Egyikük bankot vezetett, a másik majdnem futballista lett, és volt, aki a bulik miatt kis híján félbehagyta borászati tanulmányait. Végül mind visszakanyarodtak a szőlőhöz. Eger öt fontos pincéjében az elmúlt években ment végbe – vagy most zajlik – a nemzedékváltás. A szülők letették az alapokat, de a fiatalokra vár a feladat, hogy újabb harminc év elteltével világmárkává tegyék a bikavért és az egri csillagot.

Eger határában, a Kis-Eged-hegyen van egy hangulatos pihenőhely. Gyakran félreállnak itt az autósok a Noszvaj felé vezető úton, mivel szép kilátás nyílik Eger legnagyobb magaslatára, az 537 méteres Nagy-Egedre. Az egri borvidék, sőt Magyarország legmagasabban fekvő termőterülete ez – az egyetlen, ahol 500 méterrel a tengerszint fölött szőlőt termesztenek hazánkban. A déli fekvésű, meredek lejtők mikroklímája, a sárgásfehér mészmárga talaj különleges feltételeket teremt a szőlő számára. Adottságait már az Árpád-korban felismerték, a hegyet évszázadokon át a legértékesebb termőhelyek között tartották számon.

A ’70-es években aztán felhagytak itt a szőlőműveléssel. A nagyüzemi termelésben a meredek hegyoldal nem volt versenyképes, az állami borkombinátnak nem különleges adottságokra, hanem nagy mennyiségre volt szüksége. A Nagy-Egedet benőtte a bozót, a világot elárasztotta az olcsó bikavér.

Most, harminc évvel a rendszerváltás után ismét szőlők borítják a hegy déli szoknyáját, és nagy bikavérek készülnek belőlük. Többek között a St. Andrea Pincészet 6,5 hektárján. Az alapító Lőrincz György annak a nemzedéknek a tagja, amely újrakezdte Egerben a minőségi bortermelést, és a Nagy-Egedet is visszahódította a szőlőnek. Most azonban nem vele, hanem fia, ifjabb Lőrincz György társaságában gyönyörködünk a hegyben. A 28 éves szőlész-borász ötödmagával ül a hangulatos pihenő faasztalánál. Itt van még az egri kadarkakirály, Tóth Katalin, Tóth Feri bácsi lánya, Soltész Gergő, aki két éve vette át édesapjától az Ostorosbor vezetését, Juhász Ádám, akinek apja és nagybátyja, a Juhász testvérek adták át a stafétabotot. És itt van a társaság legifjabb tagja, Hegedűs Anett, aki Thummerer Vilmos unokájaként vállal egyre nagyobb részt a borászat irányításából.

Isteni terelgetésre jutottam vissza a borhoz."

A TÉKOZLÓ FIÚK HAZATÉRNEK

Nem könnyű öt fiatal, elfoglalt borászt egy asztalhoz ültetni, főleg a szüret közepén, mégis együtt mesélnek munkájukról, a borvidék jövőjéről. Összehozza őket a közös cél: folytatni az utat, amin felmenőik elindultak. Többen igen kacskaringós utat jártak be, mire idáig jutottak. Attól, hogy valaki a szőlőben cseperedik fel, még nem biztos, hogy ott is akar majd megöregedni, sőt. Ötből ketten épp a gyerekkori élmények miatt fordultak el a szőlőtől egy időre. „Szó szerint beleszülettem a szőlőbe, szüret idején jöttem a világra – meséli Tóth Katalin. – Gyerekkoromban szerettünk a nagyszülők szőlőjében játszani. De amikor középiskolás koromban a szüleim az első ültetvényt telepítették, és a nyári szünetben strand helyett kilométerekre hordtam a vizet egy kútról, már kevésbé élveztem. Kitanultam minden munkát, de azt mondtam, nem akarom csinálni. Pénzügyet tanultam, és egy egri bankfiók vezetője lettem.” 

