A Dunakanyarban egy kis borászat, a Borgarázs Manufaktúra tulajdonosa azt a merész célt tűzte ki maga elé, hogy a filoxéra hatására elpusztult bogdányi dinka nevű szőlőfajtát feltámasztja szülőfalujában, Dunabogdányban, ahonnan ez a szőlő a nevét is kapta. Indulásként 287 tövet ültetett a falu fölé magasodó kutyahegyi birtokán. Tóth András maximalista és nem hisz a véletlenben.

– Régen a Duna mindkét oldalán végig szőlők borították a dombokat, ma viszont a Pilis hegyoldalain nincsenek kiterjedt szőlőültetvények.

– A filoxéra az 1880-as években gyakorlatilag kivégezte a szőlőtermesztést, azt követően újrarajzolódott a borrégiótérkép. A Dunakanyar nem került bele a budai borrégióba, mert nem is volt mivel, pedig amikor a svábok Dunabogdányba jöttek az 1720-as években, akkor itt már komoly szőlőkultúrát találtak, amit tovább erősítettek. 

A szőlő eltűntével átálltak a csonthéjas gyümölcsök termesztésére.

– Az idén először lépett ki a piacra a boraival. Miért most jött el ez a pillanat?

– Nagy szerelem a bor. Először a kóstolásokkal, majd végzett borászként a készítéssel értem el kisebb-nagyobb sikereket. Mostanra tudtunk olyan technológiát kialakítani és a birtokrész is úgy állt össze (2,5 hektár szőlőterület), ami vállalható lett, de úgy is fogalmazhatok, hogy az elmúlt tizenöt év munkája most hozta meg a gyümölcsét. Maximalista ember vagyok, szeretek a kezemből jó dolgokat kiadni, de a Jóisten az, aki mindezt megadta. A borászkodás tíz éve fordult komolyra, onnantól az a cél lebeg a szemem előtt, hogy minőségi, családi kis pincészetet hozzunk létre.

– A borgarázsok szintjén mennyire komoly ez a fejlesztés?

– Szinte minden olyan technológiai eszközünk megvan, ami a nagyoknak, csak kicsiben. Nagy borászatok életében ez nem nagy fejlesztés, de egy kis pincészetnél komolynak mondható. Ám semmi nem történik véletlenül. Amikor nekikezdtünk, akkor a Jóisten olyan munkát „hozott” a másik vállalkozásunknál, amely anyagilag lehetővé tette, hogy megvalósítsuk az álmainkat. Égi segítség nélkül abszolút nem működne az elképzelésünk. De talán azért is tudott ez összeállni, mert rengeteget utaztunk a világban, és kerestük a hasonló méretű borászatokat. A családi nyaralások alkalmával a szőlő és a bor része volt a pihenésnek.

– Mit keresett ezeken a „tanulmányutakon”?

– Azokat a léptékű pincéket, amilyenné mi is szeretnénk válni, a kis garagewineryket. Ezek a kis területen működő garázsborászatok egészen magasra emelték a színvonalat, mert ott nagy értéknek számít, hogy a borásznak minden egyes palackhoz köze van. Az Egyesült Államokban például minden sokkal nagyobb léptékű, többnyire gépesítve dolgoznak. Nincs meg az a tradicionális kapcsolat, mint nálunk, hiszen ott vidéken nem ismerik azt az életérzést, hogy minden háznál van kis szőlő és saját bor. Erről a legtöbb tapasztalatot talán Szlovéniában szereztem, amely kis ország létére komoly fejlesztő és gyártó cégekkel rendelkezik a borászati technológiát illetően, s ahol sokan kis területen gazdálkodnak. Az ott látott megoldásokat igyekeztem a saját elképzeléseimhez igazítani. A saját eszközparkunkat többnyire külföldről szereztük be, volt, amit használtan vettünk – de akkor is szem előtt tartva a minőséget –, s ezen még nagyobb borászatoktól idelátogató barátok is meglepődnek.

– Volt olyan ország, ahol lelkileg is otthon érezte magát mint borász?

– Ilyen volt Grúzia, ami egy csodavilág! Azt gondoljuk, hogy sokat tudunk a szőlőről, náluk viszont tízezer éve van szőlőtermesztés. A Kárpát-medencében is több ezer éves hagyományok vannak, de ott tényleg a mindennapok része a borral való foglalatosság. Több mint száz saját szőlőfajtájuk van, ami rendkívül sok. A boraik nagyon szépek, nem vitás, de emellett nem a világfajtákat erőltetik, hanem inkább a saját fajtáikat. Nehéz út, de a világ számos országában találkozunk grúz borokkal. A maguk egyszerűségében is elképesztően szép dolgokat csinálnak, egészen kicsi helyeken, életem egyik legjobb bortúrája volt, pedig voltam már néhány helyen.

– Jobban megfogta Grúzia, mint a kaliforniai Napa-völgy?

– A Napa-völgy számomra kissé csalódás volt. Az egy teljesen más világ. Amiért az Egyesült Államokban jól működnek a borászatok, az a marketing és a nagy emberáradat, amely folyamatosan áramlik a borászatokba vezető autópályákon. Ott megvan az a felvevőpiac, amely akadálymentessé teszi a működést, talán már túlságosan is automatikus. Ezt a borkultúrát inkább szürkének mondanám. Ott pont az hiányzik, ami a borban lévő vidámságot, lazaságot, a nótázási kedvet jelenti számomra. Sablonszerűen megy a dolog: bemész, leültetnek, buli nincs, aztán öt órakor leengedik a zászlót, és mindenki indul haza. Úgy is mondhatnám, hogy a Napa-völgy és a grúziai borászatok között a hagyományok hiánya a különbség.

