Panyola? Pálinka. Szatmár? Szilva és pálinka. Valószínűleg mindenki ugyanazt a választ vágja rá, ha a megyére vagy a falura mint jelzőre kérdezünk rá. Az alig öt utcából álló Panyola – annak ellenére, hogy kevesen jártak ott – Magyarország talán egyik legismertebb helységneve, ráadásul a pálinka mellett már remek minőségű és őrült finom termékek is készülnek a híres szilvából, s az ártéren bőven termő egyéb gyümölcsökből. A Panyolium manufaktúra adalékmentes csodáinak jártunk utána.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye szívében, a Tisza, a Szamos és az Öreg-Túr ölelésében fekszik az apró falu, Panyola.  Az ártérben bőven termő „dzsungelgyümölcsök” íze a sajátos mikroklíma miatt különleges. Termesztésük évszázados múltra tekint vissza, a falu pedig mindig a termelés középpontja volt. Van itt körte, barack, dió és meggy is, de legnagyobb hírnévre a szatmári szilva tett szert.

Mórucz István Panyolán nőtt fel. Szerinte ott kezdődött minden, hogy szilva volt a jele az oviban, és már gyerekkorában részt vett a szilvaszüretben. Végül hosszú évek kitérője után ismét hazatérve úgy döntött, hogy a helyi gyümölcsökre épülő saját vállalkozást hoz létre, amelyben a hagyomány és az innováció találkozik egymással.

DÉDAPAI ÖRÖKSÉG

A gyümölcstermesztés már nemzedékekkel korábban elkezdődött a családban. A panyolai üzemben nagyméretű, fekete-fehér fénykép állít emléket a néhai dédszülőknek és első gyermeküknek, a fotó azonban már első látásra furcsa egy kicsit – hamar kiderül, hogy nem véletlenül.

Mórucz József, István dédapja 1909-ben, az SS Ultonia nevű hajón érkezett Amerikába szerencsét próbálni. A New Yorkban a pénzt favágással kereső férfi hazapostázott egy róla készült negatívot, amelyet az itthon maradt feleségéről és gyerekükről készült képpel összemontírozott egy fotográfus, így egyesült a család legalább képen. József ugyan még a hajó fedélzetén – a könnyebb boldogulás érdekében – elvett egy lengyel nőt, akivel közös gyerekük is született, de néhány év múlva, ígéretéhez hűen, visszatért Panyolára, és a félretett pénzből gazdálkodni kezdett. Később egyébként kiderült, hogy az említett SS Ultonia nemcsak a dédapát, de néhány év eltéréssel István felesége, Klára felmenőjét is Amerikába vitte.

A dédapai örökséget a szintén József névre hallgató fiú, István nagyapja vitte tovább. A gazdálkodás azóta is természetesen zajlik,

trágyázás helyett „gyógynövényekből készült főzetekkel, biológiai kondicionálókkal” erősítik a növények immunrendszerét.

A Panyolium ötlete 2012-ben született meg a dédunoka, István fejében, és 2014-ben épült fel az üzem, amelyben először fagyasztva szárítással indult a termelés. Ez ugyan kíméletesebb és biztonságosabb eljárás, mint a hagyományos, a magyar piacon azonban akkor még nem volt igazán helye, így áttértek az utóbbira. Évekig csak kísérleteztek és kóstoltattak, majd belvárosi vásárokban, illetve „házalással” ismertette meg a termékeket a tulajdonos, aki csak 2019-ben adta fel teljesen multis állását a manufaktúra kedvéért.

Míg István az országban és zömmel a megyében dolgozott egész életében, felesége, Mórucz-Kiss Klára Mátészalkáról indulva bejárta a világot, dolgozott például Franciaországban és az Egyesült Államokban is. Ahogy mesélnek közös életükről és a Panyoliumról, fel sem merül, hogy nem évtizedek óta ismerik egymást, pedig csak 2019-ben találkoztak először.

A mátészalkai uszodában István „kinézte magának” Klárát, aki néhány hét húzódozás után egy hétfő reggelre adott randit, ugyanoda. Elmondásuk szerint a szilvának köszönhetik a házasságukat, mert Klára valójában először, még a randevúk előtt, a panyolai aszalványokba szeretett bele, csak ezután Istvánba. Az első, márciusi randevú után május közepén már eldöntötték, hogy összeházasodnak, decemberben pedig meg is tartották az esküvőt. Hamar elkezdték a közös munkát is, gyermekpszichológusi munkája mellett Klára besegített a fotózásoknál, a marketingnél, együtt találták ki az új termékeket és a csomagolást is.

SZILVASZÜRET

Ezer-párszáz szilvafájuk van, ötféle szilvával, ötféle érési idővel, így a szakaszos szüret egy hónapig is eltart.

A szilvafajták között a nemtudom szilva – ebből van a legtöbb – mellett van besztercei, stanley, president és
topend plus.

A fák egy jó évben akár 20-25 tonna gyümölcsöt teremnek. Az érett szilvát közvetlenül a lekvár főzése előtti napon szedik az olajszürethez hasonló módszerrel. Ottjártunkkor éppen a stanley-t szüretelték, mi pedig tátott szájjal néztük, ahogy a fák pillanatokon belül megszabadulnak a terméstől: a fákon hevedert vetnek át, majd István édesapja rögzíti a hozzá applikált kötelet a traktorra, és ennek segítségével megrázza a fát, amelyről így a kiterített ponyvára hullik az érett gyümölcs. A szüretet mindig akkor kezdik el, amikor a szilva már a száránál fonnyadni kezd és a rázással a legkevesebb kárt okozva potyog le a termés.

