A disznóvágás hazánkban még élő hagyomány, s jó lenne, ha ez minél több helyen meg is maradna, hogy a vendégek átélhessék a tor ünnepi hangulatát, megízlelhessék a tradicionális ételeket.

A disznók sorsa az, hogy levágják, hiszen azért tartjuk őket. Úgy volt az embernek régen egész évre való ennivalója, ha lógott a padláson kolbász, volt lapátfejnyi sonka, népmesei kisgömböc, csülök, orja, hurka, kolbász, abálni való szalonna. A disznóvágás hazánkban élő hagyomány, máskülönben az állat leölése nem lenne más, mint lelketlen darabolás. Ám hagyomány ide vagy oda, lassan eltűnik mindaz, ami egykor a falusi mindennapok része volt, így örülni kell annak, hogy néhány helyen még ismerik az ősi rítusok mozdulatát.

Előbb az állat vérét keverik sóval egy tálban, nehogy megdermedjen, mire a konyhába ér. Ott már várja az előkészített hagymás zsír, azokkal sül mélyszínű bordóbarnásra. Fejedelmi reggeli készül belőle, puha kenyérrel. Régen pirítóst kapott az, aki nem ette a sült vért, vagy kenyérhéjat rágcsálhatott. A magukra valamit is adó férfiemberek ugyanakkor éhgyomorra is leküldték a disznótoros áldomást. Fontos a reggeli előtti és utáni pálinkaivás szertartása, mert azt egyrészt a végtisztesség megadására öntik, másrészt a jóféle párlat melegen tart a téli hajnalokon. A disznó is kap a pálinkából, mielőtt a rendfára akasztanák, löttyintenek egy kupicával halványszín bőrére.

Minden napra

A rendfa régi hagyomány, de csak a svábok betelepülése óta terjedt el igazán. Addig a magyarok orjára bontották a disznót: hasra fektették, szalmával körberakták, meggyújtották, majd a szőrtüszőktől mentesített állat bőrét fehérre kaparták, s végül a gerince (orja) mellett felhasították. Onnan fejtettek le róla szalonnát, húst, majd a bordákat eltávolítva a gerinctől, a tüdőtől kezdve zsigerelték ki az állatot. A rendfa lényege ugyanakkor a lógatás. Azt meg-előzően perzselték a disznó bőrét, majd a szőrtelenített állatot lábánál fogva fellógatták, és úgy közepelték, hasították végig. Ezt hívják karajra vágásnak. Zsigereit külön tálba, értékesebb részeit a feldolgozáshoz előkészített edényekbe teszik.

Aztán sorban az asztalra kerülnek a darabok. Első sonka, lapocka, tokaszalonna, karaj, tarja, comb, rózsa, frikandó, dió, felsál, borda, szűzpecsenye, fartő, oldalas, császárszalonna, dagadó, fej, láb, csülök, köröm, farok, hátsó sonka, ami puha (szív, máj, bőr, fej, vese, tüdő, füle) disznósajtba, hurkába kerül. A legtöbb ember nem is tudja, hányféle hús és zsír hasítható egy állatról, de a lényeg úgyis az, hogy elegendő ételt biztosítson a családnak. Hajdanán, amikor még nemzedékek éltek egy fedél alatt, úgy tartották: az a fontos, hogy annyi húst és szalonnát adjon a disznó, ahány napot számlálnak egy esztendőben. Igaz, akkoriban még nem volt hűtő, legfeljebb jégverem, ahol ideig-óráig elálltak a lágy húsok. Ezért is volt nagy értéke a hosszú távon is ehető szalonnának, füstölt kolbásznak, sonkának, és ezért volt nagy öröme annak a falunak, ahol Disznóölő Szent András napjától kezdve télen szinte minden héten akadt olyan porta, ahol levágtak egy állatot.

