Májusi és júniusi cseresznyék

A népi szólás szerint nagyurakkal nem jó egy tálból cseresznyézni, de az indoklás talán kevésbé közismert: mert meglövöldöz magjával. A cseresznyemaggal való lövöldözés manapság már inkább a gyerekek kiváltsága.

A cseresznye őshazája a Kaszpi-tengertől Anatólia nyugati részéig terjedhetett. A vadcseresznye vagy más néven madár-cseresznye (Prunus avium) fája akár 30 méteresre is megnő, belőle mutációval keletkezhetett a jelenleg termesztett két fajtakör. A szívcseresznyék puhák, húsuk leveses, édes ízűek, éretten fekete termésűek, míg a ropogós cseresznyék kemény húsúak, kevésbé édesek és éretten is világosabb, pirosas színűek. A vadcseresznye nálunk is őshonos. Termése alig egy centi átmérőjű, savanykás ízű, míg a termesztett fajták jellemzően legalább kétszer akkorák és édesebbek.

Cseresznye szavunk és talán a kertekbe ültetett cseresznyefáink eredete is a Fekete-tengerig vezethető vissza. A Kr. előtti 70-es években történt ugyanis, hogy Lucius Licinius Lucullus hadvezér a Mithridatész pontoszi király elleni háborúból cseresznyefákkal tért haza, amelyeket Cerasus, mai török nevén Giresun városából hozott. A gyümölcsöt származása alapján Cerasusnak nevezte el a római nép, ebből keletkezett az angol cherry, a német Kirsche és a magyar cseresznye közvetlen forrását jelentő szláv elnevezések is. A termesztés magyarországi meghonosítása jórészt a szerzetesrendeknek (cisztercitáknak és Benedek-rendieknek) köszönhető.

Szaftos és zamatos

A jelenleg elterjedt fajták, néhány hazai kivételével, Európa különböző országaiból kerültek Magyarországra. Az első piacra kerülő, bordó színű, apró, jellegtelen ízű szemek vélhetően a Münchebergi korai fajtához tartoznak. Nem sokkal később már igazán jóféle cseresznye is érik: a Bigarreau Burlat nagy, fényes, piros, ropogós, édes-savanykás cseresznyéi május végétől jelennek meg a piacon. Nem sokat kell várni utána a fekete, lédús, mézédes Szomolyai feketére sem, amely június első napjaiban kezd érni. Őt követi néhány nappal a Solymári gömbölyű nagy, bordó, zamatos gyümölcseivel, majd a sötét színű Van, amelynek jellegzetessége, hogy nagyon kicsik a magjai. A legelterjedtebb és minden bizonnyal legkedveltebb fajta, a Germersdorfi óriás viszonylag későn, június vége felé érik. Népszerűsége érthető: világos színű, nagyon nagy gyümölcsei kemények, roppanósak, szaftosak és zamatosak.

A cseresznye sokféle klímán megterem, de igazán jó minőséget, aromás és édes gyümölcsöt csak a melegebb tájakon ad. Az észak-olaszországi Veneto tartományban fekvő Marostica a kétévente megrendezett sakkfesztivál mellett a cseresznyéjéről is híres. A Marostica környéki domboldalakon jelenleg több mint 400 hektáron termelt nagy szemű, édes-ropogós cseresznye európai védettséget élvez.

Cseresznye-fülbevaló

A cseresznye nálunk is leginkább a meleg fekvésű, de jó talajú domboldalakat kedveli. Bár eredetvédett cseresznyével (még) nem rendelkezünk, azért akad néhány megfelelő domboldalunk, ahol régóta kiemelkedően jó cseresznye terem. Ilyen például Badacsony, ahol a szőlők között, leginkább az északi lejtőkön ültettek a gazdák cseresznyét. A cseresznye bevételt jelentett olyan években is, amikor a szőlő nem adott jó termést. A hegy északkeleti felén fekvő Korkovány nevű terület a legenda szerint onnan kapta a nevét, hogy a német kereskedők az ottani bort megkóstolva felkiáltottak, „gar kein Wein”, azaz „ez nem bor”. A bazaltos talaj a cseresznyének is jellegzetes, erős ízt ad – ha badacsonyi cseresznyével találkozunk, mindenképpen érdemes kipróbálni.

A legnagyobb összefüggő, mintegy 200 hektárnyi cseresznyésünk, „Magyarország cseresznyéskertje” a Tisza mellett, Nagykörűben található. A mellette lévő homokháton az 1700-as évek közepén adományoztak földeket a helyi gazdáknak szőlő- és gyümölcstermesztésre. Petrovay György örökölt birtokán 1870-ben létesített gyümölcsöst, ahol tudományos módszerekkel elemezte-szelektálta a különböző fajtákat. Végül – 65 fajta közül – a Germersdorfit emelte ki, mint a Tisza menti mikroklímán legjobb, legkülönlegesebb zamatú gyümölcsöt termőt. (Ekkoriban még a termés minősége volt a növénynemesítés fő szempontja.) A község életében fontos szerepet tölt be a gyümölcs: címerében is helyet kapott egy cseresznye-fülbevaló.

Szomolyai fekete

A fenti ropogós, nagy szemű, piros cseresznyéktől élesen eltér a szomolyai fekete cseresznye. A település mostanában Kaló Imre borairól ismert, de régebben az itteni fekete cseresznye tette híressé. A Bükkalján a filoxérajárvány után jelentek meg nagyobb számban a cseresznyefák, és az ottani vulkáni eredetű talajon termett, rövid szárú fekete cseresznye hamarosan kedvelt termékké vált, még a bécsi piacra is eljutott. Matos István így ír 1930-ban: „A szelíd lejtőkön termesztik leginkább. 8-10 kg-os kosarakban vagy puttonyokban viszik a cseresznyét az asszonyok a piacra. Míg a közönséges cseresznye 10-12 kg-ja 6-8 P, addig a fekete cseresznye eléri a 10-12, sőt a 15 P-t puttonyonként. Az egri piacra járnak bevásárolni a budapesti, sőt a kecskeméti és a nagykőrösi kereskedők is.”

A 70-es években a Szomolya környéki gyümölcsösökből szelektálták, majd sokfelé ültették a Szomolyai fekete államilag elismert fajtát. A piacokon gyakran látni „szomolyai” cseresznyét, de ez többnyire csak a fajtát jelöli, az áru nem feltétlenül a Bükkaljáról származik. Fekete színe mellett a Szomolyai fajta jellegzetessége, hogy nagyon édes, cukor nélkül is lehet lekvárt főzni belőle – és természetesen pálinkának is kitűnő alapanyag. Sötét színét a feldolgozás során sem veszíti el. Mivel eleve nem ropogós, és színét, ízét felolvasztás után is megtartja, mélyhűtésre is alkalmas fajtának találták. Viszonylag hamar, június első felében érik. A cseresznyét nem mi találtuk fel, viszont van néhány olyan tájunk, ahol hagyományosan nemcsak jó minőségű, de a sajátos talaj- és klímaviszonyoknak köszönhetően jellegzetes, az adott tájra jellemző terem belőle – érdemes lenne nagyobb figyelmet szentelni különleges cseresznyéinknek.