Két kis ugrással nem jutunk át a szakadékon

Az időzítésen múlott: ha ezt két évvel ezelőtt lépi meg a Dreher, akkor biztos, hogy sokkal többen rajongják őket körül. A sok kukoricás, messziről kézművesnek látszó sörük után itt egy felsőerjesztésű, pale ale, amelybe – tüzijáték, fanfárok – végre kukoricagríz sem került. Kár, hogy a Soproni megelőzte őket.

A kőbányaiak évek óta próbálkoznak rétegsörökkel, nagyon óvatos hidegkomlózással igyekeztek felrázni az alaplevüket, de ezek nem tudtak mély barázdát karcolni a piac szikes, letaposott talajába. Hogy a felsőerjesztésű és kukoricamentes sörhöz kellett-e az új japán tulajdonos, nem tudom, de miután az összes kraft főzde meg a Heinekenhez köthető fő konkurencia is korrekt ale-t készít, ideje volt beleköpni a markukba.

Sajnos

kicsit csuláztak a két tenyér közé, így nem lehet megfogni a csákány nyelét.

A doboz felszisszen, egy pillanatra ázott lucerna ugrik ki, de ahogy levegőt kap a korsóban, előjönnek a barackosabb illatok is. Fontos, hogy ne hűtsük túl, különben működésképtelenre dermed az ale – legalább 12 fok kell neki, de inkább 14 Celsius az, ahol mindent meg tud mutatni.

Szűrt sör, szerintem feleslegesen, ez pont nem az a kategória, ahol érdemes ilyennel játszani, bár, ha a megszokott Dreher-látvány, mint arculat volt a cél, akkor persze, szűrögessék csak. Arany és tükrös, másodpercek alatt elpukkanó habbal. Kitöltöttem az italt, mire nekiálltam fotózni, gyakorlatilag nyoma sem volt a vékony fehér koronának.

Hozzászokva a hazai kézműves szcéna ale-jeihez, kétszer kellett beleinni, annyira halvány volt az első korty adta élmény. Szénsavas, de a buborékok nem sok ízt hoznak – olyan, mintha túlhígították volna, ezért vizes.

Az egyensúllyal nincs gond, a maláta és a komló elvannak egymás mellett, egy kicsit talán az édességből lehetett volna visszavenni. A végén visszatér a vizes lucerna, majd hirtelen nyom nélkül illan el a Dreher emléke is. A félliteres doboz tartalmát nyugodtan visszaforralhatnák három decire, akkor megjelenne az az intenzitás, amit elvárunk egy Kazbek, Citra és Chinook komlóval kezelt sörtől.

Volt egy tanárom, aki mindig azzal búcsúzott a sikertelen vizsgák után, hogy:

„két kis ugrással nem jutunk át a szakadékon.”

Valahogy a Dreher Pale Ale-lel is ez a helyzet. Jó irányba tapogatóznak, de bátortalanul. Hiába a kraft főzdékre jellemző dekor, a kötelező kommunikációs szólamok, de ez a sör még nincs kész. Minden benne van, csak egy dolog hiányzik, a boogie.