Új élet vidéken, földdel, állatokkal

Tizennégy éves koromtól élek kertes házban, de a kerti munka a fűnyírásban merült ki, illetve gondozhattam a család dombos ágyását. A lelkesedésem nem tartott sokáig, elsodortak a bulik, az iskola, később a munka. Amikor egyéves lett a fiam, úgy döntött a család, agyő Budapest, az agglomerációba költöztünk.

Vidékinek nem nevezném magam, mert én vagyok a klasszikus pesti, aki hályogkovács módjára ismerkedik a földdel meg az állatokkal, de állítom, jól haladok. Vannak tyúkjaim - jelenleg 4, három araucana - ezek kék tojást tojnak, és egy nyugdíjas paraszttyúk. Büszkeségem a kakasom, akit

a Déli pályaudvaron talált tyúkként valaki, én meg befogadtam - aztán kiderült, hogy nem nőstény fejlődik Tyukiból, hanem egy csodálatos kakas.

Át is kereszteltük Sólyomra. Végül lett két indiai futókacsám, akik boldogan eszik a csigát, én pedig egész nap képes lennék őket bámulni, mert pont olyanok, mint valami rajzfilmfigurák. Ráadásul most már tojni kezdtek, így kacsatojásokkal is büszkélkedhetem.

Újságíró tyúkokkal

A baromfitartást nagyrészt a Facebookról tanulom, már teljesen egyértelmű, hogy a kakaspor és a féreghajtó mindent gyógyít. Mondjuk az orvosom nem ezt mondta, amikor elvittem hozzá Sólymot, a kakast, hogy biceg, de nem is nevetett ki, így 10 napon át antibiotikumot kellett kapnia. A diagnózis: ínhüvelygyulladás. Én azt hittem könnyű feladat lesz beadni a gyógyszert, a doki röhögve közölte, hogy azért ne várjam, hogy még a 9. nap is boldogan fog asszisztálni a feladathoz. Nem tévedett sokat.

Én is belefutottam abba, hogy olcsón vettem „letojt tyúkokat”, ami azt jelenti, hogy a nagyüzemből leselejtezett, egy év körüli példányokat fillérekért meg lehet vásárolni, és tovább tartani. Ezek a madarak gyakran nagyon megviseltek, ketreces tartásúak, nem ismerik a napot, a földet, nem láttak se zöldet, se bogarakat. Kell néhány hónap mire talpra állnak, ha egyáltalán...

A másik véglet a napos csirke, én nem is ajánlom kezdőknek. El kell őket különíteni, melegíteni, és fél év, mire tojni kezdenek, igaz, cserébe mindössze 100 forint körül van egy darab.

A legegyszerűbb az előnevelt, 16 hetes csirke.

Sokáig a Bábolnától vettem őket, jelenleg 1700 ft plusz áfa körül lehet hozzájutni. Tojóhibridek kellettek nekem, de akik húsnak akarják, olyat is választhatnak.

A madarak vakcinázva érkeznek, ezekkel dolog nincs, kivéve az évi féreghajtás. Nálam tápot nem kapnak, csak magot, meg amit a kertben találnak, de akinek úgy egyszerűbb, vehet indító-, tojó- és befejező tápot egyaránt. A magkeverék összetétele attól függ, hogy melyik évszak van: télen a búza és kukorica mellé kerül szotyi és borsó, aminek magasabb a fehérjetartalma. Az, hogy darált kukorica vagy szemes kerül a búza mellé, egyéni döntés, én jobban szeretem a daráltat.

A kacsák ugyanezt eszik, plusz a meztelen csigákat, ami kedvenc eledelük – aki nem tud mit kezdeni a kertben a csúszómászókkal, bátran szerezzen be egy párt.

A tyúkól szigetelt, de nem mindegyik szeret benne aludni, többen kint alszanak. Mivel a kacsa pedig nem tud felmenni a tyúklétrán, külön helyet kaptak. Az almozás nem nagy kunszt, hetente szedem ki alóluk a szalmát, és az megy is a komposztba, majd onnan a növények alá.

