A paprikába hempergetett megszólalásig olyan, mint az eper, a másik sáfránytól sárga, a harmadik akár egy aprócska torta. Szirmok, levelek, bogyók díszítik a kecskesajtok királynőjeként méltán emlegetett Pettenkoffer Viktória sajtjait, mindegyik kész remekmű.

A kecskesajtok királynőjével időpontot egyeztetni majdnem olyan nehéz, mint bármely más földi fejedelemmel. Épp gyúrt sajtokat készít, melyek fél órát sem tudnak várni, akkor kell készíteni őket, amikor megfelelően savanyúak. "Egyszer vevők kopogtattak be hozzám, hát otthagytam a mozzarellát öt percre, gondoltam, mire visszajövök, épp jó lesz... hát épp nem lett jó. Önthettem ki egy egész lábosnyit" - magyarázza Pettenkoffer Viktória.

A kecsketejből ugyanis jóval nehezebb gyúrt sajtokat készíteni, mint a tehéntejből, a kéksajtot beleimádkozni pedig külön művészet. Ám a tehén sokkal nagyobb érték és felelősség annál, semhogy avval próbáltak volna meg elindulni, pedig Viktória az egyetemen állattenyésztőként végzett. Volt ugyan egy tehenük, de elpusztult, most azt várják, hogy a borja az istállóban megnőjön, és tejeljen. Szereztek már annyi tapasztalatot a kecskékkel, hogy talán a tehénnel is lehet próbálkozni.

Viktória birodalmának kincse négy gyerek, 34 kecske és egy olyan ház, amelybe 16 év után vezették be a villanyt. Víz a mai napig nem folyik a csapból, még szerencse, hogy ott a jó vizű, fúrt kút a kertben. S hogy mi volt azelőtt, mikor még villany sem volt? "Azelőtt még nagyobb küszködés volt, mint most" - mondja mosolyogva. Hiszen amit a Káptalantóti Liliomkert piacán árul, alig elég egy hétre a családnak. Boltba nem szívesen adja a termékeit, hiszen az árusok a legtöbb helyen nincsenek hozzászokva a tartósítószer-és adalékanyag-mentes sajtokhoz, amelyekkel nap mint nap foglalkozni kell. 

Szakértő módjára beszél nyája szálentáli és núbiai egyedeiről ("a núbiai kecske teje zsírosabb, magasabb a szárazanyag-tartalma, előbb-utóbb mind csak núbiaiak lesznek"), miközben a birodalom kis hercegnője és hercege Pavarottiként mutatja be a szép hangú bakot, és a kiskecskék tömegéből előcsalogatja a pettyes Őzikét. 

Bár Viktória francia szakkönyvek segítségével fejlesztette tökélyre a sajtkészítést, állítja, receptet nem tudna írni. Hiszen nem elég csak kilóra vagy grammra számolni a hozzávalókat, a hőmérsékleten túl savfokot is kellene mérni. Egy sajt receptje ugyanis azt írja le, hogy men?nyi "oltóra" van szükség, mennyi és milyen baktériumtenyészetre, mennyi ideig kell alvasztani a sajtot, milyen hőfokon. Ezt mind-mind mérni kellene ahhoz, hogy recept kerekedjen belőle. Mérőeszközök híján nehéz megfogalmazni a tapasztalatot, de a kézműves sajtok úgysem lesznek teljesen egyformák. "Egyvalamit mérek, a sólé fajsúlyát, hiszen tudnom kell, hogy milyen sűrű, hány százalékos - avat be a fortélyokba. - Készítek például egy 22 százalékos sófürdőt, csakhogy a sajt, amit beleteszek, kiszívja a sót, tehát tudnom kell, mennyi pótlásra lesz szükség." 

Legalább húszféle sajtot alkot: a friss, gomolyaszerűek jól vághatók, nem csikorognak, krémsajtjai közt található kakukkfüves-fokhagymás, medvehagymás, gyömbéres-borsos-fokhagymás. Érik itt pálpusztai jellegű "kisbüdös", és készül parenyica, füstölt és natúr változatban, és van, amit olívaolajban érlel. A friss sajtok aznap vagy másnap fogyaszthatók, a kéksajtok kettő, a keményebbek legalább három hónapig érnek. Persze az ízesítésre felhasznált fűszereket is mind maga termeszti és szárítja.

Készít még camembert-t és kékpenészest, valamint rúzzsal érőt, amelynek a héj alatt szép, vöröses színe van, no meg grafitszürke faszénporosat, melynek a titkát csak ő tudja itt, Magyarországon. A titok nyitja részben egy különleges, francia nemespenész-kultúra, amit egyenesen Franciaországból hozat, bár a legtöbb kultúrát a mosonmagyaróvári Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézetből szerzi be. A kecskesajtok királynőjének patikatisztaságú sajtpincéjében hunyt szemű rend van: színes tetejű műanyag dobozokban, hermetikusan lezárva, bebugyolálva dolgoznak a penészes sajtok, hogy a különféle kultúrák össze ne fertőzzék egymást.

Naponta 90 liter tejet dolgoznak fel a férjével, két-háromszor fejik az állatokat. Ketten viszik az egész gazdaságot.

"Tizenhat évvel ezelőtt, amikor egy csecsemővel a fővárosból ideköltöztünk, nem gondoltuk, hogy nehéz lenne - mondja, miközben egy szökni próbáló gidátterel vissza a karámba. - Pestnél már az elején is jobb volt, most már könnyebb is" - állítja.

Ez azonban elég nehezen hihető. Ám a bácshegyi táj a valószínűtlenül fehér kecskékkel, a smaragd fűvel és a közelgő estétől lopott éles kontúrokkal olyan lenyűgözően fejedelmi, hogy a lenyugvó nap is rácsodálkozik: megkapaszkodik a Csobáncban, s addig billeg a horizonton, míg csak bírja szusszal.