Nemesnádudvar őrzi a Hajós–Bajai borvidék egyik legszebb pincesorát, de a szemet gyönyörködtető épített örökség mellett a helyi borászok a vadászokkal összefogva gasztronómiai kalandokat is kínálnak nemzetközi találkozójukon. A jellegzetes sváb faluban élt nemzedékeken át a Knáb család, akik most megpróbálják a vendéglátást a hagyományos sváb konyha alapjaira helyezni.

Már akkor szíven üti az embert a látvány, amikor Nemesnádudvarra érve befordul a Petőfi utcába: vakítóan fehér présházak sorakoznak egymás mellett apró ablakokkal, széles kapuval, s akkor még nem láttuk a híresebbet, a Máriavölgyi pincesort, amely a domboldalban húzódik keskenyebb, alacsonyabb mesebeli házacskáival. Az itt élő svábok ősei a XVIII. században érkeztek a faluba a mai Dél-Németország vidékéről: a lakók háromnegyede ma is német nemzetiségű. Az összesen hatszáz présház alatt pincék húzódnak, falaik között pedig olyan borok érlelődnek, mint a hagyományos művelésű kadarka, vagy a kiváló minőségű chardonnay, rajnai rizling, olaszrizling, cserszegi fűszeres, Ottonel muskotály, királyleányka, kunleány, kékfrankos, cabernet franc és cabernet sauvignon.

A nádudvari borok minél szélesebb körökben történő megismertetését szolgálja a Szent Mihály-napi Újbor ünnepe hagyományos falusi szürettel és az azt követő igazi sváb zenés-táncos szüreti mulatsággal. Hasonló céllal hozták létre a Vadászok és borászok nemzetközi gasztronómiai találkozóját, amelyet az idén másodszorra rendeztek meg június elején. A helyi borászok összefogtak a helyi vadászokkal, akik meghívták a külföldi kollégáikat, és olyan mulatságot rendeztek, hogy a látogató megnyalta mind a tíz ujját.

A történelmi pincesor présházai előtt bográcsok rotyogtak, főtt a rozmaringos-zsályás nyúl, amit az olaszok tagliatellével kínáltak, a kárpátaljaiak szarvasgulyást és vaddisznópörköltet kavargattak, a magyarok gombás szarvasragut medvehússal, a szerbek vaddisznót forgattak nyárson, az asztalokon pedig hidegtálak sorakozta római sertéshússal, medveszalámival, szarvaskolbásszal, sajtokkal. Sokan hozták a helyi zenészeiket is, az egyes ételekhez pedig minden portán egy-egy helyi borászat (Hollósy Pince, Rittgasszer Pince, Etsberger Pince, Schumacher Viktor, Délity Pince) nedűit kínálták. A szervezők a néphagyományokat ügyesen keresztezték a vendéglátás modern formáival: mindenki vásárolhatott egy korondi tálat és egy poharat, ezekből pedig aztán annyit ehetett és ihatott, amennyi jólesett.

A présházak között újszerűségével tűnik ki a Knáb család borozója. A dédszülők a faluban laktak, a házukból azonban a II. világháború után kitelepítették őket, és betelepítették a felvidéki Kovács családot, akik egyébként rendes emberek voltak, és akiktől a nagyszülők aztán szép lassan visszavásárolták az épületet. Ezt újította fel családi összefogással és vállalkozótársak segítségével 1996-ban a fiuk, Knáb János mérnök-üzletember, és nyitott benne panziót. Németországban ugyanis azt látta, hogy jól működik a falusi turizmus, kedveltek a Gasthofok, és úgy véli, Magyarországon is ez lehet a fejlődés egyik útja.

A pincesortól néhány utcára fekvő Knáb Panzió „nagykorúságára” kapta a borozót a présházak között: a modern, de visszafogott, letisztult épület két pincelyuk fölé épült, tetőteraszáról pedig egyrészt a dombtetőn lévő szőlőültetvényekhez jutunk, másrészt páratlan kilátás nyílik a sorakozó présházak háztetőire.

Már a vadas-boros mulatságon is kitűnt a borozó azzal, hogy sváb kiflit kínált: ezt a jellegzetes köménymagos, puha, ropogós kiflit már csak kevés helyen kóstolhatjuk, de szerencsére vannak a faluban olyan idősebb asszonyok, akik még ismerik a titkát, és a Knáb családban is rendszeresen készítik. Ha gyerekek jönnek a panzióba erdei iskolába, akkor mindig sütnek nekik, sőt együtt nyújtják, tekerik velük a tésztát.

A kifli is része annak a törekvésnek, hogy életben tartsák a sváb gasztronómiai hagyományokat, és a család folyton ötletel, milyen menüsorral várják a vendégeket a panzióban és a borozóban. Halászlé és kakaspörkölt nokedlivel is terítékre került már: az utóbbi a lakodalmakban volt jellegzetes fogás, ma már kevesebbszer kerül asztalra a nagy eseménykor. A bőrös borjúpörkölt szintén a nádudvari lakodalmakban volt jellegzetes étel, ma már kevésbé van az étlapon. Különlegessége, hogy a borjút nem nyúzzák, hanem csak leforrázzák, így megmarad a bőre, és ez a bőrös hús  az alapanyag.

Ottjártunkkor szintén helyben készült sváb menüsort kóstolhattunk, amely a család életében mindennapos fogásokból állt. Sváb gombóclevessel indítottunk: maga a levesbetét egyszerűen olajban sült zsemlegombóc. Ha ez nem lenne benne, akár gulyáslevesnek is hívhatnánk, hiszen a kolbász és a zöldségek adják meg a lé alapízét.

A leves után Kraut und grossa Knedl, vagyis káposztás keltgombóc következett. Többnyire télen, disznóvágás idején készítették, készítik, mert friss, puha kolbászból a legjobb. Elég nehéz, laktató étel. Alapvetően káposzta és kelt tészta, de sül benne kolbász, szalonna, sokszor oldalas is. Főételként szerepelt még sült csülök: helyi recept szerinti páccal készült kemencés étel sült burgonyával és párolt lila káposztával. A sváb ebédet helyben sütött almás, túrós és mákos rétessel zártuk.