Szekszárdtól délre vezet utunk, a decsi domboldalban főleg kis présházak sorjáznak: messziről kivenni Taklerék birtokát. A kereken tíz éve az Év Bortermelője címet elnyerő Takler Ferenc azóta sem pihen, építkezik, telepít. Ferenc fia a szőlőben és a pincében, András a marketingben, értékesítésben veszi le a válláról a terheket. Így van ideje távolabbra látni, persze nem csak ezért emel újabb s újabb teraszokat. Inkább Szekszárd jövőjét kémleli - amit a kékfrankos nélkül elképzelni nem lehet.

- A kékfrankossal indul a beszélgetésünk, már a bejáratnál kóstoljuk a beérkező termést. Nem is szólhat másról a kérdésünk: milyen az idei szüret?

Id. Takler Ferenc:  A kékfrankos nem véletlenül van velünk, nemzedékeken át kitartottunk egymás mellett. A fajta itt mindig megmutatja, hogy ez az otthona. Ha melegebb az év, akkor készülnek válogatások, nagyobb borok, ha meg olyan, mint az idén, sok esővel, sok nyűggel, akkor is beérik, akkor is lesz belőle egy tisztességes, gyümölcsös kékfrankos. Sokat kell most küzdenünk azért, hogy visszakerüljön a helyére. Onnan, ahová a szocializmusba lerúgták, elég nehéz visszapozicionálni, de ismerjük ezt, mert a borászoknak is ezt az utat kellett végigjárni.

- A családnak az 1700-as évek óta mindig volt szőlője, mindig borral telt meg ősszel a pince, de az ötvenes évektől megfosztották önöket a birtokuktól.

Id. T. F.:  Annyi szőlőnk maradt akkor, amiből a családnak bort készíthettünk. Arra is elég volt, hogy eltanulhassam a mesterséget, beleszeressek ebbe a szakmába. A borászéletbe. Persze nem egyből ezt választottam, de mindig tudtam, hogy egyszer meg kell tennem azt a bizonyos lépést, és a bort kell választanom.  

- Ez a nagy lépés 1987-ben jött el.

Takler András: Amikor apu otthagyta a munkahelyét, azért mindenki megszeppent egy kicsit a családban. Nagy lépés volt ez, akkortájt még kicsit gyanús volt ez a magánútra térés. Iskola után mindig volt feladat, hol a szőlőben, hol a pincében, ott tanultuk meg, mit is jelent házasítani, megérezni a különböző hordók karakterét, a savak jelentőségét, hogyan keressünk harmóniát a borban. Amikor meg jogosítványom lett, már én kísértem el, folyóbort szállítottunk éttermekbe, kocsmákba, a Balatontól Budapestig jártuk az országot.

- Mikor jött el a pillanat, amikor azt érezték, hogy váltani kell ismét és palackozni is érdemes a bort?

T. A.:  A Hidaspetre-dűlőben 1995-ben vettünk egy hektárt talán, vagy először még annyit se. Nagyon rossz állapotban volt, eléggé lelakták, mentünk mindennap újítgatni az ültetvényt, fűrészeltünk, drótoztunk, és szerencsénkre nagyon jó év volt.  Apu akkor azt mondta, ez olyan jó, hogy ezt már nem adom folyóborként. 1996-ban kiváltottam az egyéni vállalkozói igazolványt - akkor már főiskolára jártam, azt mondták, úgyis én vagyok az öltönyös figura a családban. És lepalackoztuk azt a pár hordót: kékfrankos volt és cabernet franc. Onnan, a hidaspetrei boroktól indult el komolyabban az üzlet. Azt a területet épp az idén adtuk el, mert már távol esett, és racionalizálni kellett az ültetvényeinket.

Ifj. Takler Ferenc:  Az első években még mindent mi csináltunk a metszéstől a címkézésig. Egy faformát is összeraktunk, amivel a címkéket azonos helyre ragasztottuk fel: azt sokszor én csináltam, mert gyorsabban ment, mint a többieknek. Tele volt a lakás a pincétől a padlásig dobozzal, címkével, borral.  

- A munkamegosztást apai szándék vezérelte, vagy alakult magától, és a fiúk érdeklődése határozta meg?

Id. T. F.:   Az idő hozta magával, ki miben mélyedt el. András iskolába járt, távolabb volt, közelebb is állt hozzá az értékesítés, az adminisztráció. Feri meg itt volt velem, többet jártuk a szőlőt, többet dolgoztunk a pincében. Ma már azt is mondanám, hogy az utolsó szó talán az övé. Legalábbis, amikor már egyetértünk. De komolyra fordítva a szót: mindhárman kóstolunk a fontosabb döntések előtt és ütköztetjük a véleményeket. Olykor keményen is. Aztán kialakul a megoldás. A legutóbbi időkig inkább magamnak tartottam meg a jogot, hogy kimondjam az áment, de mostanra Feri fiam sokkal többet van a pincében, sokkal közelebb él a borokhoz, neki kell ezt a jogot átadnom.

