben pillanatok alatt megfőjön és mindenki kedve szerint forgassa zsemlemorzsába, darált mákba vagy dióba, mielőtt friss lekvárral körítve, porcukorral meghintve nekilát.