Az egyetlen harcom a tetűvel van: a mindenki által rettegett vérszívók képesek egy egész állományt tönkre tenni.

Ilyenkor az ember vagy hatásos szert választ, vállalva, hogy egy hónapig nem ehet tojást, vagy kísérletezik a kovafölddel, porokkal, kiégeti és olajjal keni át a ólat, sőt, buzgón imádkozik a tyúkok istenéhez, hogy vigye el ezeket a kis vérszívókat. 

Nekem tyúk, másnak emu

Természetesen vannak olyanok, akik nálam sokkal komolyabb életmódváltással kezdtek gazdálkodni. Katalin tanácsadóként dolgozott Budapesten, innen költözött tanyára, az ország közepére. 15 hektáron gazdálkodik, saját erdeje van. „Azt csak tisztítani és végvágni kell, sokat nem eszik.” Két tehenet, húsz birkát és körülbelül nyolcvan szárnyast tart. A nyulakkal leszámolt, nem érte meg. A szárnyasok közt van pár emu is, köztük egy öreg pár, akiket csak lelki okokból tart meg, meg a tojásukért. A többieket a húsukért tartja.

A költözés oka egyszerű. Ugyan ő az agglomerációban lakott, ennek ellenére úgy

érezte, kevés a tér és sok az ember.

Nem érzi lemondásnak a vidéki életet, főleg, mert van mire támaszkodnia.

“A vidéki élettel megoldandó feladat lett a jószág ellátása, sokat tesz, hogy itt mindenki mindenkinek a támasza. Az előnyök között nem győzi hangsúlyozni a nyugalmat, amit nem lehet megfizetni. Csak becsukom a tanya kapuját, és nem jön be a világ zaja, az emberek növekvő bunkósága, idegessége. Az jön be, akivel szívesen töltöm az időm.”

A várostól 20 kilométerre lakik, és bár Budapest egy órányira van, ritkán jár fel. Ehelyett inkább a fia kedvenc kávézójába jár, ahol isteni a kávé, vagy egy helyi étterembe ül be a családjával, akik a környéken élnek. „Többet beszélgetünk itt, mint amíg mindenki Pesten élt.”

Azt állítja, jóval többet kapott vidéken az élettől, mint azt gondolta. A jószág tartással járó dolgokat 10 hónapon át tanulta, minden reggel és este átjárt másokhoz, hogy megtanulja a marhákkal való bánásmódot. A csirkéket nem ő vágja, mert egyszerűbb, ha a közeli vágóhídra viszi.

„A vidéki élet számomra nagyon szimpatikus vonása, hogy még működik a cserekereskedelem.”

– állítja.

Katalinnak disznója nincs, de van fája, a szomszédnak meg van isteni füstölt áruja, ha kell, cserélgetnek. „A disznó helyett meg ott a baromfi, a hal, az emu, a bárány meg a marha, ráadásul ez mind saját.”

Jelenleg még dolgozik, de otthonról, a jószággal általában napi 2 óra foglalatosság van. Szerinte az a típusú élet akkor működik, „ha igazi segítőkész emberek vesznek körül, akik első sóhajra ugranak. Mint ahogy én is.”- majd szalad tovább, mert otthon van a fia, és karámot csinálnak.

Férjem találta ki

Sárközi Angéla és férje Vajdaságban élnek, öt éve lettek állattartók. Van két és fél hektár földjük, fél hektáron herét termelnek az állatoknak, a többin meg zöldséget. „A férjem találta ki, hogy éljünk falun, mert volt a családban föld. Elhúztuk magunk előtt a mézesmadzagot, de nem könnyű, főleg, ha az ember nem tanulta meg.”

Ha az ember a városban él, nem kell néznie az esőfelhőket, rohanni haza az állatokhoz. „Néha áldás, néha átok. Ha szárazság van az a baj, ha esik, lehet aggódni, hogy berohad a here, meg a széna és nem lesz mit adni a nyúlnak meg a tehénnek télen.” Tyúkot, kacsát, pulykát, gyöngytyúkot tartanak, aztán jött a disznó meg a tehén. „Amikor a tehén ellett, szinte eggyé váltam vele, izgultam. Őrült jó érzés, amikor megszületik az a hatalmas állat.” - meséli.

