A karácsonyhoz és a szenteste elfogyasztott vacsorához még alig száz évvel ezelőtt is számos mágikus szokás kapcsolódott, melyek célja a család összetartása, védelmezése, és gyarapítása volt. Az ünnepi vacsora, mint varázsrituálé az élet szinte minden területére hatást gyakorolt.

A karácsonyi időszak tradícióiban egymásra csúsznak a kereszténység és a kereszténység előtti idők vallásos gyakorlatai. Ebben a sajátos keveredésben átfedésbe kerül az egyházi hitvilág és a régi, sokszor elfeledett eredetű mágikus hagyomány” – mondja Kisbán Eszter néprajzprofesszor. Az advent első napjától vízkeresztig tartó hetekben még a huszadik század első felében is általánosan elterjedt volt, hogy különböző mágikus gyakorlatokkal próbáltak hatni a család sorsára. A leginkább a bő terméshez, jószerencséhez és egészséghez kötődő praktikák gyökerei akár több ezer évvel ezelőttre is visszavezethetőek, és alapvetően a téli napforduló ősi ünnepéhez kötődnek.

Az év végéhez, a gonosz és a sötétség elűzéséhez kapcsolódó mágikus népszokások sorát a Luca napi események nyitották meg. A népi hiedelmek szerint december 13-án kell megtenni azokat az óvintézkedéseket, amelyek távol tartják a boszorkányokat a háztól. A kulcslyukba ilyenkor fokhagymát dugtak, és szintén fokhagymával keresztet rajzoltak az ajtófélfára. A gyerekek körbejárták a házakat, és lopott szalmán térdepelve különböző mondókákkal gazdagságot idéztek a házra. Ilyenkor ültették a Luca-búzát is, amit a kemence közelében kicsíráztatva jóslásra használtak a következő év termésével kapcsolatban. Ezen a napon kezdik készíteni Luca székét is, melynek pontosan karácsony előestéjére kell elkészülnie, hiszen az éjféli misén erre fölállva meg lehet látni a tömegben rejtőző boszorkányokat.
Luca napja és karácsony között egész sor mágikus népszokás következett, de az ünnepi időszak legfontosabb gyakorlatai a karácsonyi vacsorához kötődnek, melynek során szinte minden mozzanat varázslatos jelentőséggel bír.  Karácsony előestéjén ünnepi böjtöt tartottak, mely azonban nem járt koplalással, épp ellenkezőleg; bár húst nem ettek, de az év leggazdagabb étkezéséhez terítettek meg. A fehér, hímzett abroszra az asszonyok kétfogásos vacsorához készítették elő a tányérokat és az étkészletet, de az asztalra került egy frissen sült házi kenyér, egy nagy fehérkalács, diós és mákos bejgli illetve két nagy tálban a főétel, mákos és juhtúrós öntött tészta is. A teríték azonban ezzel még nem állt készen; külön tálban felsodort ostyát és mézet, egy tányér száraz főtt borsót és egy karcsúnyakú, szenteltvizes üvegpalackot tettek az asztalra, a földre pedig gabonaszemeket hintettek a bő termés érdekében. Az étkezés egészen addig nem kezdődhetett el, míg minden a helyére nem került, hiszen az ünnepi vacsora abban is különbözött a hétköznapok megszokásától, hogy ilyenkor az asszony is végig ülve maradt, máskülönben balszerencsét hozott volna a családra.

Mikor elkészült a teríték, behozták a legtöbbször lencséből, babból vagy savanyú káposztából készült friss, forró levest, és a család körbeállta az asztalt. A háziasszony ekkor kezébe vette az üvegpalackot, melyben a húsvéti vízszentelés óta őrizték a szenteltvizet, és tenyeréből pár cseppet hintett az abroszra. Az asztal megszentelése után a borsós tálból 4-5 szemet dobtak a szoba minden sarka felé, ezt nevezték az angyalok eledelének. „Érdekes, hogy mikor a népi szokások szerint valamilyen ételt az angyaloknak vagy más természetfeletti lénynek áldoztak fel, általában a család által fogyasztottaknál egy fokkal ősibb élelmiszert választottak. A XX. század elején, mikor már országszerte elterjedt az amerikai bab, valószínűleg a borsóra tekintettek így” – magyarázza Kisbán Eszter.   
Az ünnepi vacsora egy kispohár rövidital – leggyakrabban egy kevésbé erős pálinka vagy fűszeres, cukros rum – lehajtásával kezdődött, mikor ezt megitták, végre az egész család asztalhoz ülhetett. Ekkor fölvágták a házi kemencében sütött kenyeret, és még a leves előtt mindenki elfogyasztott egy gerezd fokhagymát, ezzel védekezve az ártó szellemek ellen. A hagyma héját nem dobták el, hanem a karácsonyi időszak alatt keletkezett többi hulladékkal együtt megőrizték, majd újévkor a jó termés reményében szétszórták a kerti gyümölcsfák alatt.

Az étkezés során mindenki kedvére szedhetett magának a kirakott ételek közül, nem kellett mindent egyszerre elfogyasztani, mivel az ünnepi asztalt legkorábban 26-án, de inkább csak január elején bontották le. Ostyát, diót és almát azonban mindenkinek ennie kellett, mert ezeknek különleges, sorsformáló hatást tulajdonítottak. A mézbe mártogatott ostya megédesítette a következő évet, míg a dióval és az almával a várható betegségeket jósolták meg; aki az ünnep alatt hibás vagy férges gyümölcsöt talált, számíthatott rá, hogy valami kikezdi az egészségét. Az almát felhasználták egy másik szokáshoz is, mellyel a család egységét igyekeztek megőrizni. A családfő az étkezés végén kezébe vett egy gyümölcsöt, és annyi egyenlő darabra vágta föl, ahányan az asztalnál ültek, majd mindenki megette a maga gerezdjét. Ezzel a szertartásos osztozással a hiedelem szerint elérhették, hogy „hazataláljon, aki elveszett."