Kovács Gyula pórszombati erdész 1600-féle régi magyar gyümölcsfafajtát nevel „tündérkertjében”, köztük olyanokat is, melyek már csak nála lelhetők fel.

"A mai embereknek olyan paszomántos gyomruk van, hogy csokoládét öntenek magukba ahelyett, hogy pálinkát innának, mint apáink tették egykoron..." - Apor Péter az 1700-as évek közepén jegyezte le ezeket a gondolatokat. Talán éppen azért rendezte meg Kovács Gyula pórszombati erdész az első göcseji pálinkamustrát az ő tündérkertjében, hogy helyreálljon a világ rendje. Hiszen hol kapja meg a pálinka a rangjának kijáró megbecsülést?

Köztudott: egy liter 40-45 fokos whiskyt nagyjából 2 kilogramm gabonából állítanak elő, egy üveg vodkának 3 kiló krumpli és víz az alapanyaga, miközben egy liter pálinkát legalább tíz kiló kiváló gyümölcsből készítenek. Két kiló gabona, három kiló krumpli és tíz-harminc kiló gyümölcs vetélkedéséből - legalábbis az ismertség terén - mégis a pálinka kerül ki vesztesen. Pedig az Őrség és a Göcsej sokszínű pálinkakultúrája egyedülálló kincse a világnak: ha ez a tudás az angoloké vagy a franciáké volna, a világ a csodájára járna.

 Rapszódia, rekviem

Talán épp azért született két esztendővel ezelőtt az otthoni pálinkafőzést felszabadító törvény is, hogy fordítson ezen az igazságtalanságon. Ezt a szabad két esztendőt ünnepelték meg szeptember végén a Göcsej szívében.

Körtepálinka márpedig nem létezik - ez az első, amit megtanulhatunk Pórszombaton. Hiszen olyan gyümölcs nincs, hogy körte - csak tüskéskörte van meg sózókörte, vagy búzával, rozzsal érő és nagyasszonkörte, lómonyú és bakszar... Itt, Göcsejben csak pálinkának való körtéből legalább száz fajtát tartanak számon, s fel is használják. A mustrán a házigazda fel is vonultatott egy szűk válogatást a maga készletéből, eddigi kutatásainak eredményét palackba zárva: csak körtepálinkából vagy harminccal állt elő. Csupa régi göcseji fajtából készített pálinkát, melyek - néha utolsó - példányai a csemetegyűjteményében is megtalálhatóak.    "Ezelőtt két és fél évvel - amikor már vagy húsz éve kutattam a térség pálinkakultúrájához kapcsolódó epizódokat - még azt mondtam: én biztosan nem fogok pálinkát főzni... Ehhez képest én voltam az első, aki főzött, amikor szabad lett. Fontos volt látnom, kóstolnom, hogy mit ihattak a régiek - meséli Kovács Gyula. - Tanulságos az olyan kóstolás, amikor 15-20-féle körtepálinkát ízlel meg az ember - de nem ám összevissza, hanem az érés sorrendjében. Tobzódó virágillattal kezdődik a sor, s mikor ez elhalkul, a gyümölcsíz tör előre. Az első még olyan, mint egy Liszt-rapszódia, a vége pedig, akár egy rekviem - az ízek az idő múlásával egyre karakteresebbé válnak. Mert a sózókörte az őszi avar kesernyés illatát és hangulatát is hordozza, van benne egy cseppnyi az elmúlásból - ezt más körték nem tudják."

Sokan attól tartottak, hogy a szabad pálinkafőzés lehetőségétől megrészegedik az ország, csakhogy Kovács Gyula szerint senki nem a bor vagy a pálinka miatt részegedik le, hanem a kilátástalanság miatt. 

 "Részeg ember nem lett több, viszont a pálinka kultúra reneszánszát éli - s nem is a pálinka az elsődleges, hanem a hagyományaink megőrzése. A magyar gyümölcshagyaték ápolása pedig olyan sikertörténet, amire a közelmúltban nemigen volt példa."

Hogy sikertörténet, azt mi sem példázza jobban, mint hogy a pálinkamustrán együtt ünnepeltek a Kárpát-medencei "tündérkertek" őrei: harminc olyan település képviselője tette tiszteletét Pórszombaton, melyek már megcsinálták a maguk csemetekertjét, elmentve bennük a település környékén fellelhető őshonos gyümölcsfajtákat, megőrizve azok históriáját, gasztronómiáját is.