Van, hogy napi kettőt, van, hogy tizenkettőt dolgoznak, szezontól függően. Ez a fajta élet sok lemondással jár, az biztos. „Amikor az anyakoca ellene, és már három éjszakát nem aludtál, mert figyeled, hogy mikor lesznek meg, akkor a negyedik éjszaka kezd el fialni. Éjszaka óránként egy kismalac születik,

te már nagyon fáradt vagy, de közben boldog vagy és izgulsz, hogy hány lesz.”

Angéla szereti, hogy nincs főnöke, kivéve a tehén, mert az addig bőg, míg megfeji az ember. Napi kétszeri meló, csak ez. A kamrája tele van, sokat főz be, de a kolbászok, sonkák is ott lógnak a helyükön. Azt mondja, nem könnyű élet ez, de csinálni kell, magától nem lesz semmi.

Új élet a faluban

Betti és családja jó tíz éve élnek vidéken. A Balaton-felvidéktől, a Dél-Alföldön át kerültek Vácegresre, egy 800 lelkes faluba. Kétezer négyzetméter földjük van, meg egy egyhektáros legelőt és sok hektárnyi erdőt használnak. Nekik tényleg csomó állatuk van: tyúkok, libák, kacsák, birkák, kecskék, pónik, nyulak, na meg kutya, macska és tengerimalac. Nem kizárólag gazdálkodásból élnek, a férje kertész, Betti pedig GYES-en van a gyerekekkel.

Őket az mozdította ki a városból, hogy nem látták már értelmet „az agyondolgozzuk magunkat a pénzért, amin pihenünk” körforgásban.

„Nem találtuk meg a városi pörgésben a természet és Isten békéjét.”

– mondja.

A nyugalom, a béke, a természetközelség és a változatosság igazán vonzó számukra a vidéki életben, de nehézkes a közlekedés, és az sem könnyíti meg az életüket, hogy sokan nem értik meg őket.

A veteménybe sok minden kerül, a burgonyán kívül mindent megtermelnek, amire szükség van. Huszonöt gyümölcsfa segíti a család ellátását. Ugyanakkor nem könnyű ennyi mindent otthon hagyni, néhány napnál hosszabb időre nem tudnak elmenni, mert nincs, ki gondozza az állatokat. Ezért inkább a barátok mennek hozzájuk, náluk kirándulnak. Bettiék részt vesznek evangelizációkban, a környéken személyesen is hirdetik Jézust. Nyáron gyerektáborokat szerveznek, télen pedig lehet farsangolni, bálozni, vagy csak bulizni náluk.

Fiatalon persze könnyebb

Kókai Bea a férjével 50 évesen hagyta el Budapestet, és meg sem álltak egy 320 lelkes somogyi faluig, Zicsig. 5000 négyzetméteren gazdálkodnak, kecskék, fürjek, tyúkok, nyulak teszik boldoggá a napjaikat. Ők sajtot készítenek a kecsketejből; ez egész napos munkát jelent nyáron.

Az etetés, fejés, legeltetés, sajtkészítés mellett gazolnak, befőznek, szörpöt készítenek. Télen kicsit nyugisabb.

„Most épp a kis gidákat megszületését várjuk”

- mondja örömmel. Számukra a nehézséget a gépek hiánya jelenti egyedül, a nagyvárosi élet már nem hiányzik. Az egyik faluból átugranak a másikba, ha ki akarnak mozdulni. “Csend van, őzek, autót alig látni, ha meg elunnánk, ott van 20 percre a Balaton.”
Kókaiék a falusi vendégasztalban gondolkodnak, akinek kedve van, kipróbálhatja a vidéki életet, csalánlevessel, kecskeetetéssel, vagy akár bálagörgetéssel. Ez utóbbi egyáltalán nem könnyű munka, 700 kg a bála, ezt kell mozgatni, emberi erővel. „Altató sem kell estére, de mikor hozzám bújik a kecske, vagy a tejből az én kezem által lesz sajt... na az csúcs.”