Ízletes és tápláló

A töpörtyűnek valót üstben kevergetik. Vigyázni kell, mert könnyen leég, s akkor oda a csemege. Tíz kiló zsírszalonnához általában egy deci tejet öntenek, majd két liter vizet. A tejet azért, hogy szép legyen a színe, a vizet pedig azért, mert valamiben főni is kell a zsírnak. Amikor már könnyezik a zsírszalonna, és ezüstös színű buborékok pukkannak az aranyló töpörtyűk között, akkor nyomják ki a zsírt a tepertőből, s máris ehető friss kenyérrel, karikázott lila hagymával. Közben persze töltik a kolbászt, főzik a véres és májas hurkának valót, a disznó semelyik része nem vész kárba.

A sertéshús változatosan elkészíthető, ízletes és tápláló alapanyag, de vajon ismerjük-e eléggé? A házi sertésnek az elmúlt 10-12 ezer évben seregnyi tájfajtája alakult ki. Kisebbek, nagyobbak, zsírosabbak, húsosabbak, vékonyabb és vastagabb csontúak, sápadtabb és sötétebb húsúak, szőkék és barnák, feketék és vörösek. Szapora fajta: egyéves korra már ivarérett. Könnyen elvaduló, jól alkalmazkodó mindenevő. Állománya rövid időn belül gyarapítható, és a fajtaváltás is rövid időn belül végrehajtható. Egyhasznúnak nevezett állat, mivel csupán élelmezésre hasznosítjuk.

Töretlen népszerűség

A szélesebb tömegek körében a húsevés a XIX. század elején kezdett elterjedni, hogy aztán a XX. század végére teljesedjen ki. A Kárpát-medencében tenyésztett történeti sertésfajták közül a legismertebbek a szalontai, a bakonyi, a hegyi disznó és a tüskés szőrű erdélyi. A szalontait és a bakonyit is egész évben a szabadban, külterjesen tartották. A hegyi disznó leginkább az ország északkeleti részein fordult elő. A magyar mangalica – a XVIII. század fordulóján – a délről érkezett sumádia és a tenyésztésből lassan kiszoruló bakonyi és szalontai keresztezéséből jöhetett létre. A XIX. század második felétől a húsra szelektált nyugati fajták is megjelennek, bár arányuk a következő közel egy évszázadban is csak igen lassan növekszik. A kiegyezés kori (1867) Magyarország sertésállománya még nagyjából a mainak felelt meg, ám a boldog békeévek következő évtizedeiben már rohamosan emelkedett és az 1910-es évek elejére hatmillió fölé nőtt. A XXI. század első évtizedében Magyarország sertésállománya a piaci folyamatokra is reagálva három- és ötmillió között változott.

Felhasználhatóságuk szerint a sertéshúsokat a szelethúsok, pecsenyehúsok és kocsonyahúsok csoportjára bontják. A szelethúsok közé a karaj (kotlett, karmonádli), a tarja, valamint a comb részei közül a szaftos slussz (rózsa) és a szárazabb felsál tartozik. Ezek frissensültek készítésére kiválóan alkalmasak. A rövidkarajon hosszában helyezkedik el a nagyra értékelt szűzpecsenye. A pecsenyehúsokból – amilyen a comb részei közül a dió és a fartő, valamint az oldalas és a dagadó (hasaalja) – pecsenyék és egybesültek készülnek. A fej, láb, csülök és farok a bőrrel a kocsonyahúsok közé tartozik.A sertésnek szinte minden részét hasznosítjuk. A feldolgozás egyidejűleg tartósítást (főzés, sózás, pácolás, füstölés) is jelent. Napjainkban a sertéshús a soha nem látott variációkban előállított húskészítmények legfőbb összetevője. A disznótorokból is jól ismert termékek (sonkák, füstölt, pácolt húsrészek, kolbászok, szalámik, hurkák, húsos hurkák, disznósajtok, kenőmájasok, füstölt, sózott, abált szalonnák, császárszalonnák, tepertők, pörcök, kocsonyák) mindennapi népszerűsége töretlen.

