A Jóisten kiskanállal eszi, mi naggyal

Négyen hajladoznak a többhektáros területen, alig veszem észre őket a parcella túlfelén. Nem lep meg, a közelmúltban körbejárta a hír az országot, hogy nincsen elég munkás, aki leszedné a gyümölcsöt. Hogy pontosan milyen gyümölcsöt, abba már az ideúton beleőszültem.

Elméletileg epret. Bonyolult lelkű nép vagyunk, az biztos, mert mint annyi helyzetben, az eper esetében is másról beszél a fél ország, miközben eperre gondol. A dunántúliak szerint az eper az a gyümölcs, ami egy földön növő hibrid növény, és aminek meglepő módon az áltermését esszük meg párás szemű áhítattal. Az alföldiek szerint viszont az eper fán nő. Ezt hívják a Dunántúlon szedernek. Persze a szeder is pongyola megfogalmazás, mert más a szederfa, amiből van fehér és fekete (aminek a termését, csak hogy teljes legyen a káosz, néhol fekete málnaként emlegetik) -, és más a bokron termő szeder.

De az eper még izgalmasabb. Az eper ugyanis valójában szamóca. Tudományosan így nevezik azt a gyümölcsöt, amit a dunántúliak epernek tekintenek. Az eper és a szamóca között nincsen tehát különbség, hacsak nem az erdei szamócára (latin neve Fragaria vesca) gondolunk, ami az eper őse volt, erdőben nő, kisebb, és sokak szerint finomabb is, mint a zöldségesnél kapható utóda. A mi gyümölcsünk a továbbiakban az az eper, amit a szakemberek latinul Fragaria X ananassa-nak neveztek el.

Tibor, a gazda egy hokedlin ül a Szentendrei-szigeten, onnan irányítja a brigádját. Hogy pontosan hol, azt a kérésére nem írhatom meg. A sziget ideális hely volt az epernek. Nem csak a termőföld miatt, hanem mert az autós világ előtti régi időkben kofahajókon vihették innen a friss gyümölcsöt Budapestre.

„Minden rendben van – mondja Tibor szomorúan. A permetezés, a növényvédelem, az öntözés, a tápanyagutánpótlás, minden. Csak hát azok az emberek,

akikkel ezt az ültetvényt tavaly a júliusi 40 fokban együtt telepítettem, azok most szépen eliszkoltak nyugatra.

De ettől függetlenül is nagyon-nagyon szomorú a helyzet. Fölvásárlás nincsen, szörpüzem nincsen, 1-2 magánvállalkozó lekvárfőző kisiparos néha megtalál, de hát az már halottnak a csók.”

„Idefele jövet láttam, hogy valahol eperbort hirdetnek egy táblán” – próbálok lelkesedni. „Az is katasztrófális felvásárlási árral dolgozik, mert igazából eperbornak a szezon utolsó harmadában termett gyümölcs jó, amikor már koncentrálódtak benne az ízek. Mert most csak szép, meg látszólag finom, de a külföldihez képest jobb csak.
„Miért jobb a külföldinél a magyar?” „Egyrészt a fajtajelleg miatt, másrészt a siettetés okán, amit külföldön csinálnak a fóliázással. Mert a napfény fólián keresztül nem hat úgy a gyümölcsre, mint a szabadföldön. Kint sokkal szebbet tudnak termelni, de az íztartalom a napfény hozadéka, és ők a piacra dolgoznak: a szemnek. Mi meg az íznek.

„Milyen fajtát használ?” „Ez a Clery, most körülbelül ez a legjobb, legfinomabb az országban. „És ha bemegyek a boltokba, akkor ezt fogom mindenhol találni? Ez most a legdivatosabb?” „Sajnos nem. Van 300 fajta az országban, és abból 285 nem ér egy kalap szart sem.” „És azok a küllemre mennek?” „Nagyon sok igen - utal Tibor a gazdákra -, vagy tapasztalatlanságból használják, mert nagy a lombozatuk, a küllemük mutatós, de a gyümölcs beltartalma semmi.”

Tibor két évig nyüstöl egy-egy palántát, de mint mondja, a nagytermelők csak egyig. „Az ilyen szegényebb helyeken kétszer veszünk le róla termést, ugyanis olyan iszonyú kézimunka van vele, hogy az elképesztő.

