Magyar ízek

szöveg: Zalai H. József

2022. augusztus 1.

A mentes fagyik nem tartoznak a nagykanizsai Wilheim Dávid kedvencei közé, mégis ő készítette el az év legjobb mentes finomságát a Magyar Cukrász Ipartestület által immár 25. alkalommal meghirdetett országos versenyen.

Nagy öröm ez a DaCrema Fagyizó tulajdonosa számára, aki 2019-ben már elnyerte az év fagylaltja címet, amit akkor Il Re Del Piemonte, azaz Piemont királya fantázia nevű fagyija érdemelt ki. Emellett abban az évben neki ítélték oda a kézműves fagylalt nívódíjat is. Ha ez még nem lenne elég, a mentes fagylaltok kategóriában egy ezüstérmet is bezsebelt Frutta al Cioccolato nevű, cukor- és tejmentes sorbet, tehát vizes alapú fagyijával, melyben a vizet grapefruit lére cserélte. Most pedig a mentes kategóriában fekete teás szilva kreációja tarolt, amit egy sütemény ihletett.

„A Balaton fagylaltja címet nagyon szerettem volna elnyerni, de mivel az ipartestület versenyén a balatomáriai Pingvin Fagyizó színeiben indultam (ezt bérlem egy üzlettársammal), úgy érzem, ez már azzal a címmel egyenértékű, így itthon mindent sikerült elérnem, amit szerettem volna, elégedett vagyok” – válaszolta kérdésünkre Wilheim Dávid. „Októberben rendezik meg a Gelato Fesztivál versenyét, ahonnét ki lehet jutni az Európa Bajnokságra, majd 2025-ben tovább, a világbajnokságra, ezzel azért még megpróbálkozom. A mostani fekete teás szilvás fagyit a World Chocolate Masters versenyre egyedüli magyarként kijutott

Menyhárt Attila süteménye ihlette, amely egy fekete teás szilva édesség volt.

Azt Attila dióval készítette, amit én a fagylaltban karamellizált formában tudtam volna elképzelni, de mivel egy cukormentes hűsító finomságot kellett kreálnom, ezt az elemet kénytelen voltam kihagyni belőle. Bergamott olajjal ízesített fekete teát kevés citromfűvel infuzionálok, ez helyettesíti a fagylaltban a vizet, egészen pikáns ízvilágot kölcsönözve annak, s tökéletesen kiegészítve a szilva zamatát; a gyümölcs 60 százalékos arányban van jelen. Az édesítést pedig martitollal és eritritollal végzem.”

A szakember szerint ma a cukrász-, azon belül a fagylaltipar dinamikusan növekvő szegmense a mentes édességek világa. „Egyre nagyobb az igény a cukor-, vagy tejmentes édességek iránt – szögezte le Wilheim Dávid. – Azonban szeretném hangsúlyozni, hogy mi csak azért készítünk mentes fagyikat, hogy a cukorbetegeket, vagy laktózérzékenyeket is ki tudjuk szolgálni, egyébként nem vagyok híve ennek az irányzatnak. Bevallom, nem vagyok jó véleménnyel a mesterséges édesítőszerekről, hiszen azt ma senki nem tudja száz százalékos biztonsággal megmondani, hogy ezek hosszú távon mennyire egészségesek, vagy mit okoznak. Gondoljunk csak az aszpartámra… Sokan pusztán divatból keresik a mentes fagylaltokat, az igény egyre nagyobb rájuk, s én nem fogok harcolni e folyamat ellen, mert hiábavaló, ha a vásárlók úgy vélik, ez nekik belefér.”