T. A.:   Az első időkben még sokszor elúsztam az adminisztrációval, de ahogy letisztult, hogy kinek mi a feladata, ki miért vállal felelősséget, miért viszi el a balhét, már gördülékenyebben ment minden. Muszáj volt, persze, folyamatosan alakítgatni, mert a pincészet is egyre növekedett.  

- A sikerek nem sokáig várattak magukra, 1997-ben már a borvidék legsikeresebb termelőjének választották meg, 2000-ben a Pannon Bormustrán és a VinAgorán is a legjobbak közé emelik, 2004-ben pedig az Év Bortermelője címet is elnyeri Takler Ferenc.

Id. T. F.:  Volt egy lendületes első tíz évünk. Látva, hogy a villányiak kicsit korábban ébredve milyen szép sikereket értek el, úgy éreztük, muszáj folytatni, fejlődni. Éreztük a fogyasztók bizalmát, egyre többen keresték a borainkat, jöttek el hozzánk. És szakmailag is szépen sorjáztak a sikerek. Gondoljunk csak bele, 1996-ban töltöttük le az első palackokat, és pár évvel később már amerikai csúcséttermekben vagyunk jelen - volt ösztönzés, hogy menjünk tovább. Az Év Borásza cím, ami itthon talán a legtöbb emberhez eljutott, kétségtelenül nagyobb ismertséget is hozott a Takler névnek. Nem is volt egyszerű megfelelni minden meghívásnak, mindenhova eljutni, de közben a szőlőt sem elhanyagolni és a pincében is helytállni. El se tudom képzelni, mi lett volna, ha nem hármunknak kellett volna ezt megoldani, hanem egyedül. Ráadásul ez újabb növekedési pályát is jelentett, hiszen az akkori 36 hektárnak csaknem a dupláját művelik jelenleg. Sőt még némi szőlőt fel is vásárolunk az alapokhoz, rozéhoz elsősorban. A borászat kapacitása most jól kihasznált, az erjesztőtér, az érlelőpincék, minden optimális. Az utolsó tíz évben ez szépen kialakult, az állt be hosszabb távra, amire valóban szükségünk van. A fajtaválasztékunkban is tudatosabban telepítettünk, vagy oltottunk át az utóbbi években. A kékfrankosra helyezzük a hangsúlyt, a cabernet franc-ra, ezek szépen bizonyítottak az elmúlt két évtizedben, de jól muzsikál Szekszárdon a merlot és a syrah is. Kadarka nélkül meg nincs szekszárdi pince, a többi csak kiegészíti a kínálatot.

- A szekszárdi kékfrankost nemzetközileg is értékelik már, sok egyéb siker mellett talán a legnagyobbat a Decanter világversenyén elnyert regionális trófea szólt, arra azért itthon is, külföldön is felkapták a fejüket a borkedvelők.

T. A.:  Figyelmet hozott, de az értékesítésben ezt nem látom viszont. Ez ugyanis nem olcsó bor, hiszen mindössze 1700 palack készült belőle: egy különleges, később szüretelt 2007-es kékfrankosról beszélünk. Három adat elegendő, hogy belássuk, valóban kimagasló borról van szó: 41,0 g/l cukormentes extrakt, 6,8 g/l titrálható sav, 16 százalék alkohol. Amikor Alexander Brody neves reklámguru megkóstolta, és elmondtuk neki, hogy ez olyan bor, amit a borász a maga életében mondjuk ötven szüretéből egyszer ha megvalósíthat, rögtön rávágta, legyen ez a neve. Így lett Minden 50 évben. Ezt a bort mindenütt elismerik, de a kékfrankost nem ezen az áron vennék.

T. F.:  Mi hiszünk a kékfrankosban. A leghálásabb fajta, amit a rozétól a dűlőválogatott csúcsborig minden formában el tudunk képzelni. És a kimagasló értékű kékfrankos ér ugyanannyit, mint egy cabernet vagy bármilyen más fajta. Ezért kell küzdenünk, hogy ne skatulyázzák be. Ahogyan bennünket se. Az angolszász bormédia, talán éppen francia hatásra, azt sulykolja, hogy az európai vörösbor elegáns, szép savú, nem túl vastag, nem túl alkoholos bor. Ez bizonyos borvidékekre áll is, de próbáljanak meg itt, Szekszárdon borászkodni. Itt 22 mustfok alatt nem szüretelünk olyan merlot-t, amiből ne lenne érezhető egy kis zöld íz. Meg kell várnunk, hogy beérjen, akkor meg ugye az alkohol lesz magasabb. De ha van mögötte test, akkor ez önmagában baj kéne hogy legyen? Nem hiszem!  