Érés után le kell takarítani a lombját, öntözni is kell, és az összes fűfélét azonnal ki kell gyomlálni közüle.

A földön fólia van, ennek ellenére az eperpalántáknak metszett lyukakon kijön a gyomnövény is. Sokféle gyom van, most a pásztortáska, utána a disznóparéj, aztán a folyófű, a szulák - de nem lehet kaszával hozzáérni az eperhez, ezt mind kézzel kell gyomlálni.

Minden tavasszal lehet kapni eperpalántát, büszkén mesélem Tibornak, hogy vettem már én is többször az erkélyre. Termett rajta 1-2 szem, de azt például nem tudtam, amit néhány perce már igen, hogy a szezon végén vissza kéne vágni a lombját. Tibor gazda erre csak annyit válaszol a hokedlin ülve, hogy megbocsátható a dilettantizmus, mindenki nem érthet az eperhez, mert akkor ők éhen halnának.

Az epret egyébként nem magról vetik a gazdák, vesznek palántákat, amiket júliusban-augusztusban kitelepítenek, már ha szabadföldiben gondolkodnak. Ha fóliasátorban, akkor március-áprilisban ültetnek. Így, vagy úgy, az eper nagyon munkás dolog, „állandóan benne kell lenni”. Ha elhanyagolják, az pillanatokon belül látható lesz, mert a

„gyom kiugrik a bokorból”.

A talajra helyezett fólia védi az epret, így tiszta marad a gyümölcs, nem lesz sáros-földes. A fekete színű fólia azért is jó, mert már kora tavasszal, az első napsütéssel magába szívja a meleget. Alá kell öntözőrendszer is, a költségek tetemesek. Hogy mekkorára rúgnak, azt Tibor nem mondja meg.

Az epret már akkor el kell kezdeni gazolni, mikor kihajt. Azaz a telepítése után két héttel. És ha virágozni kezd ősszel, a szirmokat le kell szedni – egyenként -, hogy akkor ne, majd csak tavasszal legyen rajta termés. „Ilyenkor a gyerekeim is itt vannak, meg én is. Van egy olyan ollóm, aminek hosszú nyele van, parkettaszegő léccel kiegészítve, így nem kell lehajolnom, csak lecsípem.

Jó ez, hogy nem kell hajolgatnom a gyenge testemmel” – mondja Tibor, aki lehet úgy 120 kiló így félpucéran, ahogyan a hokedlin üldögél. Izzadva, szuszogva réved bele a tavaszi nyárba:

„Pihenő nekünk akkor van, amikor betakarja a hó a határt. Egyetértően bólogatok és jeges rozéfröccsöt vízionálok eperrel, de a négy dologból – ha beleszámolom a jegességet is – itt most csak egy áll rendelkezésre.

Apropó jég: jöhet az is égi áldásként az eperre. Amit, ha beérik, azonnal le kell szedni, különben megfő, megrohad, vége a minőségének. Ennek a növénynek nagyon keményen kell küzdenie az életben maradásért. Meg kell kapaszkodnia, lombot fejlesztenie, indát növesztenie, meg gyümölcsöt. Serkentőként speciális, vízben oldható műtrágyákat kap, amik meglehetősen drágák. Van olyan, amiből 80 ezer forintba kerül egy mázsa. Az hétszerese annak, ami a gabonákra kell, a természetvédők legnagyobb örömére.

„Aki ezt a növényt bióban tudja csinálni, az parafenomén” – mondja Tibor. Ő a tél kivételével minden egyes nap kijön a táblába.

„Nem lehet máshogy csinálni – teszi hozzá. Nekem ez a főállásom, ebből nevelem a gyerekeimet.”
Ha minden klappol, a szezon egy hónapja alatt realizálódik a gazdák bevétele. Aztán ebből élnek az év további 11 hónapjában.

Enni már most vehet az ember epret, de eltevéshez majd csak a szezon vége felé lesz érdemes zöldségeshez menni. Nem csak az ára miatt, hanem mert akkorra koncentrálódik annyira az íze, hogy nem kell hozzá semmilyen adalékanyag. Akkor csak meg kell rottyantani, és irány az üveg.

