Különleges színfolt a Velencei-tó körüli gasztronómiai kínálatban a gárdonyi Dolce e Salato kávézó. Háromféle terméket kínálnak, és mindhármat a lehető legmagasabb minőségben: pizzát, süteményt és kávét, mellé pedig hamisítatlanul barátságos, olasz hangulatot.

Érdekes, izgalmas hely a Velencei-tó, családias, gyermekbarát – hiszen még a kisebbek is körbe tudják biciklizni –, és a méretek, a távolságok is beláthatók. Lehet szörfözni, lovagolni, kirándulni, van számos borászat, s a gasztronómiai kínálatban is ki-ki megtalálja a maga ízlésére valót a strandbüféktől a nagy adagokat kínáló, „magyaros” éttermeken át a fagylaltozókig. Ezen a palettán jelent különleges színfoltot a Colabruni Antonio és felesége által vezetett Dolce e Salato kávézó.

A történet kezdetei a 60-as évekre nyúlnak vissza Olaszországba, Pescarába, ahol a Colabruni család egy kávézót és pizzériát vezetett. Antonióék nyolcan voltak testvérek, így bár ő is elvégezte a szükséges cukrász- és pizzakészítő iskolákat, volt más is a családban, aki a kávézóval foglalkozzon. Amikor pedig megismerkedett a feleségével, az agárdi születésű Katalinnal, és megszületett Francesco, a fiuk, egy idő után ő javasolta, hogy költözzenek Magyarországra.

1996-ban jöttek haza, de 2013-ig nem merült fel, hogy kávézót nyissanak. Akkor viszont belevágtak, és mivel az édesapa kiesett a gyakorlatból, a többiek pedig soha nem csinálták, szándékosan a szezon utolsó napján, augusztus 31-én nyitottak meg.

„Olyanok voltunk, mint a fiatal házasok, akiknek megszületik a gyerekük, s csak állnak és nézik, alig mernek hozzányúlni”

– meséli a joghallgató Francesco, aki kétéves kora óta él Magyarországon, és aki állítja: olasz mentalitását nem az édesapjától, hanem édesanyjától örökölte.

A hely profilját keresve jutottak a 3 az 1-ben megoldáshoz: a pizza- és süteménykészítést tanulta a papa, a jó olasz kávé pedig akkor már elengedhetetlen hozzá. Mára kiderült, hogy a legkedveltebbek a sütemények lettek, ezekkel a könnyű, olaszos ízekkel tudtak a leginkább újat mutatni a vendégeknek, és alapvetően ez alakította ki a hely gyerekbarát, családcentrikus hangulatát is. Meg persze az édesapa, Antonio közvetlen stílusa, gyerekszeretete.

Lássuk tehát, miben áll a Dolce e Salato különlegessége. A pizzához a lisztet, a kétféle sonkát – a klasszikus főttet és a pármai sonkát –, valamint a mozzarella sajtot Olaszországból hozzák, a többi alapanyagot viszont helyi termelőktől, „zéró kilométerről” szerzik be. A pizzát három fázisban sütik, így ropogós marad a tészta, nem ázik el a feltéttől.

„Azoknak a pizzáknak, amelyeket Magyarországon lehet kapni, fehér marad az alja, nálunk viszont rendesen megsül az is”

– magyarázza Francesco.

Megsütik tehát először a tésztát a paradicsomszósszal, ezek után teszik rá a feltétet. Colabruniéknál nem kerülhet semmi olyan a pizzára, ami nem oda való – nincs kolbász, bab, hagyma vagy ananász –, kukoricás is csak a gyerekek miatt készül, és a ketchup is tilos. Van viszont többek között articsókás, gombás, tonhalas-kapribogyós, szardíniás-olívabogyós vagy sonkás-pepperonis, illetve szalámis pizza is – olasz szalámiból.

A pizza tehát a feltétekkel még egyszer bekerül a speciális pizzasütő kemencébe, majd a sajttal harmadszor is visszateszik két-három percre. Így a pizza alja és teteje is megsül. Mindig frissen készül, aki tehát jó pizzát szeretne enni, annak várnia kell rá. Házhoz szállítást nem vállalnak, mert ha már fenntartanak egy szép kávézót, szeretnék, ha betérne a vendég, és különben sem tudnának olyan mennyiségben pizzát „gyártani”.

Hasonló kézműves módszerekkel készülnek a sütemények. Nincs dobostorta, krémes, zserbó, sőt tiramisu sem: csak olyan sütik kaphatók, amilyenek máshol nem. Igazi, kemény tejszínből készülnek, olyanból, hogy az ember azt hinné, az már mascarpone, a mascarpone tartása pedig már-már olyan, mintha tészta lenne. Van többek között pisztáciás-diós és málnás-csokis süti, de a törzsvendégek kedvence a ropogós rumos mandulasütemény, amelynek a tetején a Dolce felirat szerepel.

Az egyik vendég úgy fogalmazott, hogy azért szereti ezt a sütit, mert látszik, hogy a feliratot minden egyes darabra kézzel írják fel, hiszen sose sikerül egyformán. A kávézóban dolgozó fiatal cukrászoknak egyébként nagy szabadságuk van abban, hogy milyen sütit alkotnak, a lényeg, hogy finom legyen és passzoljon a kávézó stílusához – és ebbe belefér, hogy néha nem sikerül az, amit elképzeltek, és a süti nem kerül a pultba. Ha viszont jó lett, és a vendégek visszajelzése is pozitív, felkerülhet az étlapra.

A sütemények szintén korlátozott számban készülnek: nem szállítanak máshova, és lakodalmakat sem vállalnak. Ha nem így tennének, Francesco szavaival a sütemények elveszítenék az identitásukat, a kínálat pedig az exkluzivitását.

És akkor nézzük a hely harmadik specialitását, a kávékínálatot. A babkávét szintén Olaszországból hozzák, és a nagy becsben tartott, márkás olasz kávégéppel készítik el, hiszen nem mindegy az őrlés minősége, vagy hogy milyen nyomáson készül a kávé, de még az sem, hogy mennyire tartják tisztán a gépet. Antonio minden este zárás után fél óráig csak a gépet tisztítja. A Dolcéban van presso, cappuccino, ristretto, latte macchiato, mochaccino és jeges kávé is vaníliafagylalttal. Forró csokit is készítenek a gyerekek kedvéért.

A törzsközönség budapestiekből és helyiekből áll: azok a fővárosiak, akiknek a Velencei-tó partján van nyaralójuk, minden hétvégén betérnek. Colabruniéknak kiterjedt vendég- és baráti körük van, sokan itt találkoznak és beszélgetnek egymással. Ahogy az egy igazi kávéházhoz illik.