Hasonló utat járt be Soltész Gergő is. „Gyerekkoromban legótervező akartam lenni, és csapásként éltem meg, hogy a szőlőben kell lennem, míg a többiek fociznak – idézi fel. – Ráadásul úgy kellett segítenem, hogy ennek semmiféle hozadékát nem élvezhettem, hiszen bort gyerekként nem ihattam. Amikor idősebb lettem, és már kaptam zsebpénzt a munkámért, sört vettem belőle. Olyan pályát kerestem, amivel távol tudom tartani magam a szőlőtől, ezért közgazdász lettem, és 2015-ig az FHB Bank vezérigazgatója voltam.”

Ifjabb Lőrincz Györgyöt még távolabb sodorta a sors a szőlőtől. „Voltam olyan betyár, hogy sokáig profi labdarúgó szerettem volna lenni – mondja. – Tizennégy évesen elköltöztem Debrecenbe, a Loki utánpótláscsapataiban játszottam, az első csapatban is bemutatkoztam. A Corvinus szőlész-borász szakára jelentkeztem, de az egyetem alatt is fociztam. A Budaörssel bajnok lettem az NB III-ben, életem legjobb formájában játszottam. Választás előtt álltam, hogy továbblépek az NB II-be, vagy lediplomázom.”

Végül mind a hárman visszakanyarodtak Egerbe, a szőlőbe. „Miközben én bankfiókot vezettem, a szüleim építették a gazdaságot. Édesapám már nem tudta egyedül vinni, ezért három út állt előttünk: vagy eladjuk a birtokot, vagy elsorvad, vagy beszállok én is” – árulja el Tóth Katalin. Ma ő vezeti a pincészet tizenegy fős csapatát.

„Született három gyermekem, és azt gondoltam, jó lenne, ha vidéken nőnének fel. A múlt is megszépült, feledésbe merültek a gyerekkori hányattatások, a bort is megszerettem” – sorolja Soltész Gergő. Négy éve költözött haza családostól, és vette át a stafétát édesapjától, az Ostorosbort alapító Soltész Gábortól. A bankkal is foglalkozik még egy keveset, de ideje nagy részét a bor tölti ki. „A gyerekek végre tudják, mit csinálok – lélegez fel. – Korábban nem értették: felvettem az öltönyt, elmentem tárgyalni, majd hazajöttem. Azt is gondolhatták, hogy csak élősködöm a családon – most már látják apa képét a címkéken.”

„Isteni terelgetésre jutottam vissza a borhoz – mondja ifjabb Lőrincz György. – Az egyetemre eleve azért jelentkeztem, mert felismertem, milyen nagy dolgot vitt véghez édesapám. Borkóstolókon áhítattal hallgattam őt, és megérintett, mekkora élményt nyújthat az embereknek a bor. Amikor választás előtt álltam, hogy bor vagy foci, rájöttem, hogy kötelességem továbbvinni, amit édesapám elkezdett felépíteni. Borászatot csak családi vállalkozásként érdemes elindítani, hiszen egy emberöltő kevés, hogy az ember megismerje a fajtákat, a termőhelyeket, és tudatosan alkalmazni tudja az egyes évjáratokban tapasztaltakat. Ez a tudás nemzedékről nemzedékre épülhet föl. A sorsom akkor dőlt el, amikor Szepsy Istvánnál, Magyarország legjobb bortermelőjénél töltöttem a szakmai gyakorlatom. Hallgattam, ahogy beszél a borról, láttam a Mádi-medencét. Ma én irányítom a szőlészeti munkákat a St. Andreánál, míg a pincét továbbra is édesapukám vezeti. Különb főnököt senki sem kívánhatna.”

