Miért Budapest Desszertje lett Budapest desszertje?

Holnaptól (péntektől), a 8. Édes Napok Budapest rendezvényen, a Szent István-bazilika előtti téren kóstolhatja meg először a nagyközönség Budapest desszertjét, ami a Budapest Desszertje nevet viseli. Az elnevezés, és maga az édesség is nagyobb talány, mint, hogy kit rejthet a titokzatos amphipoliszi sír, vagy hogy hol temették el Attila (Atilla) hun királyt.

Mint arról mi is beszámoltunk, „Szőlős fehércsokoládés édesség nyerte el első alkalommal a Budapest Desszertje címet”, amiről sokkal többet egyelőre nem lehet tudni. A Magyar Csokoládé és Édesség Szövetség (CSÉSZE) által első ízben meghirdetett verseny győztese a Szamos Marcipán édessége lett, amit Nagy Péter mestercukrász álmodott meg és készített el.

A desszertet bemutató sajtótájékoztatón Rebrus Csaba és Füleky György, a CSÉSZE elnöke, illetve alelnöke többek közt arról beszéltek, hogy a magyar csokoládégyártók néhány éve gasztronómiai forradalmat indítottak el, amit rengeteg nemzetközi díj is igazol.

Labdarúgós hasonlattal élve azt is kiemelték, nem csak az a feladatuk, hogy a tehetségeket összegyűjtsék a grundokról, hanem - mint Rebrus fogalmazott -, „menedzserelni” is kell őket,

hiszen az igazán jó desszertkészítők, csokoládékészítők valahol művészek, akik sokszor nincsenek tisztában az üzleti élet farkastörvényeivel. Ezért két évvel ezelőtt úgy határoztak, létrehozzák a CSÉSZÉT, aminek többek közt az a küldetése, hogy megpróbáljon alternatívát mutatni a multinacionális termékdömpinghez képest.

A Budapest desszertje versenyt azért álmodták meg – tették hozzá -, mert a világcsúcsok nem az edzéseken születnek, hanem mindig a versenyeken.

„Nekem pipifaxom – mondta Rebrus -, hogy az éttermekből lassan kikopnak a tradicionális magyar sütemények, desszertek, hiszen ma már csak elvétve találkozunk például gesztenyepürével, helyette viszont a nemzetközi trendek nagyon komolyan megjelentek.”

Ehhez képest Budapest Desszertje egy mousse. Ami ugye nem egészen annyira tradicionális itt, a Kárpát-medencében, mint a tiszai meggykrémes, az ikervári derelye, vagy a borsodnádasdi gombóc.

A pontos receptet az Édes Napok valamelyikén teszik közzé, ezért a szervezők semmilyen konkrét részletet nem akartak elmondani a nyertes desszertről. Ahogyan a versenyen induló cukrászatokról sem, legyen elég annyi, mondták, hogy 13-an indultak rajta, köztük a legnagyobb nevek.

„Na jó, de akkor mit írjunk a győztes alkotás fényképe alá?” – kérdezte egy kétségbeesett újságíró. „Azt, hogy Budapest Desszertje 2018, Szamos Marcipán” – érkezett a kielégítő válasz.

Hosszas unszolásra annyit még azért elárultak a verseny szervezői, hogy a győztes alkotás egy szőlős desszert, amit mondjuk mi is tudtunk, hiszen a versenykiírás alapja a szőlő volt.

„Egy szuflé alapon egy ropogós nugátréteggel egy fehércsokoládés vaníliás mousse.” – mondta Nagy Péter, a győztes. „Egy szőlős mousse-desszert” – hangzott el egy másik leírás. „Szőlős-csokoládés mousse-desszert” – javított Nagy Péter.

A mousse ugye egy légies textúrájú hab, és hát igen, ilyen is volt a nyertes desszerten. Érezni lehetett rajta fehércsokoládét, vaníliát, az alja roppanós volt, a teteje lágyan habos, a közepén szőlőszemek ültek.

„Milyen szőlő?” – kérdeztem Nagy Pétert. „Csemege” – válaszolta, és tulajdonképpen igaza volt. „No de milyen fajtájú?” „Az mindegy.”

– mondta, és ezen kicsit összevitatkoztunk. Szerintem egy muskotályos szőlő teljesen más irányba viszi az ízeket, mint egy kifejezetten savanykás, szerinte meg hagyni kell a cukrászoknak mozgásteret, hadd tegyenek azt a desszertbe, amijük van.