Jöttek Erdélyből, Muravidékről, s a felvidéki Zsigárdról, Kaszás Attila szülőföldjéről is, ahol a fiatalon elhunyt színészről nevezték el a tájház mellé telepített kertecskét. A Pórszombattal szinte szomszédos Viszákon pedig Szarvas József, a Nemzeti Színház művésze vezetésével őrzi a közösség - ahogy ők mondják - "a Kárpát-medencei őshonos magyar gyümölcsök végtelen fajtagazdagságának viszáki epizódját".

 Eladják parkettának

Göcsejben a hagyományőrzés szinte csodákat tett: megtalálták például azt a sárkörtét, aminek első említése 1257-ből való. "Lehet, hogy ez már nem ugyanaz a gyümölcs, lehet, hogy egy másik változat, de a nyelvi hagyaték azonos.

Európa nyugati része még a gatyát sem ismerte, amikor mi már gyümölcsfajtákat különböztettünk meg, hiszen almát már 1100- ban is említenek források" - mondja büszkén Kovács Gyula.

Amiben egykor az élen jártunk, abban mostanra a sor végére kerültünk: nemcsak az út mentéről tűnnek el sorra a gyümölcsfák, de a szőlőskertekből, dombokról is - a helyüket tuják veszik át. Borszerető ember még csak akad, kevesebb, aki megművelje a szőlőt. Vészharangot kongatnak a hivatalos szervek, szervezetek is.

A hagyományos őrségi gyümölcsfajták felmérése például ezen az őszön kezdődött meg az Őrségi Nemzeti Park 35 településén: a Göcseji Természetvédelmi Alapítvány munkatársai minden fát feljegyeznek aszerint, hogy hol található, milyen fajtájú, korú és méretű. Errefelé nem számít ritkaságnak a két méter átmérőjű, kétszáz éves, dúsan termő körte- vagy almafa sem. A felmérésből kiadvány és honlap is készül a következő évben, s a gyakorlati haszna az lesz, hogy bárki hozzáférhet majd oltógallyakhoz, aki csak szaporítani akarja az ősi fajtákat.

Csakhogy nincs már, vagy csak alig, aki meg tudná mondani, hogy a gyümölcsfának, amit találtak, mi a neve, mire használták - sok az elhagyatott porta, ahol a gyümölcs ott rohad a fák alatt. Az is előfordul, hogy a városból idelátogató, új földesurak eladják parkettának a dombot borító gyümölcsöst. Hiányzik az utánpótlás:hiányzik az emberek, de a fák közül is.      

Életmentő gyümölcsök

Éppen ezért az utolsó pillanatban, múlt év márciusában, épp Gyümölcsoltó Boldogasszony napján született meg az a törvénymódosítás, ami végre lehetővé tette a hagyományos magyar gyümölcsfafajták fajtajegyzékbe vételét, és ami ebből következik: forgalmazását és szaporítását.

A gyümölcshagyatékát szinte minden ország védi, és más jogszabályi kategóriába helyezi, mint az intenzív, nagyüzemi termelésű fajtákat: utóbbiakból csak néhányféle van, mégis azt eszi a fél világ.

"Én félezer fajtát oltottam az idén: némelyikből kettőt-hármat - mondja a gyümölcsfamentő erdész.- Ezt nem lehet profitorientáltan végezni. Legalább öt évnek el kell telnie addig, amíg a Kárpát-medencei gyümölcsfajták kereskedelmi forgalomban is kaphatóak lesznek."

Pedig érdeklődés lenne: Erdélytől a Felvidékig érkeznek hozzá zarándokok elfeledett fajták után kutatva: van, aki egy karácsonyalmáért, más cukorkörtéért jön, hogy felidézze gyermekkora ízeit. Az ősi fajtáknak az évszázadok - évezredek? - alatt volt idejük alkalmazkodni a Kárpát-medence klímájához: erősek, ellenállóak, hosszú életűek, s nehéz időben sokszor megmentették az itteni emberek életét.

Állítólag még az 1800-as évek végén is sokan voltak a Göcsejben, akiknek egész évben nem volt más táplálékuk, mint a gyümölcs.