- A magyar dél, Villány vagy Szekszárd vöröseinek pedig sokszor éppen ezt róják fel szakmai berkekben...

T. F.:  Akik ezt mondják, azok valóban kevesebben vásárolnak, viszont akik vásárolják ezeket a borokat, őket nem zavarja. A beltartalom és érettség az alap: ha ez nincs meg, akkor bármennyi alkohol kilóg a borból. Egyszer Caroline Gilby, neves angol Master of Wine járt a pincénknél, és órákig vitatkoztunk a hordóknál: ő a magas alkoholok ellen, én az érett, dús szekszárdi vörösek mellett érveltem, míg végül elővettem az utolsó fegyveremet. Erre aztán a hölgy is rácsodálkozott, és elismerte, hogy nagyon rendben van. Pedig abban a bizonyos 2007-es cabernet sauvignon-ban közel 17 százalék alkohol volt!

T. A.:  Én a racionálisabb ágát képviselem a családnak, talán én járom a legtöbbet az éttermeket, kereskedőket idehaza és külföldön is. Kétségtelen, hogy a mai trendeknek az alacsonyabb alkohollal készített, elegánsabb borok felelnek meg. Mondjuk a belga éttermek borkedvelő közönsége a bikavérünket nagyon szereti, de a syrah esetében már esetleg megjegyzik, hogy szép nagyon, de az alkohol érződik. Meg kell találnunk minden évben, minden borban az egyensúlyt, ami nem könnyű.

T. F:  Én csak azt kérem, hogy ne a címkét nézzék, a bort kóstolják meg előbb. A 2012-es csodálatos év volt, a Primarius alapanyagát már augusztus 30-án szüreteltük, 26-os mustfokkal, abból nem lehet könnyű vöröset készíteni, de nem is az a cél. Más kérdés, hogy az idén mondjuk nem is kell majd a túlzott alkoholoktól tartani... 

- A birtok egyik fő jellegzetessége, hogy szinte folyamatos az építkezés, bár Szekszárdon ez az utóbbi években több helyütt is megfigyelhető.

T. A.:  Sokszor mondják, hogy Szekszárd divatba jön - szerintem meg már jött is. A borok tekintetében nagyon sokat fejlődtünk, és szinte minden pincében magas minőségben, tiszta, szekszárdias vörösborok készülnek. A boroknál a finomhangolás jön, a kadarka-, a kékfrankos-és a bikavérirányt határoztuk meg. Kialakult a szekszárdi palack, lepalackoztuk az első Grand Vint, a leendő szekszárdi csúcsbort. De emellett arra is figyelnünk kell, hogy a borturizmus továbbra is fejlődik, egyre több és egyre többet igénylő vendég érkezik hozzánk.

T. F.:  Szekszárdon nem igazán volt minőségi szálláshely, ami mostanság változni látszik - persze ehhez is a borászok kellettek. Bodri István birtoka Faluhelyen, Mészáros Pálék most megnyílt szállodája a belvárosban már nemcsak a kapacitást, de a színvonalat is emelte. Ehhez csatlakozunk mi is, remélhetőleg már tavasszal, a Takler Kúria Hotel és Étterem megnyitásával. A terveink végén majd negyven szoba várja a vendégeket, benti-kinti medencékben, wellness-részlegben pihenhetik ki az esetlegesen hosszabbra nyúlt éjszakákat. A la carteétterem is lesz rövid, helyi, modern, magyaros étlappal. A teraszokról ellátni a Dunán is túlra, a kertben meg jólesik majd szőlőtőkék és őshonos gyümölcsfák közt megpihenni.  

- Miközben beszélgetünk, érkeznek a vendégek, de a szobák színéről és a kárpitok mintázatáról is szót kell váltani a tervezőkkel, kivitelezőkkel. Milyen lesz a stílus, honnan jönnek majd a vendégek?

T. A.:  Elsősorban hazai vendégek érkeznek, de egyre többen jönnek külföldről is. Voltak olyanok, akik Budapesten megkóstolták a borunkat, majd autóba szálltak és eljöttek hozzánk.

Id. T. F.:  A stílus meg inkább rusztikusabb, a vidéki vendéglátást jeleníti meg, ide a szőlőhegyre az való.

- Tavasszal akkor ezzel a borturisztikai fejlesztéssel kialakul a Takler-birtok arculata, nem lesz több építkezés?

Id. T. F.:  A családom is, én is azt remélem, de ígérni nem merek semmit.