A ponyván persze akad egy-két ágvég, levél, bogár és feldolgozásra nem alkalmas szilva, ezért van szükség az úgynevezett palolásra. Egy deszkapallóból ácsolt lejtős eszközön legurítják és kézzel átválogatják a gyümölcsöket, majd a mosás következik. Ezután döntik el, hogy a termésből mi készül – aszalvány vagy szilvalekvár. Istvánék kedvenc időszaka az, amikor a kertben szó szerint éjjel-nappal, szabad tűzön, hagyományos rézüstben fő a szilvalekvár, amit a kavarásra szolgáló eszközzel, a vitorlával mozgatnak folyamatosan egy napon és egy éjszakán át.

Az aszalványokat is a lehető legkíméletesebb tartósítási eljárással állítják elő, úgy, hogy a víz kivonása a legkisebb károsodást okozza a gyümölcsben. Első lépésben fűzfavesszőből készült csernyéken (kasokon) egy rétegben szétterítik a gyümölcsöt, így teszik a hagyományos rendszerű, fatüzelésű aszalókemencébe. A fát reggeltől estig pakolják a tűzre, a gyümölcsöt közben többször kiveszik és ellenőrzik – az így keletkező hőmérséklet-ingadozás hatására fényesebb lesz és húsosabb is marad.

Míg a pandémia sok vállalkozásnak okozott nehézségeket, a Panyoliumnak jelentős növekedést sikerült elérnie az elmúlt másfél évben. A szerencsének köszönhető, hogy éppen az első járványügyi intézkedések előtt egy héttel indult el a webshop, amely a forgalom nagy részét biztosítja, majd az is segítette őket, hogy sok cég az év végi bulik rendezése helyett magyar termékekből álló ajándékcsomagokat adott a dolgozóknak és a partnereknek.

Idén, a termelés mellett, a kis család is bővült, Klára a most féléves Fannival tölti a napok nagy részét, csak a baba alvásidejében dolgozik, így István szinte egyedül viszi az üzemet. Azt mondják, nem voltak felkészülve rá, hogy a gyerekvállalás mellett a munkamennyiség is ennyire megnő, de annak ellenére, hogy szinte alig látják egymást, bizakodók. Az állandó, kétkezi munkaerő mellett már olyan taggal is szeretnék bővíteni a csapatot, aki az irodai és a kreatív munkába is be tud segíteni. Szeretnék visszahozni a szilvalekvár régi hírét, ezért az exportba is nagy energiát fektetnek.

A helyi szilvalekvár ugyanis a második világháború előtt világszerte ismert termék volt. Az akkor itt élő szatmári zsidók mindenhova vitték magukkal és kereskedtek vele Szentpétervártól egészen Amerikáig. A magyar lekvár világpiacra való visszakerülésének első lépéseként nemrég jött létre az első komolyabb külföldi együttműködés, egy izraeli cég jelentkezett nagyobb mennyiségű szilvalekvárért.

IGÉNYES VEVŐK

A szilva mellett más helyi gyümölcsökből is készítenek aszalványokat. Hathektáros földterületük felét foglalják el a szilvafák, mellettük meggyet, diót termesztenek, és a fák között kétezer négyzetméternyi paradicsom is terem. Az alapanyagot – amelyeket nem ők vagy nem elegendő mennyiségben állítanak elő – helyi gazdáktól veszik meg. Csak kiváló minőségű, friss gyümölcsökkel dolgoznak, tartósítószer és hozzáadott cukor nélkül.

Nem céljuk, hogy bevegyék a multik aszalványpolcait, bár ezeken leginkább chilei asztalt szilvával vagy török barackkal lehet találkozni. A kiszorításuk István szerint azért sem lehetséges, mert a magyar termőterületek összessége is kevés ahhoz, hogy ellássa az országot aszalványokkal.

A Panyolium inkább arra a szűk, egészségtudatos piaci rétegre koncentrál, amelynek fontos, hogy ne legyen adalék anyag a termékekben, illetve kifejezetten a hazai alapanyagokra nyitott.

A termékfejlesztés is e gondolat mentén és az új igények felmérésével működik. A szilva-, barack-, körte-, fürtösmeggy- és paradicsom- aszalványok, valamint a lekvárok mellett megtalálhatók a szintén helyi javakból készített teák, a dióval töltött mézes aszalt szilva, sőt még a granola is. Pálinkát viszont csak a resztliből – az aszalás és a főzés során fel nem használt vagy túlérett gyümölcsből – főzetnek.

A jövőt illetően István válasza szerint a mostani termelés dupláját szeretnék elérni, de semmiképp nem törekednek nagyüzemi termelésre. „Nagyjából ugyanezt csinálnánk, mint most.” Fontosnak tartják, hogy az emberek megismerjék a környék szépségét és adottságait, ezért fogadóhely építésében is gondolkodnak.

Addig is a csoportok végigkísérhetik a gyümölcs útját a ponyvázástól a verésen és paloláson át egészen az aszalványokig és lekvárokig. Aki pedig Panyolán kívül is szeretné megkóstolni a Panyolium termékeit, néhány fővárosi delikáteszben, minőségibb élelmiszer-szállító cégnél és a webshopon keresztül is megtalálja őket.