Magyar Konyha főzőiskola

Szende Gabriella

2021. április 7.

Van az évnek egy olyan időszaka, amikor hiába veszünk jó állapotban lévő banánt, és akárhogyan is tároljuk, az egykettőre megbarnul. Főleg ünnepek után marad annyi, amennyit a család nem fogyaszt el, ha a boltbezárás miatt túlvásároljuk magunkat.

Bár a barnult, megpuhult banán sokak szemében nem tűnik igazán étvágygerjesztőnek, a „no waste” jegyében, azaz, hogy ne pazaroljunk, természetesen nem dobjuk ki (hacsak nem penészes vagy rohadt), nem is elsősorban az ára miatt, hanem mert tudjuk, hogy 1 kg banán megtermelésének, szállításának milyen nagy az ökológiai lábnyoma. Jó hír, hogy

a túlérett gyümölcsöt sokrétűen lehet felhasználni: gazdag antioxidánsokban, és kifejezetten jó tehet az emésztésünknek.

Minél érettebb, annál több benne a C-vitamin, emellett annál könnyebb megemészteni; érés közben a keményítő – amely egy összetett szénhidrát – egyszerűbb szénhidráttá alakul. A gyümölcs 23-25%-a szénhidrát, 1%-a fehérje, és talán állaga alapján nem is sejtenénk, hogy a többi, azaz körülbelül 75%-a víz. Tartalmaz B6-vitamint, káliumot, mangánt és jó sok élelmi rostot is.

A túlérett banánnak van még egy nagy előnye: jó édes, így, ha egy desszert hozzávalójaként használjuk fel, nemigen kell plusz cukrot hozzáadni. Beledobhatjuk smoothie-ba, de fermentált üdítőnek is kiváló, összenyomkodva hozzátehetjük palacsinta, illetve gofri tésztájához, vagy akár banánkenyeret is készíthetünk belőle. Utóbbi itt leírt változata nemcsak amiatt egészséges, mert nincs benne hozzáadott cukor, hanem mert zabpehely és teljes kiőrlésű liszt az alapja. Na, de kezdjük a házi banános probiotikummal!

A zöldségek, gyümölcsök erjesztésének egyik előnye, hogy a fermentációs folyamatban felszaporodó baktériumok igen hasznosak a szervezetünknek, elsősorban az emésztőrendszer, ezen keresztül pedig az immunrendszer szempontjából. A probiotikumok kiegyensúlyozzák a szervezetben található „jó” baktériumokat, elősegítik az élelmiszerek alaposabb emésztését, a tápanyagok jobb felszívódását.

A tejsavbaktériumok ebbe a hasznos csoportba tartoznak, és nagyon szeretik a szénhidrátot – amiben a banán bővelkedik.


Házi probiotikus üdítő


A probiotikus üdítőnk elkészítéséhez szükségünk lesz banánonként egy ép, repedésmentes, vastag falú, 720 ml-es befőttes üvegre, illetve tisztított vagy forralt – és visszahűtött – vízre. Első lépésben ellenőrizzük le, hogy az üveg teteje tökéletesen zár-e. Ezt legegyszerűbben úgy tehetjük meg, hogy ujjnyi vizet teszünk az üvegbe, lezárjuk, majd az üveget megrázogatva 3-4-szer fejére fordítjuk, és vissza. Ha nem ereszt, azaz egyetlen csepp víz sem jött ki az üvegből, akkor használhatjuk, ellenkező esetben másik tetőt kell keresnünk. Ez azért fontos, mert a tejsavas erjesztés (azaz fermentálás) egy anaerob folyamat: a számunkra hasznos laktobacillusok oxigénmentes környezetben képesek szaporodni.

A következő lépésben kettévágjuk a banánt, beletesszük az üvegbe (tehetünk mellé egy szelet kezeletlen héjú citromkarikát vagy egyéb gyümölcsöt – például bogyós gyümölcsöt), majd teletöltjük vízzel, annyira tele, hogy amikor a tetejét rátekerjük, egy kis víz ki is csorogjon, így biztosak lehetünk abban, hogy nem marad levegő az üvegben. Tegyünk alá egy mélyebb tálat, majd rakjuk meleg (minimum szobahőmérsékletű) helyre, például a konyhaszekrény tetejére. Onnan fogjuk látni, hogy a fermentáció beindult, hogy folyadék fog csordogálni, esetleg sziszegő hangot hallatt a fermentumunk.

Egyiktől sem kell megijedni: a sziszegés hatására nem fog szétrobbanni az üveg

(ha megfelelő minőségű), a folyadék helyére pedig védőpárnaként szén-dioxid kerül, amely megakadályozza, hogy haszontalan mikroorganizmusok kerüljenek bele. Körülbelül 5 nap után már fogyaszthatjuk is az italunkat. Ha szeretnénk, hogy egy kicsit buborékos legyen, akkor bontás és szűrés után a léhez adjunk egy teáskanál mézet vagy cukrot, és hagyjuk egy napra szobahőmérsékleten - egyébként a felbontott fermentumot be kell tenni hűtőszekrénybe. A levet ihatjuk önmagában, vagy ha elsőre töménynek tűnik, frissítő italt is készíthetünk belőle például vízzel hígítva és citrommal.

Banánkenyér


Hozzávalók:

  • 4 érett banán
  • 30 g zabpehely (vagy zabliszt)
  • 120 g teljes kiőrlésű liszt
  • 1 kávéskanál szódabikarbóna
  • fél citrom kifacsart leve
  • 3-5 magozott datolya vagy 1 evőkanál méz (ha a masszát nem érezzük elég édesnek)
  • 100 g csokoládé, mogyorókrém (opcionális)


Elkészítés:
A zabpelyhet lisztszerűre daráljuk (vagy használhatunk zablisztet is), majd beletesszük egy nagyobb keverőtálba, hozzáadjuk a teljes kiőrlésű lisztet és a szódabikarbónát, majd összekeverjük.

A banánokat botmixerrel vagy turmixgéppel pépesítjük (vagy villával, krumplinyomóval alaposan szétnyomkodjuk), hozzáadjuk a fél citrom levét, aztán az egészet hozzákeverjük a zabpehelyhez, alaposan eldolgozzuk. Tehetünk bele apróra darabolt csokoládét.

Ha a masszát nem érezzük elég édesnek, hozzákeverjük a mézet vagy a szétturmixolt datolyát.


A sütőt alsó-felső módban 180 °C-ra melegítjük.

Egy téglalap alakú sütőformába kanalazzuk a masszát. (Mi szeretjük, ha a kenyér héja kérges lesz, így én egy tepsire terített sütőpapírra halmozom a tésztát, majd a sütőpapírt felül fogvájókkal összefogom, így teszem a sütőbe.) 45-50 perc után fogvájóval megszurkáljuk, ha még mindig ragad, visszatesszük sülni 10-15 percre.

Csak azután szeleteljük, miután teljesen kihűlt. A szeleteket megkenjük lekvárral, mogyorókrémmel.


Kétszersült:
Nagyon praktikus hétköznapi uzsonnára való a banánkenyér-kétszersült, mert azonfelül, hogy egészséges és tápláló, egy fémdobozban sokáig el is áll. Ha ilyet szeretnénk készíteni, akkor a 45-50 perces sütés után óvatosan felszeleteljük a kenyerünket, majd egy sütőpapírral bélelt tepsire fektetjük a szeleteket, és visszatesszük a 150 °C-os sütőbe további 25-30 percre. Miután lekapcsoltuk a sütőt, még bent hagyjuk a szeleteket, egészen addig, míg a sütő teljesen ki nem hűlt.