A Makery fogásaihoz nem kell imbuszkulcs, elég egy sütő és pár alapvető konyhai eszköz, végeredményben pedig legalább olyan trendi vacsorát ehet a család, mint, amilyen divatos lehet egy Vittsjö dohányzóasztal, ha magunk szereltük össze.

Már régen lehetett tudni, hogyan is működik a Makery, ismerősök kipróbálták csapatépítő programon, és hallottam olyanoktól is pozitív visszajelzést, akik amúgy nem különösebben rajonganak a főzésért. Jó eszköznek gondoltam ezért arra, hogy azok is egy kicsit kipróbálhassák a gasztronómia modernebb megközelítését, akik amúgy huzamosan a húskrumpli-univerzumban ragadtak.

A Makery-helyzetbe pedig sokan a csapatépítés során csöppentek bele.

Kérdés, hogy miután rákényszerültek, hogy egy kicsit a dobozukon kívül gondolkodjanak, és sikeresen elkészítettek egy viszonylag bonyolultnak tűnő ételt, próbálkoznak-e újra.

Az biztos, hogy sokan általuk is más szemmel tekinthettek a főzésre. Most pedig ezt a formátumot már otthon is ki lehet próbálni – derül ki abból a levélből, amit a Makerytől kaptunk, és amiben arra biztatnak, hogy mi is teszteljük le az otthoni csomagjukat.

A tesztben hárman vettünk részt, egyrészt a húszéves fiam, Bence, akire az évek során nem igazán sikerült átragasztanom a gasztronómia iránti érdeklődésemet. Értékeli a finom ételeket, jól kóstol, kiérzi a különleges aromákat, el is tud készíteni alapvető ételeket, de ha lehet, akkor ezt inkább másra hagyja.

Feleségem gyakorlott háziasszony, aki hozzám hasonlóan szenvedélyesen áll az ételekhez, de ő inkább az egyszerű megoldások híve.

Nem konfitál kacsacombot fél napon keresztül, ha a sütőben jóval hamarabb is meg lehet azt sütni. Nem filézi ki a csirkecombot, ha az a csontján ugyanúgy megsül.

Erőssége az egytálételek területe, amelyeknél elsősorban az ízekkel foglalkozik, és nem a különleges trükkökkel.

Magam pedig afféle gasztrogeek volnék, aki az utóbbi tíz évben kipróbált sokféle technikát. Olyan otthoni szakács, aki szeret a konyhában, akár egész nap elbíbelődni, élvezi a részfeladatokat, az aprítás, csontozás műveleteit is. Elkísérletezget egy-egy étellel sokféle verzióban is.

A tesztelésben tehát az ételeket ilyen különböző hozzáállással készítettük el. Mindhárman választottunk egy-egy főételt, és még egy előételt vagy desszertet.

A rendelési folyamat igen egyszerű volt, és e-mailen még a meghívott családtagok is lehetőséget kaphattak a választás lehetőségére. Mi azonban inkább összegyűltünk a gép mellé és megbeszéltük, ki mit választ. Másnap nem sokkal dél után már érkezett is a szállítmány. A család pakkot kapott, méghozzá nem is kicsit, hiszen a hat doboz így egyben jókora tornyot alkot. És kezdődhet is az étkezés DIY (Do It Yourself – csináld magad) módra.

A főfogásom a dióbundás szarvassült volcano burgonyával, zöldborsmártással, valamint az előétel a kecske- és kéksajttal töltött-sült körte és alma volt, amit fel lehet fogni egy nem édes desszertnek is, így inkább a főétel után készítettem el.

A Makery rendszere nagyon egyszerűen működik. Alapvetően egy videón kell leutánozni az ott látottakat.

Egy nagy dobozban vannak a kisebb dobozok, ahová mindent már előkészítettek, kiporcióztak, így tulajdonképpen egy összeszerelő műhelyről van szó.

