Termelők

Szöveg: Győrffy Zoltán - Fotók: Sebestyén László

2021. április 22.

Azt már nem tudjuk meg soha, mit nyert volna a világ, ha Lelovits Tamás marad az informatikai pályán, az viszont már biztos, hogy remek villányi borokat ihattunk tőle az elmúlt másfél évtizedben. Itt van például a sillere, amit rendhagyó módon cabernet sauvignon szőlőből készít. Lelovits Tamásnál és Erdélyi Eszternél ezt is megkóstoltuk Villányban.

Lelovits Tamás: Kóstoljunk egy Irsait még a siller előtt? Az olyan könnyed, mint az a palack jázmin, amit egészen Erdélyig utaztattunk, hogy majd milyen jó lesz a hosszú út után, behűtve, de csak a kocsi-feljáróig jutott, mert ahogy kinyílt a csomagtartó, a palack kiesett és összetört. Az illatára azért emlékszem…

Tamás persze már nyitja is a palackot és tölt. Az Irsai Olivér viszonylag friss a kínálatban, egy-két éve jelent meg vele, de az utóbbi évek könnyed, illatos fehéreket követelő trendhulláma Villányba is elért:
aki vendéglátással foglalkozik, annak valamerre lépnie kellett.


Sokszor kerül szóba Erdély, amikor beszélgetünk, de azon túl, hogy a felesége, Eszter neve „Erdélyi”, még nem derült ki más kötődés.

Erdélyi Eszter:
Igazából csak beleszerettünk abba a vidékbe, egyikünk sem onnan származik. Tamás vitt el oda először úgy húsz éve. Elsőre sok mindenre rácsodálkoztam, nagy volt a különbség a mindennapi életben, de például ez a különbség az emberi kapcsolatokban megfogott.  Őszinteséget tapasztaltunk, olyan érzéseket, hangulatokat, amelyek idehaza már sokszor hiányoztak. Úgyhogy idővel rábeszéltem Tamást, ha már úgyis rendszeresen járunk oda, legyen egy kis „bennvalónk” ott.

Eszter épp sonkatálat rak össze, de közben még van sztorija arról is, hogy volt olyan „stopposuk”, idős bácsi, akit a városba és vissza is elvittek, abszolút ismeretlenül. Hazavitték házig, a felesége pedig beinvitálta őket vacsorára, hiszen ha hazahozták férjeurát, rossz emberek nem lehetnek. Azt mondja, ezek miatt lett meg végül a ház, bár nem könnyen. Tamás meséli el végül, hogyan is volt.

L. T.: Szováta környékén, a Sóvidéken keresgéltünk. Két házat néztünk ki, az egyiket már majdnem meg is vettük. Mondtam az eladónak, hogy ha ezt a padot itt hagyja, akkor ki is fizetem ott helyben, de Lidi néni akkor elkezdett sopánkodni, hogy azt a nagyanyja hagyta neki örökbe, azt ő nem tudja itthagyni, úgyhogy ugrott az üzlet. A másikat viszont megvettük, felújítottuk – közben kicsit majdnem összedőlt, de utólag megérte. Mindig egy kis időutazás, ha odamegyünk, egy másik világba érkezés, kiszakadni a néha túl erős sodrású hétköznapokból. A szomszédok már úgy várnak, hogy na, hazajöttetek?


A hétköznapok klasszikusa
A siller a „népi bor, parasztbor, papa bora” kategóriából küzdi fel magát egyre magasabbra.
A hétköznapok klasszikusa kékszőlőből készül, a rozénál tovább ázik a héjon, ezért abból több szín- és cserzőanyag oldódik ki. Mivel valamennyi ideig együtt erjed a törköllyel, vörösborosabb ízhatást jelenít meg, lágyabb, könnyedén gyümölcsösebb verzióban.

