"Ott voltam, ahol lennem kellett. / Azt (t)ettem, amit (t)ennem kellett." Kádár sírfelirata a gulyáskommunizmus esszenciája. Gasztropolitika a Kádár-korszakban.

A tények makacs dolgok. Hát még a legendák. Például "az igazságos" Mátyás király mítosza. A gyermekvérben fürdő (sőt azzal táplálkozó) "vámpír" Ceausescu. Vagy a hiedelem, miszerint magyar ember azért nem koccint sörrel, mert a betegesen kegyetlen Haynau ezt tette az aradi vértanúk kivégzésekor. Bár utóbbit többen és többször cáfolták (az osztrák főtisztek inkább pezsgőt bontottak, nem söröztek), a történet népszerűségén ez szemernyit sem változtatott.

Ilyen makacs legenda a hokedlin üldögélő, kis piros lábaskájából grízes tésztát kanalazó "jó" Kádár elvtárs figurája is. A puritanizmus mítosza. Valóság-töredékek és hiedelmek bonyolult szőttese, amely a mai politika cinikusan korrupt világából szemlélve már-már népmesei hősnek mutatja a munkásosztály egyszerű, klottnadrágos gyermekét, kinek spártai életviteléről és étkezési szokásairól elsőként Gyurkó László számolt be 1982-ben (tehát még Kádár életében!) Arcképvázlat történelmi háttérrel című kötetében. A szerző (aki magyar Che Guevarának képzelte magát) szakított a hagyományos Kádár-klisékkel és bátran megírta, hogy a párt első embere nemcsak a grízes tésztát szereti, hanem a cvekedlit, a tepertőt, meg a paprikás krumplit is. Kutatásai nyomán számos apró titokra is fény derült, ami gazdagította a Csermanek elvtárs személyiségéről kialakult képet. Megtudtuk, hogy a főtitkár ebédre többnyire "hideget evett és hozzá egy nagy bögre citromos-rumos teát ivott"(ez a mélyreható jellemzés szó szerint szerepel Moldova György Kádár-életrajzában is), ebéd után szundikált, és soha nem hagyott egyetlen falatot sem a tányérján.

Fentieknek persze ellentmondani látszik Cs. Erzsébet, mozgalmi nevén Böske (korábban az MSZMP központi székházában tevékenykedő) cselédlány vallomása, aki Huszár Tibor igen alapos munkájában (Kádár: A hatalom évei, 1956-1989) "odanyilatkozik", hogy a Főnök és az Elvtársnő (Kádár és felesége) "nagyon minimálisat ettek: káposztát, krumplilevest, tojásrántottát, vagy lágy tojást", viszont "a felvágottat nem szerették". Ami első pillantásra érthetetlen, hiszen a vegyesboltok ínycsiklandó választékot kínáltak (párizsi, veronai, krinolin, szafaládé, nem is szólva a vagdalt-húskonzervről, amit a nép fiai nemes egyszerűséggel "gyíkhús"-nak becéztek). Böske elvtársnőtől tudjuk azt is, hogy "a Főnök" nagyon szerette a zsírosdeszkát. "Azért még éjjel is felkelt. Egy szelet zsíros kenyeret többre becsült, mint akármit."

Hasonlóképp emlékezik Práger Viktor is. Az egykori Kaszab-gyári esztergályos gyakran vendégeskedett feleségével Kádárék Lékai János téri otthonában. Egyszer épp akkor léptek be, amikor a párt főtitkára a verandán (nagy szakértelemmel) épp "nokedli-tésztát kevert". Ők úgy emlékeznek, hogy Kádár elvtárs "kedvenc étele a káposztás kocka, és a fokhagymás pirítós volt". Meg a szódabikarbóna. Merthogy a Horthy börtönében tönkrement a gyomra, ezért csak passzírozva ehette a paszulyfőzeléket.

Egy másik alkalmazott, Fehér Margit megemlíti a gulyáslevest és a túrós csuszát (ez kötelező fogás volt a PB-tagok születésnapján), valamint a fasírtot, kispörköltet és a tyúkhúslevest, amit Csaplár Vilmos derűs életrajzában Mária néni dühében kiönt az ablakon, a testőr fejére.

Érdekes csajkakonyhai adalék az is, hogy a Kádár házaspár külföldi utjaira mindig magával "csempészett" egy kis hazait, kettes kolbászt, abált szalonnát, s a diplomáciai fogadások után a szállodai szobában barna papír stanicliből falatoztak, mondván: "illik enni valami komolyabbat is". A gulyáskommunizmus menzakultúráján felnövekedett nemzedék számára elképzelni sem lehetne ennél szebb jelképet: a Champs Élysées valamelyik flancos luxusszállodájának királyi lakosztályában, pamutharisnyában ül az ágy szélén a nép két egyszerű gyermeke, Tamáska Mária és Csermanek János, s töpörtyűt falatoznak, miközben Valéry Giscard d'Estaing francia köztársasági elnök még a homárlevesnél sem tart.

S bár manapság divat leszólni a gasztrokádári hagyományokat (Kádár gyermekei behabart levessel, paprikás szafttal, töltött csirkével, szalonnával és nokedlivel küzdenek a lesoványodás réme ellen), tagadni balgaság volna a főtitkár gasztropolitikai éleslátását. A legvidámabb barakk ura (a levert forradalom után) hamar rádöbbent Szabó Dezső igazságára: "Üres hassal nem lehet a Himnuszt énekelni!" Ráébredt, hogy akinek tele a pocakja, ritkábban randalíroz. Sokan gúnyolódva idézgetik szállóigévé vált mondását, pedig ritka éleslátással a kor lényegét foglalta össze: "Minden legyen az, ami. A króóómplileves, az legyen króóómplileves elvtársak!" Azaz: ígérjünk keveset, ám azt tartsuk be. Miként külön tanulmányt érdemelne az a kifejezés, amit sakkpartik közben dudorászott: "Kelkáposzta túróval, most jövök a fúróval!" Marosán és Biszku elvtársak sem vették komolyan a kedélyes dörmögést, s lám, milyen hamar kipottyantak a Politikai Bizottságból. Túlzás nélkül állíthatjuk tehát, hogy a kulináriának sokkal nagyobb szerepe volt Kádár életében, mint azt eddig feltételezték. Példa erre Ceausescuhoz való viszonya is. A Balatonaligán vendégeskedő Kondukátor táviratozott a Központi Bizottságnak: "még a román bányászok is jobb ellátást kapnak, mint én a pártüdülőben". Kádárnak arcizma sem rezdült. Akkor sem, amikor a Kárpátok géniusza a Parlament Munkácsy termében (mérgezéstől félve) félretolta a csirkepaprikást, és intett a testőrének, aki zsebkendőbe csomagolt brinzát húzott elő a zsebéből. Ám amikor Ceausescu beletörölte az asztalterítőbe a száját, akkor Kádárban is megszűnt minden internacionalista tisztelet.

"Ott voltam, ahol lennem kellett. / Azt (t)ettem, amit (t)ennem kellett." Kádár sírfelirata a gulyáskommunizmus esszenciája. Nem véletlenül állítja Roger Gough, angol életrajzírója, hogy "Kádár János III. Richárd modern kori megfelelője".

A nép meg is őrizte emlékezetében. Igaz, nemcsak őt. A tömbben árult kemény gyümölcsíz neve az lett: Hitlerszalonna. Kádárról pedig kolbászt neveztek el. Kádárkolbász. Igaz, ez nem ételt jelent. A diákok hívták így (a március tizenötödikei tűntetésen) a rendőrök gumibotját.