Magyar Konyha
2019. június 8.Az ételekben a nagyvilág nemzetközi konyhája keveredik a hagyományos hazai fogásokkal, az étterembelsőben pedig a nagymama vitrinje a magyar retróval – változatos, jól érthető és otthonos a Mátka a Gozsdu udvarban.
Ha a klasszikusnak tartott magyar konyhát nézzük, akkor az egyszerre népies és urbánus. A keletkezéstörténetekből ugyanis gyakran kiderül, hogy nem a gulyások, pásztorok találták ki a fogásokat a tábortűz mellet, hanem legtöbbször neves bécsi éttermek, pesti szállodák szakácsai vagy éppen a Kádár-korszak rendezvényszakácsai aggattak népies előtagokat a fogásaik elé, hogy autentikusabbnak hangozzanak. 
Az eredet szerint tehát gyakran igazi városi éttermi közeg áll a háttérben, kár lenne tehát karikás ostort csattintgatni, és matyóhímzést pingálni az ételek mellé, hiszen
a magyar konyhánk és a kultúránk ennél sokkal összetettebb és izgalmasabb,
hogy pár ikonszerű elemmel le lehessen írni.
Ebből indul ki az új magyar étterem, a Mátka csapata is, akik ezeket a szokásos kliséket kerülik mind az étterem külsőségeiben, mind az ételekben. Ehelyett mindkettőben egyszerre magyarok, modernek, valamint külföldről is jól értelmezhetőek, jól fogyaszthatóak.
Ahogyan azt Domján Richárd séf elmondta, alapvetően a bázist jelenti számára a magyar konyha, de ahogyan az a Bock Bisztrós múltjából is következik, mindig igyekszik belevinni valamilyen kis csavart, amelyeknél ő a nemzetközi konyhából vesz ötleteket – igaz, előfordul ugyanez fordítva is, amikor
egy-egy nemzetközi fogás kap magyaros gellert.
A hortobágyit például nem palacsintában adják, hanem wonton tésztában, a húsleves nála sültcsirkeleves, ahol csirkecsontok barnára sütve kerülnek a lébe, és ettől a pirult íz is belekerül. Ebben egyébként lágy maceszgombóc és jól harapható sárgarépa a betét vár a kanálra.
A madártejnél megjelenik a sóskaramella is a habgaluskával együtt. A koncepcióba egyedül a kanállal is vágható rózsaszín kacsamell nem illeszkedett, mert ez szinte bárhol lehetett volna a világon. Hozzá krémes, habos burgonyapürét ehettünk és kínai ötfűszerrel főtt körtét jus-vel. Ez is persze átlag feletti minőséget és kombinációt jelentett, viszont pont magyar elem nélkül.
Szerinte lényeges, hogy a helyszínen
ne legyenek a vendégek előítéletesek,
és a nyitás óta eltelt hónapban sikerült is magukat elfogadtatniuk. Olyan magyarok is beülnek, akik a Gozsdu bulinegyedének lerészegedni vágyó vendégeitől elhatárolódnak.
A külföldiek közül sem a legénybúcsúra érkező britek látogatnak ide, hanem akik érdeklődnek a magyar konyha és a minőség iránt. Mindehhez pedig remekül illeszkedő borokat is lehet kóstolni többek közt Tokaj-Hegyaljáról a Préselő Borászattól, amit családi szálak is az étteremhez kötnek.
Igazán kellemesen érezhetjük magunkat, amelyben a Szabó Réka által létrehozott belső tér is közrejátszik. Mint azt a tervező elmesélte szándékos, hogy
a magyarság nem a magyaros kalocsai mintás Miska-kancsós, karikásostoros jelleggel jelenik meg.
Felfedezhetőek benne népies motívumok, de a hatvanas-hetvenes évek szocialista világunk diszkrét bájával együtt.
A mindenhol megtalálható rücskös narancssárga váza, a lakótelepi gömblámpák mind visszaköszönnek, ahogyan szódásüveg is. Szinte halljuk a kérdést: ki csinál szódát? És rá a választ:
akinél kifogyott.
Ez tehát a magyar retró találkozása nagymama vitrinjével. Olyan tárgyak, berendezések, amelyek felébresztik az emlékeket, jó érzéseket idéznek elő. Az itt megjelenő külföldieknek ezt nem is kell feltétlenül mind értenie, elég, ha kényelmes és inspiráló a tér. 
Ahogyan az ételeknél sem fontos, hogy a magyar konyhától működik az egész vagy a wontonos, sóskaramellás világízektől: nekünk magyaroknak ugyan mástól jön be mindez, mint a külföldieknek, de mindannyian otthon érezhetjük magunkat.