A sillerek elsősorban a sváb területeken terjedtek el, de a magyar borászok is gyorsan átvették a piros bor készítését, amit neveztek fuxlinak, kastélyosnak is. Az alapanyagát javarészt a kadarka, később a kékfrankos adták. Ez a bortípus a magyar gasztronómiában rendkívül jól használható: éppen csak megjeleníti a tannint, nem túl magas az alkohol, nincs erős hordós ízvilág.

A húsvéti étrend sonka-tojás-torma aranyhármasa mellett is működik, de báránysült mellé is elkortyolgathatjuk, ott később elmozdulhatunk mondjuk egy redys ízvilág felé vörösben.

Lelovits Tamás cabernet sauvignon sillere bordóspiros színvilágot hoz, és elég intenzív gyümölcsösséget kapunk már illatában is. A pirosgyümölcsös zamatosság meggy és áfonya felé viszi a képzettársítást. Harmonikus, jó savszerkezet és simulékony, lágy tanninok jellemzik.


A Lelovits névnek pedig inkább szláv csengése van – itt a sváb vidéken.

L. T.: Az anyai ág sváb, még ha borjádi is, annyira azért nem lógok ki a villányi környezetből. – Tamás
elmosolyodik és a syrah rozé nyakán teker a csavarzáron. Ez a bor A csudabogár nevet kapta, ami
mostanra egy sorozat lett, a rozé a kettes számot viseli. Ebbe inkább kis különlegességek kerülnek, a laza, bisztróboros tételek. – Az apai ág viszont a Felvidékről származik, Galánta, Bajmóc szerepel a családi legendáriumban. A dédszülők költöztek ide, előbb Kálmáncsa volt a lakóhelyük, onnan mentek át Bólyba.

Borászcsalád az önöké?

L. T.: Azt nem mondanám, bár mindig volt szőlő, a szüleimnek olyan egy hektárnyi. Amennyire emlékszem, mindig volt bor is, de leginkább folyóborként, egy tételben adták el valamelyik nagyobb termelőnek. Szóval én nem születtem bele, és nem is szülői indíttatásra kezdtem borászkodni.

Először másfele kacsintgattam, jobban érdekelt a számítástechnika, de aztán valahogy megtalált a szőlő és a bor.

Erdély is azért jött, mert egyre inkább vonzott a természetközeliség.

Tamás 2000-ben kezdett el komolyabban borral foglalkozni. Amikor rákérdezünk, hogyan is találkoztak Eszterrel, homályos utalásokat kapunk közös hordómosásokról és arról, hogy végül is a bor volt a ludas. A család korábbi folyóboros hagyományát palackosra váltotta, és ahogy keltek el a palackok, úgy egyre több szőlőterületet vásárolt. A rozéról mi is sillerre váltunk a pohárban, végül is ez a bor a látogatásunk apropója.


Amikor a Pannon Borrégió Top25 egyik díjkiosztójára nem tudott elmenni, édesapja képviselte a pincészetet: büszke volt arra a 2009-es syrah-ra és a fiára is.

L. T.:
Nem volt könnyű elfogadtatni vele a bővülést, a szőlőterületek növekedését is mindig megmorogta, de igazából csak féltett bennünket, mi lesz, ha mégsem jön ki a lépés. Mert azért mindig fogta a metszőollót és jött velünk, ha kellett. Jó pár évbe telt, hogy belássa, jó úton járunk. Pedig mi óvatosan haladtunk. Eszterrel mindig egymásra támaszkodtunk és valahogy az elejétől kialakult a közös gondolkodás, ahogy kitűzzük a célokat, ahogy a világot látjuk. Persze van női és férfi oldal, de mindig össze tudjuk csiszolni, ha netán eltér is a véleményünk. És mindig csak addig nyújtóztunk, amíg a takaró ért.

Eszter elég határozott. Ő intézi az adminisztrációt, a marketinget, és amióta 2015-ben megnyílt a kóstolópince a nevezetes villányi pincesoron, azzal is elsősorban ő foglalkozik. És akkor még nem ejtettünk szót a két gyermekről: Ákos tíz, Adél nyolc és fél éves.