Mondhatjuk úgy is, hogy az ételek Ikeájáról. A nehezét itt már elvégeztek: jó alaposan kitalálták az ételkészítés minden mozzanatát, mindent lemértek, feldaraboltak, szuvidáltak. Nekünk csak az örömteli rész marad, ahogyan látjuk, hogy a kezünk között az egész étellé formálódik.

Mindennek megvan az a nézete is, hogy nincs helye az imprónak. Mint egy jó sorszakács beállunk a pályára és végigtoljuk a receptet, amit a séf kitalált, és pont olyan lesz, ahogyan azt ő lefőzte. Ha a Makery modelljét nézzük, akkor ezzel nincs is gond, hiszen egy étteremben sem szólhat bele a vendég, hogy a volcano burgonyába inkább pecorinót szeretne cheddar helyett. Ez itt egy DIY étterem, csak most éppen otthoni körülmények között.

Leginkább az volt érdekes ebben, hogy úgy főzhet az ember, mintha professzionális szakács lenne. Ennek pedig az egyik kulcsa a mise en place. Ez az a pálya, amit a szakács berendez magának, és minden szükséges alapanyagot és eszközt összekészít, amire szüksége van, jó esetben már megfelelően kiadagolva. A „miz” felépítése minden főzésnél igen fontos.

Óriási a különbség azonban az otthoni és a hivatásos pálya között.

Otthon ugyanis az ember gyakran csak fejben épít mise en place-t. A hűtőben melyik polcon van a hús? Tényleg megvan az szükséges fűszer, nem maradt a tepsiben ott az előző napi sütemény? Fent vannak a kések a késtartó mágnesen?

Ezután úgy állítja össze a menetrendet, hogy a legfontosabb elemeket előkészíti addig az állapotig, hogy elkezdhesse a főzést, majd a többi jöhet közben. Jó esetben aztán csak akkor rögtönöz, ha a fűszerezésben vagy az alapanyagok kiválasztásában valamit máshogy alakítana, mint azt megszokta. Rosszabb esetben akkor kell kreatív megoldásokat találni, ha az otthoni szakács mégsem gondolta át elég jól fejben az algoritmushoz szükséges eszközök és hozzávalók fellelhetőségét, illetve hadra foghatóságát. Az előre eltervezett döntések helyett aztán így kényszerül rögtönözni, amely szerencsés esetben jó ételt eredményez, de megvan arra is az esély, hogy magyarázkodni kell.

A Makery dobozánál ilyesféle tervezgetésre nincs szükség. Ha az elején összeraktunk minden eszközt, amire szükség lesz, más dolgunk nincs is mint végigmenni a lépéseken az odakészített tableten, és eljutni a végső pontra, amikor outputként az összeszerelés végén a kész étel kerül ki a konyhából.

Amit a kipróbálás során erről el tudunk mondani, hogy ez valóban működik. Az ételeket tényleg nagyon jól összetették: izgalmas alapanyagokat találtak, bátran használnak erős ízeket, fűszereket, mint a füstölt paprika, a zöldfűszerek, a citrusok. Jók az ízképletek, mint kéksajt, dió, rozmaring a körtéhez míg az almához kakukkfű, alma, mogyoró, mascarpone-kecskesajt. Mindemellett az általunk választott fogásokra szinte mindre igaz, hogy olyanoknak való, akik nem ijednek meg az olyan markáns ízektől, mint a kéksajt, a kecskesajt, a chili. Úgy is mondhatjuk: nem gyerekeknek való ízvidék.

Elégedett lennék, ha ilyet kapnék egy étteremben. Magam viszont persze sok mindent másképp készítenék. Például egy idő óta már csak igen kevés dolgot szuvidolok, így a szarvasgerincet sem készítettem volna így, mert a tapasztalat az, hogy

ilyenkor a rostok bár valóban szinte kanállal vághatóak, de közben el is vesztik a sült húsos jellegüket.

Azt is megértem viszont, hogy DIY-csomagban egy többlépcsős sütést nem bíznának olyanokra, akiknek ebben nincs gyakorlatuk.