És akkor elérkeztünk az Ország Tortájához, amivel éppen az a baj, hogy a cukrászok közül többen is megváltoztatják az eredeti receptet – mondom én -, minek következtében minden évben áll a bál, az összehasonlító szeánszokon az aktuális nyertesek rendre elborzadnak, amikor megkóstolják az innen-onnan összevásárolt mintákat. Nagy Péter viszont a szabadságban hisz.

A Budapest Desszertje egyébként éppen az Ország Tortájához képest határozza meg önmagát, ahol ugye fantázianevek vannak. „Az Őrség aranya mindenkinek beugrik, de hogy ki készítette, az már nem.” – hangzott el a sajtótájékoztatón.

Nagy kérdés, hogy öt év múlva vajon ki tudja majd, melyik mester, melyik műhely készítette 2018-ban Budapest Desszertjét – teszem hozzá.

Mert, hogy nem úgy fogjuk emlegetni, hogy „Budapest Desszertje 2018, Szamos Marcipán”, az tuti.

A versenyműveket anonim módon, sorszámok alapján értékelték, a szigorú szabályok miatt cukrász és bíró nem találkozhatott. A zsűrinek volt társadalmi tagozata is, ebbe többek közt Schmitt Pál volt köztársasági elnök feleségét, Makray Katalint is felkérték, „aki egyrészt prominens személyiség, másrészt három lány és tíz unoka anyukája, nagymamája”. Plusz ugye a férje is szereti a csokikarikát.

A bírálat, egyben a verseny célja az volt, „hogy egy átlagos budapesti polgár számára finom desszert legyen a győztes”. Mint a szervezők kihangsúlyozták, semmiképp nem akarták, „hogy a dolog elmenjen egy olyan irányba, ami megosztó lehet”. Mindenképpen azt szerették volna, hogy a desszert a közízlésnek is megfeleljen. Emellett

fontos bírálati szempont volt, hogy a desszert eladási ára nem lehetett több ezer forintnál.

És hogy bárki el tudja készíteni, akár otthon is. Látom magam előtt, ahogy Közízlésné Margit néni a földszint háromból szuflé alapra ropogós nugátréteget halmoz, meg egy fehércsokoládés vaníliás mousse-t, viszont a szőlőt nem magozza ki, hogy igazán ropogós legyen.

„Mit sütsz, Margitka?” – kérdezi Irénke néni, a szomszéd. „Budapest Desszertje 2018 Szamos Marcipánt, Irénkém, mindig ezt kérik a kisunokák.”

Egyre inkább összezavarodok: azt sem értem, miért emlegettek ugyanitt gasztroforradalmat, alternatívát meg világcsúcsot. Az alternatív forradalmi világcsúcs soha nem az átlagról, a középszerűségről, hanem a normák felrúgásáról, a határok feszegetéséről, a konyhában például addig össze nem illőnek hitt hozzávalók párosításáról, egy hagyományos fogás drámaian új technológiával való elkészítéséről szól. Bármiről, de semmiképp nem a közízlésről. Azt ugyanis úgy hívják: menza.

Budapest Desszertje úgy néz ki, mint egy dzsámi kupolája, csak a félhold más alakú a tetején. Szóval a desszert egy félgömb, ilyet meg ugye párezerszer láttunk már. Régi, ravasz dolog roppanós és habosan lágy textúrákat összehozni egy tányéron, biztonsági játék pipa.

Az ízek kellemesek, ezek is kicsit az ellenpontozásra játszanak, a falat hol savanykás, hol édes, pirospont. Viszont az egész kicsit túl édes, de hát ugye a közízlés. Akarjuk a cukrot.

A rózsadombi sajtótájékoztatóról Pestre kell mennem, itt ér az ebédidő. Külvárosi rész, mást nem találok, csak egy virtigli melós kifőzdét, ahol a marhapörkölt tarhonyával és hozzá ötcentis vastagságú kenyérrel diétás ételnek számít. Leülni nem lehet, mert hát ez egy talponálló, ahol ráadásul az emberek mélytányérból esznek és kanállal. Az étlapon velős brassói is van. Egy munkás éppen ilyet kanalaz elmélyülten, rákérdezek, milyen.

„Világcsúcs, bammeg” – válaszolja teli szájjal.

Meggyőzött, én is ezt rendelek, tényleg az. Kis marketing, és akár lehet még Budapest Főfogása is.