E. E.: Feléjük nincs semmi elvárás a szakmai követést illetően, talán korai is lenne még, de azt látják, hogy mi ezzel kelünk és ezzel fekszünk, nekünk ez valóban az életünk. Minden alá van rendelve a borászatnak. És persze néha morcosak, hogy anya megint dolgozik, apa megint kóstolót tart, de közben meg ki is szeretnék venni belőle a részüket, és megkérdezik, hogy anya, jöhetünk veled zsíros kenyeret kenni?

Tamás – szinte mindig derűs arccal – azért hozzá tud fűzni ehhez pár sztorit, de a szót gyorsan megint a borok felé fordítja. Egy Redy kerül a pohárba, amivel 2019-ben a Portugieser du Monde, azaz a kékoportó-világbajnokság Champion díját is elhozták a portugieser-alapú cuvée-házasítások kategóriájában.

                                            

L. T.:
Ez egy kis borvidék, ezért én a kezdetektől a minőségre figyeltem. Tanultam, sok alázattal és tisztelettel, figyeltem és dolgoztam, ez a titka. Nincs más utunk, itt nem lehet mennyiségben gondolkodni, az gyorsan megbosszulja magát. De Villány szerencsére elég erős közösség, sok együtt gondolkodással, sok közös projekttel, ami összetartja a borászcsapatot. Jó példa erre a Redy, ami a pandémia alatt persze megbicsaklott, de kitartunk mellette, hiszünk benne. Egy olyan vörösbor, ami megmutatja:

Villány nemcsak a nagy testes vörösökben jó, hanem ezer arca van, a fiatalos, gyümölcsös vörösöket is megtalálja, aki keresi.

Ez egy közösségi bor, közösen kóstoljuk, közösen inspiráljuk egymást egy irányba az eredetvédelmi szabálykönyvet is figyelembe véve – mostanra kialakult, mit is tartunk olyan igazán „redisnek”.



Nem lépnek vissza sokan most, hogy a vendéglátás nem működik? Hiszen ez alapvetően a gasztronómiába szánt bortípus. 

L. T.:
Lehet, hogy lassítanak páran a tempón, nem akkora palackszámot terveznek, de nem hiszem, hogy feladnánk. Rendszeresen vannak most is beszélgetések, kóstolók, sok év, míg egy ilyen közösségi márka sikeres lesz, türelmesnek kell lennünk. A portugieser egy olyan fajta, ami Villány hagyománya, múltja, és én hiszem, hogy van benne jövő is. Nálunk van primőr, van könnyed gyümölcsös, adott években készül egy válogatás is, ez a Virtus, ami szintén hozott haza Portugieser du Monde Champion díjat néhány éve. Szóval bízom abban, hogy egy portugieserre épített házasítás igazán sikeres lehet. Nálunk szerencsére keresik.



Keresik a sillert is?


L. T.: Most már igen. Régen is készítettem, de nehéz volt eladni, mivel sokan nem is ismerték. 2014-ben készítettem először cabernet sauvignonból, és mindenkinek nagyon tetszett, aki csak kóstolta. Mostanra felépítettük ezt a márkát, viszik, veszik, keresik, ami jó visszajelzés.

E. E.:
Ezekből a kis visszajelzésekből tudunk igazán minden nap új lendületet kapni. Merünk és tudunk örülni, ha valaki megdicséri a borunkat, ha jót írnak róla, ha jól szerepel egy versenyen: ezekből épülünk, ezek adnak erőt, mert azért néha tudunk elcsigázottak is lenni.

– Eszter az, aki talán a leggyakrabban találkozik a vendégekkel, hiszen a vendéglátásban elég közvetlen a visszajelzés.