Hegedűs Anettnek nem volt kötelező segíteni a szőlőben gyerekként – talán épp ezért nem kalandozott el más területre. Náluk kimaradt az első generációváltás, mivel Thummerer Vilmos lánya, Éva vendéglátással foglalkozik. „Turizmust tanultam, és segítettem anyának a borvacsorákon, kóstolókon – emlékszik vissza Anett. – Élveztem, de nem hagyott nyugodni: amit elmondok a borról, az miért van úgy?” A szőlészeti munkákat a nagypapa vezeti, Anett Lamport József főborász munkáját segíti.

KÜLFÖLDI TAPASZTALATOK

Juhász Ádám sem kacsingatott másfelé. Tizenéves korában kezdték bevonni: volt, hogy oszlopjelölőként számították rá, máskor hordókat mosott. Megszerette a szakmát, borásznak jelentkezett, ám volt egy kis bökkenő. „Szerettem bulizni – mondja. – Az első évfolyam után megbuktam. Hazamentem, de a szüleim csak traktorosi pozícióra tettek állásajánlatot. Ez volt a fordulópont, rohantam vissza az egyetemre, és elkezdtem szárnyalni. Annyira jól ment a tanulás, hogy ösztöndíjjal Montpellier-ben és Bordeaux-ban, majd Geisenheimban, végül Stellenboschban is tanulhattam. Dél-Afrikában kutatói ajánlatot is kaptam, de édesapám rákontrázott, és 25 éves koromban azt mondta, hogy 30 évesen átvehetem a borászat vezetését. Végül már három év után átvehettem.”

Az első generáció által lerakott alapokat a fiatalok az élet más területein szerzett tapasztalatokkal, tudatosabb marketinggel és sok külföldi tanulmánnyal építették tovább. Juhász Ádám nem csak nagy bortermelő nemzetek egyetemein tanult, Új-Zélandon pincemunkásként is dolgozott. A távoli szigetországban ifjabb Lőrincz György is gyűjtött tapasztalatot, ahogy egy ausztriai biobirtokon is. Hegedűs Anett Kaliforniából és Ausztráliából tért haza ötletekkel. Az új nemzedék számára kinyílt a szüleik előtt még zárt világ: olyan borvidékeken leshettek el fogásokat, ahol nem szakította félbe a történelem a családi pincészetek útját.

Soltész Gergő és Tóth Katalin az üzleti világban szerzett kapcsolatrendszernek és szemléletnek vette hasznát. Elkél a fiatalok tapasztalata a közösségi médiában is. „Papáék 35 év alatt alig költöttek marketingre, a díjak jelentették a húzóerőt – mondja Hegedűs Anett. – Pedig van egy sor ingyenes lehetőség: a Facebook, az Instagram. Nem mindig értik, miért kell mindennap feltölteni egy képet, de meggyőztem őket, hogy kamatozni fog.”

A külföldi kapcsolatoknak és az olcsó repülőutaknak hála, az új nemzedéknek nagyobb rálátása van a világ bortermelésére is: a fiatalok mindenhol sokat kóstoltak, látják az európai és globális bortrendeket. És úgy érzik, ezek a folyamatok Egernek kedveznek. „Hűvös klíma, vulkanikus talaj, házasított borok. Ez a három hívószó ma nagyon vonzó a borkedvelőknek, ezért úgy érzem, hogy Eger robbanás előtt áll” – véli ifjabb Lőrincz György.

EGER ROBBANÁS ELŐTT

Egerben szinte mindegyik szőlőfajta jól érzi magát: a borvidéken 20 vörös és 42 fehér fajtát termesztenek a kékfrankostól a pinot noirig, a furminttól a zengőig. Nincs egy emblematikus fajta, de ez nem hátrány, hanem lehetőség olyan vörös és fehér házasítások elkészítésére, amelyek nem valamely fajtát, hanem a termőhelyet fejezik ki. A borvidéken ezért konszenzus van arról, hogy míg az elmúlt 30 évben sok fajtaborral kísérletezve belőtték a legjobb termőhelyeket, most már mindent két házasításra, az egri bikavérre és az egri csillagra kell feltenni.