A szakértő szerint a lekvárhoz az aprószeműt érdemes választani,

bár ez nem nehéz, mert az eper a szezon végére elaprósodik. Most, amikor enni vásároljuk, fajtától függ, hogy mekkorát vegyünk. Mert ha jó fajtát találunk, akkor mindegy, milyen méretű. A dolog kulcsa a kóstolás, ahol ezt nem engedik, onnan el kell menni – mondja Tibor.

Egy-egy tő nem terem újabb és újabb szemeket, ami idén terem, az már rajta van a palántákon. A brigád minden reggel végig járja a többhektáros területet, és az éppen beérett szemeket szedi le. Nappal a lombozat nő, a gyümölcs éjjel érik. Vagyis a nap nappal felvett energiáját – ahogyan Tibor fogalmaz - a növény éjjel tolja a gyümölcsbe. Ez jó a szedőknek, mert elég naponta csak egyszer átböngészni a táblát, napközben újabb érett szemeket már nem fognak találni. 

A vödörbe úgy 3 kiló megy, majd kiválogatják az epret méret szerint. „És ha már rekeszben van ez eper, akkor szaladás a nagybani piacra Budapestre?” – kérdezem kóstolástól elalélva.

„Az van, hogy a nagyokosok kitalálták, hogy délután 5-kor kezdődjön a nagybani. Nem is tudom, hogy ér oda, aki például Somogyból indul.

Az egy 3 órás út, pedig délután 2 óra után is kellene szedni ám az epret! Mit tud csinálni? Szedi délután is, miután hazaért, aztán összekeveri a másnapi a friss szedéssel. Ami persze elrontja a minőségét, meg az egésznek a nimbuszát.” Észnél kell lenni a zöldségesnél is, vannak, akik kívülre rakják a szépet, maguk felől meg ott a lapát, és a zacskóba beleteszik a rosszabbakat is, csak hogy mindent eladjanak.

„Ha az eper már nem olyan szép a zöldségesnél, mint a fotókon, akkor még meg szabad venni?” – kérdezem én. „Persze, ha jó a fajta, az íze még jó. Még akkor is, ha úgy néz ki kicsit, mintha folyna. Csak hát én nem szeretek olyat árulni. Hozzám mindig száraz rekeszeket hoznak vissza.” A piacon kapható eprek közül majd mindegyik utóérő Tibor szerint, de azért „van olyan fajta, ami zöld marad egészen december 31-ig.” „És utána mi lesz vele?” „Hát kidobják” – mondja nevetve.

„Na de menjünk odébb, mert azt szedik ezek a pöcsök, amit mondtam, hogy ne szedjenek le” – csóválja a fejét Tibor. Ezeket itt például nem kellett volna még leszedni, de nem tudok mit csinálni, ha megsértődik ez a négy ember, akkor mehetek a... – és itt egy olyan hasonlatot mond, amiben hosszú évtizedek káromkodása összpontosul esszenciális jelleggel. A brigád tagjaival egyébként is sok a gond, bemennek olyan parcellákba, ahonnan már leszedték a gyümölcsöt, nem mennek be olyan sorokba, amik roskadoznak az epertől.

Csak néhány órát töltök itt, de engem is hurutos szélütés kerülget, miközben nézem, ahogyan dolgozgatnak.

A térségben régen nem foglalkoztak eperpálinkával, mert az összes gyümölcsöt el tudták adni. Most már igen, mindannyiunk örömére. Pedig „nem jó pálinkalapanyag az eper, mert keveset ad le. Nyolcezer forint alatt én még nem láttam igazi eperpálinkát. Száz kilóból lesz úgy 2-3 liter, mert nincsen túl nagy cukortartalma”.

„Magyarul, ha nem sózzák meg, akkor nem lesz pálinka”

– mondja egy illető, Tibor ismerőse, aki az előbb érkezett. A sózás pálinkás körökben cukrozást jelent, amit egyébként hivatalosan nem szabad alkalmazni.
Arról már volt szó, hogy az egy hónapos eperszezon adja a család egész éves bevételét. Hogy milyen szinten lehet ebből megélni? „Nem járok Thaiföldre, nem lődörgök Afrikában, a Dunára esetleg el tudok menni pecázni, de nem nappal, mert akkor itt vagyok.”