Malackaraj mustáros hagymával, pirított burgonyával

(Bicsár Attila receptje)

MALACKARAJ

HOZZÁVALÓK: 

• 600 g csontozott malackaraj
• 1 l víz
• 60 g só
• 1 kk köménymag

ELKÉSZÍTÉSE:

A köményt száraz serpenyőben kipattogtatjuk, hozzáadjuk a sós vízhez. Ebbe tesszük a húst, hűtőben pihentetjük hat órán át. Ekkor alaposan lemossuk a páclevet, a húst szárazra töröljük, kevés zsiradékban körbepirítjuk, 180 °C-os sütőben 8 perc alatt készre sütjük. Meleg helyen pihentetjük, tálalás előtt szeleteljük.

SÜLT PAPRIKA

HOZZÁVALÓK:

• 4 db kápia paprika

ELKÉSZÍTÉSE:

A paprikákat serpenyőben vagy forró sütőben megsütjük, jól záródó dobozba tesszük, állni hagyjuk. A héját lehúzzuk, magházát eltávolítjuk, félbevágjuk.

MUSTÁROS HAGYMA

HOZZÁVALÓK: 

• 2 db nagyobb fejű salátahagyma, karikára vágva
• 1 ek magos mustár
• 1 ek fehérborecet
• 100 ml zöldségalaplé
• só, olívaolaj 

ELKÉSZÍTÉSE: 

A hagymát olajon megpirítjuk, ráöntjük az ecetet, elpárologtatjuk és hozzáadjuk a mustárt, az alaplét és a sót is. Lassú tűzön készítjük, míg főzelék sűrűségű nem lesz.

PIRÍTOTT BURGONYA

HOZZÁVALÓK: 

• 12 szem apró burgonya
• 3 gerezd fokhagyma
• 3 szál kakukkfű
• 250-300 ml kacsazsír
• 1 ek snidling, finomra vágva
• só

ELKÉSZÍTÉSE:

A megmosott burgonyát héjában sütjük 140 °C-os sütőben 20 percig. Kacsazsírt melegítünk, fokhagymát, kakukkfüvet adunk hozzá. Levesszük a tűzről, beletesszük a félbe- vagy szeletbe vágott, enyhén sózott burgonyát, hogy a zsír épp ellepje. Közvetlenül tálalás előtt a krumplit kiszedjük, lecsöpögtetjük, és serpenyőben rápirítunk. Snidlinget adunk rá. 

Malaccsülök mogyoróburgonyával, kapros uborkával

(Jahni László receptje 1 fő részére)

HOZZÁVALÓK: 

• 1 db malaccsülök
• 4 db apró újburgonya
• 1 cl mogyoróolaj
• 10 g vaj
• 10 g mogyoró
• 150 g uborka
• 3-4 szál kapor
• 1 kk citrom leve
• 1 gerezd fokhagyma
• sertészsír
• só, bors

ELKÉSZÍTÉSE:

A malaccsülköt sózzuk, borsozzuk, és sertészsírban 70 °C-os sütőben puhára készítjük (kb. 6-7 óra). Tálaláskor 220 °C-os sütőben ropogósra sütjük. A burgonyát puhára főzzük, serpenyőben vajon és mogyoróolajon átforgatjuk, majd durvára vágott pirított mogyoróval megszórjuk. Az uborkát megmossuk, a magházat eltávolítjuk, és apró kockákra daraboljuk. Sóval, citrom levével, cukorral és finomra vágott kaporral ízesítjük.  

Disznótoros csicsókával és póréval, savanyúkáposzta-ágyon

(Gyepes Gabojsza receptje)

HOZZÁVALÓK:

• 1/2 kg gyalult savanyú káposzta
• 1/2 kg csicsóka hámozva és szeletelve
• póré szeletelve
• friss kolbász és hurka szeletelve
• diónyi zsír a sütőforma kikenéséhez

ELKÉSZÍTÉSE:

Egy sütőtálat kikenünk zsírral, az alját kibéleljük gyalult savanyú káposztával, majd kirakjuk a szeletelt kolbásszal, csicsókával, hurkával, póréval. 160 °C-os sütőben 40-45 percig sütjük. 

Sertéstöpörtyűkrém

Az apró kockára vágott töpörtyűt hideg sertészsírral összekeverjük, sóval, borssal, fokhagymával ízesítjük. 

Az oldal megjelenését az Agrármarketing Centrum és a Földművelésügyi Minisztérium támogatta.