– Viszonylag kis tételben állít elő bort, ezért minden munkafolyamatot egyedül végez. Mennyi munka van négy-ötfajta bor előállításában?

– Nagyon sok. Fizikai munka is, de ez olyan hivatás, amit csak szerelemből lehet csinálni. Az, amit a feleségemmel építünk, tíz-tizenöt éven belül ütőképes borászattá válhat, de ehhez még nagyon sok fejlesztésre és áldozatra van szükség. Aki kívülről nézi, azt látja, hogy csak viszi a pénzt, de úgy gondolom, ha összeáll az egység, akkor onnantól kezdve egy jól fenntartható, családi kisvállalkozás lehet.

– Egy más jellegű, sikeres vállalkozással teremtették meg a borászat hátterét.

– Azon szerencsés emberek közé tartozom, akik bármihez nyúlnak, az többnyire arannyá változik. Amikor megkérdeztem a feleségemtől, hogy miért engem választott – mert mondhatjuk, hogy a férfi választ, de tudjuk, ez nem így van –, akkor azt válaszolta, hogy 

Ezt akkor nem értettem, hosszú út vezetett ennek a felismeréséig. Épületüzemeltető vállalkozásunkat tizennyolc évvel ezelőtt indítottuk, és ma közel hetven embernek adunk munkát. Visszatekintve rögös utat jártunk be, de mára ez tisztességes megélhetést biztosít a családunknak. Ha a Jóisten megadja, és újabb tizennyolc év múlva visszatekinthetünk, akkor remélem, elmondhatjuk, hogy a nagyapámtól örökölt egyetlen fahordótól indulva sikeres kis borászatot és vendégházat tudtunk létrehozni.

– A Kutyahegyen tervezik a vendégházat.

– Bízom benne, hogy 2020-ig sikerül befejezni, de sokkal nagyobb kihívást érzek abban, hogy a bogdányi dinka szőlőfajtát föltámasszuk. Idős emberektől hallottam, hogy a bogdányi bor olyan híres volt, hogy a híre a francia királyi udvarig is eljutott. Ezt nem hittem el, ezért kicsit kutatni kezdtem, és olyan adatokra bukkantam, hogy az 1500-as években Dunabogdány az adót a Visegrádon székelő töröknek részben borban fizette. 

A pécsi génbankban megtaláltuk ezt a szőlőfajtát – akkor három tőke állt rendelkezésre, amelyről 287 tövet sikerült nyerni, ezt telepítettük ide, a Kutyahegyre.

– Az öregek is már csak hallomásból tudtak erről a fajtáról?

– Igen, hiszen a XX. századra a nagy, egybefüggő szőlőültetvények megszűntek, de Visegrádon láttam az 1800-as évekből származó festményeket, amelyek egyértelműen ilyen módon ábrázolták a Pilis hegyoldalait. Dunabogdány határában van egy kőbánya, és ott a vulkanikus kőzet kifejezetten jó hatással van a szőlőre, mert a kő a nappali meleget eltárolja, és este visszaadja. A domboldalak fekvése is előnyös a szőlőtermesztéshez. A rendszerváltás után érdemi, termelői munka nem történt, pedig az adottságok megvoltak.

– Mikor kezdődött a tervszerű szőlőtelepítés?

– Itt mindig volt szőlő, szinte minden háznál, és az öregebb házak alatt rengeteg a klasszikus borospince, de körülbelül harminc évvel ezelőtt néhány helybeli komolyabb telepítésbe kezdett. Mi 2017 őszén telepítettük ezt a közel háromszáz tövet. Ha ez a fajta egy kicsit magára tudna találni, akkor a helyi vezetés nyitott lenne arra, hogy nagyobb területet vonjunk művelés alá. Szőlőink nagyobb része tőlünk 30 kilométerre, a mátraaljai borvidékhez tartozó mogyoródi hegyközségnél található. Látva a fiatalabb bogdányi nemzedék érdeklődését a bor iránt, úgy gondolom, van remény a jövőre nézve, és nem nagyon tudok még egy olyan falut, amelynek róla elnevezett saját szőlőfajtája és bora lenne.

– Mikorra teszi az első szüretet?

– Nagy feladatnak látszik föltámasztani valamit, s méltó környezetet teremteni hozzá.

– Ha fiatalként van lehetőségünk nekikezdeni, akkor meg tudjuk valósítani az álmainkat. De ezt egyedül nem tudtam volna elérni. A feleségem nagy támaszom, sokat küzdünk, mint minden egészséges házasságban, de ő fontos része az életemnek: akkor tud határozottan dönteni, amikor én elbizonytalanodom. Ha nincs ez az összjáték, akkor csak kergetjük az álmokat, nem pedig megéljük. Az ember egyedül sok mindent megold, de egy hosszú út után visszatekintve látja, hogy együtt mennyivel egyszerűbb volt.

– Mi lehet a távlati cél?

– Abban hiszek, hogy nem feltétlenül mennyiségben kell növekednünk, hanem a minőséget megtartva, sőt emelve az ár-érték arányban kell helyükre tenni a borokat. A kisborászatok erőssége, hogy azokat célozzák meg, akik a kimondottan kis tételszámú, kiváló minőségű borokat és az egyediséget keresik. Cél az exkluzivitás – a bogdányi dinka egyedülálló lesz, mert itt és csak itt lesz otthon, Dunabogdányban. És bízom abban, hogy a két fiamnak a szőlő és a bor szeretete mellett az Istenben való hitet is tovább tudom adni, és hasonló gondolatok mentén viszik tovább ezt a kezdeményezést.