Laky Zoltán
2015. szeptember 28.Óraműpontossággal készíti borait a Balaton-felvidék egyik vezető pincészete, a Csobánc festői lejtőin elterülő Villa Tolnay. Philipp Oser alapító, tulajdonos és főborász szerint a Balaton-felvidéken is lehet olyan jó bort készíteni, mint kedvenc borvidékén, Burgundiában, és az olaszrizlingre szép nemzetközi pályafutás várhat.
Részlet az interjúból:
– Emlékszik, mikor kóstolt először magyar bort?
– Tisztán. Sokat utazgatok, és mindenhol helyi borokat kóstolok. Magyarországon 1998-ban jártam először, és a Várban, az egykori Király étteremben ittam egy Malatinszky chardonnay-t és egy Bock cuvée-t. Olyan jó benyomást tettek rám, hogy elkezdtem bejárni az ország borvidékeit: Tokajt, Egert, Villányt, Szekszárdot és természetesen a Badacsonyt.
– És miért döntött úgy, hogy önnek is itt kell bort készítenie?
– Ebben szerepet játszott, hogy a feleségem magyar, nagyváradi. Erre a borvidékre azért esett a választás, mert 2002 táján a Balaton körül utazgattam, és alkalmam nyílt hordóból megkóstolni néhány helyi tételt. Étteremben már korábban is kóstoltam itteni borokat, de az újborokban csapott meg a terroir ásványossága. Maguk a borok nem voltak a legjobbak, sok tételen érződött az öreg hordók íze, másokban túl sok volt a kén. A vulkanikus talajban rejlő potenciál azonban így is átsütött rajtuk. Maga a tópart kevésbé jött be, az én ízlésemnek túl zsúfolt, túl sok a turista. Ám amikor feljöttem ide, és először megláttam a Csobánc lejtőit, azt gondoltam, hogy igen, itt el tudok képzelni egy saját pincét.
– Korábban készített már bort?
– Nem, főállásban informatikai vállalkozásom van. Gyűjteni mindig is gyűjtöttem bort, Svájcban és itt is van egy pincém. Sok borász barátra tettem szert Németországban, Ausztriában, Franciaországban és Olaszországban az utazásaim során, így sok kóstolási tapasztalatot gyűjtöttem, és sokat tanultam tőlük a borkészítésről. Az emberek úgy képzelik, hogy a legjobb borászok alkimisták, féltve őrzik a titkaikat, és nagyvonalúan a termőtáj adottságaira fogják a sikert. Valójában a legjobbak Burgundiában vagy Wachauban mindent megmutatnak, amit tudnak. Tudják, hogy hosszú távon nem jó nekik, ha egy borvidéken van három jó pince és kilencven közepes. Akkor lesz a régió sikeres, ha mindenki jó.
– Ezt Magyarországon is tudják?
– Itt ez egy kicsit nehezebb, de azért sok biztató jelet látni. Lassan a második generáció veszi át a pincéket. Ők már nyitottabbak, sokan közülük Franciaországban és Németországban tanultak, és bármit meg lehet velük beszélni.
– Térjünk vissza a kezdetekre. Hogy lett az öné ez a gyönyörű birtok?
– Amikor először láttam, egy stuttgarti műkereskedő volt a tulajdonosa. Galériája volt Budapesten, és hétvégi háznak használta. Lenyűgözött a kilátás a Badacsonyra és a Balatonra, ezért utánanéztem, ki a tulajdonos, és felhívtam, hogy megvenném, de hallani sem akart róla. Egy évvel később aztán ő hívott fel, hogy eladná, mivel meghalt a gondnokja. Még aznap aláírtuk a szerződést, és átadtam a foglalót. Másnap ismét felhívott, hogy otthon áll a bál, mivel a felesége megkérdezése nélkül adta el. De elállni nem akart a szerződéstől, mivel sváb volt. Inkább összeveszett a feleségével, mint hogy kétszeresen visszafizesse a foglalót. Ezután tudtam meg, hogy a két világháború között a villa Tolnay Klári tulajdonában volt. Innen a pincészet neve.