Egy másik ételnél a feleségem által készített lazacnál a 20 perc 200 Celsius-fok óhatatlanul túl száraz halat eredményez. Ezt egyrészt magyarázza, hogy a tetején lévő vékony burgonyaszeletekből álló „pikkelynek” szükséges ennyi idő, hogy olyan ropogós chips legyen, másrészt biztosan sokan aggódhatnak amiatt, hogy esetleg nyers marad a haluk. Akárhogy is legyen, ezt akkor is túl nagy áldozatnak tartom, hiszen szerintem hallal a legnagyobb hiba, amit el lehet követni, ha kiszárad a túlsütéstől.

A legjobban egyébként talán a gyakorlott háziasszony feleségemnek jött be a DIY-főzőcske. Nagyon tetszett neki, hogy mindent előkészítettek, és precízen összeállítottak. Minden kis dobozkában pont annyi hozzávaló volt, amire szükség volt.

Gyorsan lehetett előrehaladni, míg a végeredmény látványos és ízletes, főleg a garnélanyárs, amely igencsak tüzes lett.

A főzőcske után pedig szinte minden doboz mehetett a szelektív papíros kukába. A tepsiben is sütőpapíron sült minden, így az sem okozott túl nagy rumlit. Lehet innen is lopni ötleteket.

A húszéves fiúnk az elvárásoknak megfelelően gond nélkül végrehajtotta az összes műveletet, pedig a borjúbélszín wellingtont és a vörösáfonyás mákos vagy diós gubát az ember nem gondolná egyszerű menünek. Igaz, a Makery feldolgozásában nem volt nehéz dolga. A sikerélmény azonban azóta sem sarkallta arra, hogy a konyhában gyakrabban megforduljon.

Érdekes, hogy a csúcséttermek mostanában sorra térnek át hasonló megoldásokra, ahol a befejezést a megrendelőre bízzák. Ezen a téren viszont a Makerynek hatalmas előnyből indul, hiszen

a módszer gyakorlatilag náluk készen áll, csak be kell csomagolni, és kiszállítani.

Azon lehet vitatkozni, hogy egy prémium minőségű főételért, előételért vagy desszertért és egy italért sok-e tízezer forint. A válasz leginkább azon múlik, hogy elfogadjuk-e az Ikea-logikát. Pluszként fogjuk-e fel, hogy az ételt nekünk kell összeállítanunk? Értékeljük-e hogy mindent kitaláltak helyettünk, és a „piszkos” munkát is elvégezték, nekünk csak be kell rúgni a biztos gólt.

Összességében a tapasztalat az, hogy egy játék erejéig nekünk bejött. Az ételeket mi a konyha mérete miatt is egymás után készítettük el, és általában mindenki kóstolt egy-egy falatot a másik által választott fogásból. Így délután kettőtől nagyjából este hétig jól elszórakoztunk, és éhen sem maradtunk. Társasozás helyett ez is jó volt. Még egy játékot is kitaláltunk közben: kinek is lehet még jó megoldás a Makery:

• a főzésben nem jeleskedő ifjú hősszerelmeseknek, akik ennek ellenére egy menő vacsorával akarják lenyűgözni a kiválasztott hölgyet, hogy megcsillantsák a kreativitásukat.
• a főzésben nem jeleskedő ifjú hölgyeknek, akik ennek ellenére egy menő vacsorával akarják felvillantani a kiválasztottjuknak, hogy mellette milyen közös lakomák is várhatóak az életben.
• a főzésben nem jeleskedő háziasszonyoknak, akik ennek ellenére egy menő vacsorával akarják lenyűgözni a társaságot.
• a főzésben nem jeleskedő celebeknek, akik ennek ellenére egy valóságshow-ban akarják megmutatni az általuk kötelezően meghívott többi celebnek és az országnak, hogy ők is tudnak olyan menő vacsorát főzni, mint egy étterem szakácsa.
• a szakácsnak, aki otthon akar egy jót enni, de aztán már tényleg repülne a kése, ha azt kérné valaki, hogy vágja batonra az édesburgonyát.

Mindenki találhat ki hozzá még további válaszlehetőségeket.