L. T.:
Nincs mindig könnyű dolgunk, de minden csupán szervezés és logisztika kérdése. Szerencsére egyre többen céltudatosan jönnek hozzánk, mert már kóstolták valahol a borainkat, hallottak vagy olvastak rólunk, vagy már jártak itt és visszatérnek. Ezek nagyon fontos értékelések számunkra.

Mindig kíváncsi vagyok a véleményekre, hiszen ebből is tanulunk.

Fontos, hogy legyen kapcsolatunk a vendégeinkkel, a fogyasztóinkkal. Nem öncélúan szeretnénk borászatot vinni. Persze elég határozott elképzeléseink vannak, hogy milyenek is a mi villányi boraink, de figyelni kell arra is, mennyire találja el a borvásárlók ízlését. Tamás a borkészítők örök dilemmáit sorolja, közben a megújult címkéket mutatja, ami szintén nem könnyű döntés. A Forrai Ferenc által tervezett logó és az alapok közel egy évtized után is maradtak, az újítást most Králik Péter vezényli le, aki sok minden mellett például a Redy arculatáért is felel.
A címkékről aztán átváltunk a dűlőkre: jön a Jammertal, a Remete, a Bocor, talán mert a pohárban is testesebb vörös következik, Villányi Franc természetesen.

L. T.: Most tíz hektárunk van ezekben a dűlőkben és ezt elegendőnek is tartom, úgy, hogy van mellett vagy nyolc hektárnyi felvásárlás régi partnerektől, akikkel közösen állítjuk be a szőlőt. Ebből évente úgy százezer palack készül, ez nagyjából az a mennyiség, amit még jól lehet kontrollálni, hogy merre, milyen ütemben fogy el. Növekedni nem szeretnék, de a minőségben mindig van feladat, kihívás, ott nem lehet megpihenni.



Létezik olyan bor, amit még mindenképpen szeretne elkészíteni?

L. T.: Van két borom, az Adél és az Ákos, két házasítás. Lényegében azonos fajták, mindkettő cabernet franc és syrah alapú, egyikben merlot, másikban cabernet sauvignon tesz hozzá egyediséget. Szinte minden másban csak az arányok mások – ahogy a gyerekekben is. Itt még csiszolni szeretném az arányokat, az érlelést, ezekben még van tennivalóm. De most a következő terv egy super premium Villányi Franc elkészítése. A classicus évről évre ott van a legjobbak között, sok díjat kaptunk a premiumra is, 2020 pedig lehetőséget kínált arra, hogy egy szelekció elérje a super premium szintet. Persze ez még a pincében pihen és legalább két év, mire piacra kerül…

A pince kerül most szóba, és ahogy Tamás egyre inkább hazai terepen mozog, úgy jön elő egyre több sztori. Hogyan lett élelmiszertechnológiai mérnök a Corvinuson (mert mélyíteni szerette volna a tudását), hogy most éppen milyen hordókat vásárol, és hogy milyen fajtának, milyen dűlőnek milyen pörkölés áll jól. De ha summázni szeretnénk, valahogy úgy lehetne mindezt megfogalmazni, hogy a megfelelő, átgondolt terméskorlátozás és az ugyancsak gondos, odafigyelő és az évjárati sajátosságokhoz alkalmazkodó szőlőmunka az alapja mindennek. Utána már csak következetes, precíz, tisztaságra odafigyelő pincemunka kell – szerencsére az anyai ág sváb genetikája hozza magával a belső elvárásokat.

Hogyan foglalná össze egy mondatban, mit jelent önnek a bor?


L. T.: Talán két szóban is meg tudnám fogalmazni: természetközeliség és kihívás. Nekem fontos a természet, a szőlő, és az általa egyre inkább meghatározott gondolkodás, hogy minél kíméletesebben, minél környezettudatosabban álljunk hozzá – nemcsak a gazdálkodásunkhoz, hanem az életünkhöz is.
És persze kihívás, mert itt az átlagos nem elég. Akkor lehetsz több és jobb, ha igyekszel, úgyhogy mi igyekszünk.