Magyar Konyha
2017. augusztus 4.A kutyám teljes testsúlyával nekiugrik a kerítésnek, torkából ősi ösztönök erejével tör ki a vérfagyasztó csaholás – a kapu előtt még senki sincs, de én már tudom, most kanyarodik be az utca végén a postások zöld autója.
A volt csajom mondta mindig, hogy a kutya azért ugatja a postást, mert az garantált sikerélményt ad neki. Ha kellő erővel csahol, akkor elmegy – úgy érzik, a hősies hangorkánnal ők kergették el.
Potyer Dönci a nyolcéves kan nem tévedett: már fékez is a ház előtt a zöld Volkswagen, a harcsabajszú postás a csengő felé közelít.
Ő is tudja, hogy ez felesleges mozdulat, a környék összes kutyája csatlakozott már a kórushoz: miközben a kézbesítő köszön, a sarkon túl a temetőben éppen a holtak is felkelnek.
„Vigyázzon, ez a csomag büdös, lehet, hogy valami romlott van benne!”
– mondja, miközben a kerítésen átnyújtja a papírdobozt. Kutyám fáradhatatlanul döngeti a rácsokat. Megszokta már a postás, ismerem a műsort én is – búcsúzunk, ő tolatgatni kezd, én meg az első késsel szétcincálom a ragasztást. Sejtem mi van benne, mert ez nekem nem szag, hanem illat. Csodás.
A Horizont sörfőzde nem hazudtolta meg magát: térkitöltőnek óriási, üres malátás zsákot gyömöszöltek a dobozba, az üveg mellé pedig három zacskónyi komlót is tettek, biztos, ami biztos, legyen intenzívebb az illat.
A kezdő rendőr egyből lecsapna a kis pakettekre, hogy valami újfajta herbál van bennük, de nem: Amarillo, Centennial és El Dorado aromakomlók azok. Nem véletlenül küldték nekem, ahogy kezembe fogom a sörösüveget, látom, ezek határozzák meg a New England IPA karakterét.
Idehaza meglepő ez a fajta, kevesen próbálkoztak ezzel az amerikai stílusú felsőerjesztésűvel. A Horitont most szezonális tételként mutatja meg:
a Pilot Series tulajdonképpen nekik is egy felfedező utazás, játék a meglevő kínálatuk mellett.
A New England IPA az első a sorból, amelyet saját bevallásuk szerint több kísérlet követ majd.
Nem fogok hazudni, az India Pale Ale-k 95 százalékát nem szeretem, taszít az értelmetlen szintű komlózás, amellyel sokszor csak az ízhibákat fedik el. Gyakran túlzónak tartom a citrusos aromákat is, nekem gyerekkorom kellemetlen élményét hozzák vissza, amikor a konyhásnénik nem öblítették ki rendesen a csehszlovák mosogatószert a menzás üvegpoharakból. A New England viszont más: a hagyományos IPA-kal ellentétben a komlóból nem csak a keserűség marad – a két főzési eljárás nem is pont egyforma, rengeteg múlik a fűszerként használt komló időzítésén. 
39 fok a napon, még a darazsak is kábán röpdösnek a gyümölcsök körül.
Újra és újra a hűtő ajtaját bámulom, vajon lehűlt-e már?
Szisszenés, és a kupak alól úgy veti rám magát az illat, ahogy a kutyám szeretné magát a bajszos csomagkihordóra. Hagyom, hogy elkapja orromat: őszibarack, érett trópusi gyümölcsök utaztak a markánsan lebegő illathullámon.
A színe, mint valami friss must, csak ez mást ígér. A Horizont új söre hihetetlenül harmonikus, ízében megmaradnak a trópusi gyümölcsök jegyei; a malátaágy jól tömött, huncutkodásra csábít az aromakomlókkal, amelyek odaadóan cirógatnak végig az ízlelőbimbókon.
Komolyan, ha minden magyar IPA ezt a szintet tudná, egy boldog nemzet lehetnénk. A Maglódi úti főzde nagyon magasra tette a lécet – mi, sörösök járunk jól, ha ezt a többi sörös cég is megugorja.
