Sok mindent tanulhatnak a magyar borászok a dél-afrikai termelőktől hozzáállásban, technológiában és marketingben is, ám Magyarország különleges adottságai lehetővé teszik, hogy az újvilági boroknál érdekesebb, egyedibb és izgalmasabb borok szülessenek – állapította meg egy hazai borászdelegáció, miután ellátogatott a legjobb dél-afrikai pincészetekbe, sőt, az ottani szüretből is kivette a részét.

Több mint egy hetet töltött el néhány magyar borász Dél-Afrikában, ahol számos borvidéket bejárva rengeteget kóstoltak, dolgoztak és konzultáltak kinti kollégáikkal. „A földtől a pohárig minden egyes szőlészeti, borászati lépés szakmailag megalapozott, szakemberek irányítják az összes folyamatot, a jól szervezett üzemekben az ágazati felelősök fényképei is ott vannak a falon, így pontosan lehet tudni, kit illet a dicséret vagy a kritika az egyes folyamatok eredményéért” – mondta el Koch Csaba borász, a Hajós-bajai Borvidék elnöke, mi nyűgözte le az élvezetes sauvignon blanc-okon, chardonnay-kon és pinotage-okon kívül az afrikai országban.

A termeléstől kezdve a csomagoláson át a tökéletesre vitt technológia mellett az is nagy előnye az újvilági termelésnek, hogy ők megúszták a világháborúkat, a kommunizmust, és bár Magyarországhoz képest „csak” háromszáz éve építik a pincéiket, kevesebb és kisebb volt a törés a folyamatos fejlődésben – fűzi hozzá Molnár Gábor abasári borász. Szakmai szempontból pedig amiatt lehet némi ok irigységre, hogy az óceán hűtő hatása – na, és persze a nyári szárazság idején a kiszámított csepegtetős öntözés – miatt sokkal koncentráltabban érnek be a szőlők.

Óriási előnye a dél-afrikai bortermelésnek, hogy ott nem akar minden borosgazda okosabb lenni a szomszédjánál, ezért egységes termesztéstechnológiát alkalmaznak, azonos a szőlők között a sortáv, nagyobbak, egybefüggőbbek a birtokszerkezetek – mondja a már idézett Koch Csaba. Előnyünk viszont, hogy adottságaink a vörösborok szempontjából sokkal jobbak, és rengeteg helyi fajtánk is van, míg Dél-Afrika elsősorban nemzetközi fajtákkal érvényesül a globális piacon, maximálisan kiszolgálva az éppen aktuális ízlésbeli trendeket. Persze nem árt óvatosnak lenni, a magyar csapatot azzal riogatták, hogy már több mint ezer hektáron telepítettek Irsai Olivért a dél-afrikai gazdák.

Egységes, érthető és nagyon hatékony a dél-afrikai bormarketing – ezt már ifj. Dúzsi Tamás nyugtázta a szakmai útról hazatérve. A szekszárdi szakembert is lenyűgözte a kinti profizmus, igaz, azt azért ő is megjegyezte, hogy egy dél-afrikai csúcspincészetben – talán feledtetni kívánva az óramű pontossággal működő bortermelést – barokk zene szólt a fürtöknek és az érlelődő bornak.

Dúzsi úgy vélte, Magyarország a rozékkal törhetne be a nemzetközi piacra, mert a nemzetközi (akár dél-afrikai, akár provence-i) rozék nem olyan ropogósak és üdítőek, mint például a kékfrankosból készíthető magyar borok. E meglátással Koch Csaba is egyetért, akinek éppen kékfrankosból készített rozéja – Elizabeth Gabay Master of Wine, a nemzetközi borvilág legelismertebb rozé szakértője ajánlására – tavaly Provence-ban is számos rajongót szerzett magának.