Magyar Konyha főzőiskola

Zirig Árpád

2021. szeptember 20.

Hajnal volt, s én még haza sem értem, de már indulnom kellett volna munkába – a török pékségben vett húsos börekemhez kóstoltam mert először az ayrant, mert rajtam kívül mindenki azt itta. Nem akartam kilógni a sorból, így hát én is kértem egyet. Az első kortyot majdnem visszaköptem, úgy meglepődtem, de ahogy szétáradt a számban és összehajolt a húsos tészta darabkáival, már tudtam, hogy imádom.

Az ayrannak nincs hazai megfelelője – a törökök egyik kedvenc itala nem nagyon ismert Magyarországon. Büfékben, török élelmiszerboltokban vagy pékségekben néha itthon is kapható, de a legtöbben sosem kóstolják meg. Míg a szintén ázsiai eredetű kefír beépült a hazai gasztronómiába, ez a finomság várat magára, pedig rengeteg olyan fogás van, amihez elképesztően jól passzol.

Amikor legényként Bécsben voltam vendégmunkás, örökre megkedveltem. Ha csigába tekert húsos vagy almás böreket (ami ugyanaz, int a Balkánon a burek) fogyasztok (recept itt), mindig megkívánok egy pohárral, legyen nyár, vagy tél, mindig jól esik. Az ayran

lényege az egyszerűsége: joghurtból, vízből és sóból áll.

Nehéz pontos arányt mondani, hisz számít milyen sűrű a joghurt, mennyire húz be.

Érdemes elsőre venni egy boltit, hogy megismerjük, milyen az autentikus íz, utána már otthon is kísérletezhetünk a keveréssel – ha valahol fele-fele aránynál indítunk, nem lesz rossz a végeredmény. A só mennyisége még Törökországban is eltérő, van, aki kevesebbet, van aki többet kever bele. A legegyszerűbb botmixerrel lecsapatni, akkor még helyes habkorona is lesz rajta, de ha csak egy poharunk és kiskanalunk van, akkor sem lesz semmi baj.

Nem csak pékáruhoz, de húsokhoz, gyümölcsökhöz is príma – lehet, hogy perverz, de az érett körtéhez vagy a sült tökhöz szerintem remekül passzol. Nyaranta hideg frissítőként önmagában is tökéletes –

kortyolunk párat, és garantáltan felfrissülünk.

A só miatt kicsit olyan érzés, mintha nem csak ital, hanem étel is lenne: meleg napokon, amikor nincs kedvünk enni, akár egész nap ellehetünk egy kancsó ayrannal. Amikor hűsebbre fordul az idő és a sütőben meleg ételek illatoznak, kísérőként is fogyaszthatjuk; egyszerű, de mégis tartalmas. Ha ez első korty után nem kezdjek el utálni, a rajongás örökké kitart.

Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra