Tényleg görög a dinnye?

Önnek is a dinnyétől ragad a szája széle? Bárhová néz, széthullott fekete magok üzenik, hogy itt a nyár?

Két masszív csoport csap össze a piacon: az egyik szerint a dinnye azért görög, mert onnan jött, a másik szerint viszont remekül tovagörög, ha éretten leszakad a szárról – felnőtt emberek képesek ezen osztozni, legalább akkora trollfaktort megvillantva, mint a tavasz végét jelző eper-szamóca vitaszakkör forróvérű képviselői.

A lényeg felett azonban sokan elsiklanak – kevesen gondolnak bele abba, hogy kedvenc lédús, mézédes terményük igazából egy nagyra nőtt zöldség: a tökfélék (Cucurbitaceae) családjába tartozik, eredete Afrika. Tudták, hogy a Kalahári-sivatag környékén máig vadon is megtalálni?

Miért népszerű?

A dinnye nem az íze miatt lett népszerű, hanem azért mert isteni vízraktár: folyadéktartalma kiemelkedően magas, 90-95%. Nem véletlen, hogy a vízhiányos területeken értékelték, karavánok és kereskedők vitték magukkal – az elköpködött magokból hamar elterjedt. Európa nagy részén az 1200-as években vált ismertté; kevéssé köztudott tény, hogy a Magyarországon már a honfoglalás korában is jelen volt.

Első hazai említése azonban még várni kellett, igaz, történelmi távlatból nézve nem is olyan sokat. Az egyik legöregebb nyelvemlékünkben, az 1380–1410 között írt Besztercei szószedetben

pepo a dyne, cucumer a gereg dyene néven található a 417-es bejegyzésben.

A szavakat fogalomkörök szerint párosító latin–magyar szójegyzéket (amely 21 szócsoportot és 1316 magyar kifejezést tartalmaz) 1891-ben találta meg Breger Albert a Beszterce–Naszód megyei levéltár rendezésekor. A magyar filológia egyik lángoszlopa, Finály Henrik dolgozta fel 1892-ben – ezt tekintjük utolsó nagy munkájának halála előtt.

Régi csemege

Ahhoz, hogy már a törökök előtt ismertük a dinnyét, Szamosi Csaba a Budapesti Corvinus Egyetemen íródott doktori értekezése nyújt újabb támpontot: „feltárt tárgyi bizonyítékok alapján biztonsággal állíthatjuk, hogy a magyarság vándorlása idején már ismerte a dinnyét. A török megszállás alatt (16. század) jelentősen gazdagodott a termesztett fajták száma, elsősorban Drinápolyból és Szmirnából (Izmir) származókkal. A török kertészektől több termesztési fogást is elsajátítottak a magyarok. Egyes szerzők szerint a görögdinnye csak a törökök közvetítésével került Magyarországra. A középkori (13–14. századi) régészeti ásatások során, Budán, a Dísz tér 8. és 10. szám alatt levő lakóház kútjából előkerült sárga- és görögdinnyemagvak azonban egyértelműen cáfolják az előbbi állítást.”

Az ugyancsak budai, a Hunyadi utca 22. szám alatti ásatási területen meglelt dinnyemagok az előbbi kútleleteknél 300-400 évvel öregebbek, vagyis honfoglalás koriak. Ez arra mutat rá, hogy már az ezredfordulón is folyhatott termesztés a vidékünkön.  

Már a piros is

Az oszmán hódítók érdemei sem kétségbe vonhatók, hiszen számos új fajtával gazdagították Kárpát-medencét. Egyes szakértők szerint a 16. század közepéig csak a sárga bélű fajták voltak ismertek, a vörösek meghonosítása a törököknek köszönhető. A hazai dinnyézés aranykora volt a 16. század – most Kína a világhatalom, de akkor még mi annak számítottunk.

Az első magyar nyelvű kertészeti szakkönyvet nemes Lippay János írta. Az 1664-es Posoni kertben természetesen ott a görögdinnye is. A szerző korának ismert szaktekintélye volt: 1606. november 1-jén született Pozsonyban. Apja a király személynöke, egyik bátyja, György, esztergomi érsek, másik testvére, Gáspár pedig a Magyar Kamara elnöke volt.

Lippay János Pozsonyban és Bécsben tanult, majd tizennyolc éves korában belépett a jezsuita rendbe. Nem véletlen, hogy szaktekintélye volt a keleti mezőgazdasági és kertészeti szakmunkáknak, hiszen a grazi és a bécsi egyetemen ázsiai nyelveket oktatott. Utolsó évtizedeit bátyja kérésére Pozsonyba töltötte, ahol az érseki kertet irányította.

Könyvében azt írta:

„A görög dinnyét arrúl ismérik-meg, amikor a szára, avagy csutkája meg-kezd száradni, és ha könnyű; egyébként, ha idejében le-szakasztyák-is, sokáig el-áll, és meg-érik; főképpen ha búzába, vagy rozsba tészik.

A görög dinnye hideg, és nedves természetű; azért igen meg-óltya az szomjúságot; a forró hideglélésben igen használ, kiváltképpen a kik nem a nedvességnek bévségébűl, hanem azoknak gonoszságátul származnak: mivel a görög dinnye elsőben erőssen, a kik gyönge természettel bírnak karchúk, és vajúttak. A görög dinnye magnak-is, ollyan ereje vagyon, mint más félének.”

Honnan a név?

Wenszky Nóra a Nyelv és Tudomány szaklapban arról írt, hogy a kifejezés „a déli szláv nyelvből került a magyarba, először dinya alakváltozatban. Ebből vált a szó magas hangrendűvé (dinye) majd megnyúlt a két magánhangzó közötti mássalhangzó. Az ősszláv dynja szó leszármazottja szinte mindegyik szláv nyelvben megtalálható.”

Tudták?

Csak mi magyarok kapcsoljuk össze ezt a zöldséget a görögökkel.

Wenszky Nóra szerint „a görögdinnye elnevezés arra utal, hogy a bizánci birodalom területéről, a görögöktől érkezett hazánkba ez a gyümölcs. Tehát semmi köze a szónak a görgetéshez.”