Bár a bikavér név bizonyára Szekszárdon született, világmárkává egy egri termelő, Grőber Jenő tette a 19–20. század fordulóján. Az egri legenda, amely szerint Dobó István bikavérrel bátorította a várvédőket, sántít, hiszen akkor még főleg fehérboros vidék volt Eger, kékszőlő (a kadarka) épp a török időkben érkezett ide. Komoly eredetviták helyett Szekszárd és Eger között ma már barátságos rivalizálás folyik az évente megrendezett Bikavér Párbajon. A két borvidék között karakteres különbségek vannak. Míg Szekszárdon a kadarka a bikavér szíve, Egerben a kiváló termőhely-közvetítő kékfrankos alkotja a gerincét. A délebbi, melegebb Szekszárd löszös talaja kicsit kerekebb, bársonyosabb, behízelgőbb bikavéreket tud produkálni. Az északibb, hűvösebb Eger vulkanikus talaja összetett és elegáns, élénk savú, gazdag aromavilágú, hosszú érési potenciállal bíró borokat adhat.

Persze ma még nem minden bikavér ezt a stílust képviseli, sőt talán túl nagy még a sokszínűség a polcokon. „A letisztulás jót tenne a borvidéknek. Gyakran még mi sem tudjuk eldönteni, hogy mi lenne a helyes út, de a bikavér talán már kezd kikristályosodni. Most azon az úton indultunk el, hogy a legmagasabb minőségi kategóriát képviselő, grand superior házasítások dűlőszelektált tételek legyenek, amelyek még a borvidéken belül is képesek bemutatni egy-egy termőhelyet” – magyarázza Hegedűs Anett.

Ma, amikor egyre több szó esik a klímaváltozásról, Eger előnyös helyzetben van: a szőlőtermesztés északi határán fekszik, és a házasítások talán jobban képesek korrigálni az évjáratok egyre szélsőségesebb kilengéseit, mint a fajtaborok. Egy bikavérben úgy lehet feldíszíteni a kékfrankost, ahogy az évjárat megkívánja: ha a pinot noir izgalmasabb, azzal, ha a syrah, akkor azzal.

„Van egy álmom: hogy el tudjuk mondani öt tőmondatban, mi a bikavér – teszi hozzá Juhász Ádám. – Ehhez az kell, hogy ismerjük meg a dűlőket, amelyek kiemelkedőt tudnak nyújtani. Ehhez még 20-30 évre van szükség. A célunk, hogy amikor mi is átadjuk a stafétát a következő nemzedéknek, legyen Egernek nyolc-tíz kiemelkedő dűlője. A fogyasztó pedig lásson tisztán: a classicus kategóriában könnyedebb, gyümölcsösebb, a superior kategóriában testesebb, fűszeresebb házasításokat találjon a polcokon, ha pedig grand superior bikavért vesz le, akkor biztos lehessen benne, hogy elegáns, összetett dűlőválogatást tart a kezében.”

Nemcsak Juhász Ádám gondolkodik már a következő generációváltáson. „A három gyerek elkezdett érdeklődni, élvezik a szüretet, sőt a középső és a nagy összeveszett azon, hogy melyikük veszi majd át a borászatot” – mondja Soltész Gergő. Tóth Katalin pedig hozzáteszi: „Annak örülnék, ha – mire a fiam a helyemre lép – Eger ugyanúgy felkerülne a bor világtérképére, mint Tokaj.” Ifjabb Lőrincz György még ambiciózusabb: „Az egri borvidéken el lehet készíteni a világ legjobb borát. Megvannak hozzá a fajtáink, a lélegzetelállító dűlőink, mint a Nagy-Eged-hegy, és megvan Isten áldása a borvidéken. Már csak a több nemzedéken át felhalmozott tapasztalat hiányzik – de azon is dolgozunk.”