Hőségriadó van, nem csak a nappalok túl melegek, de az esték is forróbbak a normálisnál. A munka után, mikor már rend van a házban és pizsama a gyerekeken, jól esik végre nyugodtan leülni és a visszafogott éjszakai fények mellett inni egy-két hideg sört.

A magasabb alkoholtartalmú tételek nekem ilyentájt nem csúsznak – inkább a hőfok, a szép szénsavszerkezet, a kalandosabb, könnyebb aromák vonzanak. A kánikulára való tekintettel ilyeneket válogattunk, kettőt Zemplénből, kettőt Békésből.


A Baz Beer egy olyan régióból érkezett, amelyről nem a sörre, hanem a furmintra, a hárslevelűre vagy éppen a sárga muskotályra gondolunk. Ennek ellenére a tokaji régióban is van minőségi sörfőzés – klasszikus, elegáns dizájnnal dolgoznak, a két tesztbe fogott sör is hagyományos típus volt: cseh jellegű pilseni és cseh jellegű vörös, azaz amber lager.

Az utóbbi években, „aki ad magára”, az rommá aromakomlózott IPA-kkal vagánykodik. Én viszont,

ha szomjas vagyok, teljesen másra vágyom: gyöngyözve aranyló cseh pilzeniek jelennek meg szemem előtt, s nem a citrusos gyümölcsök túltolt ízjegyeivel foglalkozom,

hanem a minél nagyobb, jóleső kortyokkal. Szóval a BAZ lagerrel kezdtem…



Az illata finom, de a habja elég gyorsan szertefoszlik. Az íze nem rossz abban az értelemben, hogy nincsenek ízhibái, de egy klasszikus pilsenertől az ember több mélységet várna. A 4,6-os alkohol az időjárásra való tekintettel ideális, csúszik is a BAZ, de ebben inkább a szomjúság a felelős.



Az a helyzet, hogy idehaza még egy kraft főzdétől sem ittam igazán jó cseh típusú lagert – vannak korrekt termékek, ez is közéjük tartozik, de

úgy tűnik, vagy a hely szelleme, vagy hosszabb ászkolás, vagy egyéb mágia kell ahhoz,

hogy ebben az egyszerűnek tűnő, ámde mégis idő- és eszközigényes műfajban utolérhessük a példaképeket.



A vörös lager finom malátás illattal indít, a karamelles jegyek szépen érvényesülnek. Húsos vacsora után szépen csúszik, jól esnek a kortyok – sajnos a hab már a töltés pillanatában elmenekül. Az alkohol 4,3 százalék, szóval többet is bátran megihatunk, nem állunk fejre azonnal.



Az utóíz enyhén kalácsos, inkább az édes jegyek tartanak ki a szájban.

Örültem volna egy picivel több komlónak,

jót tenne egy kis kontúr a maláták mellé.



A Szent András sörfőzdétől már korábban is kóstoltunk earl grey portert, de a 2017-es Esthajnaluk mégis teljesen más volt: annak ellenére, hogy itt is bergamott narancshéjjal fűszereztek a tealevelek mellett, ez nem desszertsör, hanem rendes, frissítő nyári finomság. A 4,9 százalék alkohol baráti, a teás íz pedig felidézi a minőségi, házi ice tea-k világát.



Az Alfa.05 címkéjén elejtett megjegyzésből kiderül, hogy a 2400 lefőzött literhez 5 kiló earl greyt használtak, így

nem véletlen az felnőtt estébe vetített napközis ízvilág

– ugyan a Tesztandrás sorozat, ahogy a neve is mutatja, kíséreti játék az állandó szortiment mellett, de ebben a jól sikerült, harmonikus verzióban is van annyi fantázia, hogy kínálatban maradjon.



Éppen a napokban mutatkozott be végleges változatában a békésszentandrásiak bodzás belga búzasöre, amely szintén a Tesztandrás sorozatban jelent meg először. A mostani szűretlen Dubbelwit annak a rokona, csak éppen nincs benne bodza, ám még több szárazanyag került bele – az alkoholtartalom így 4,4-ről 6 százalékra nőtt.



Harmonikus, a műfajban kötelező koriander és narancséj jól működik. A Delta.26 számomra a klasszikus utolsó esti sör: aromái sokáig kitartanak, miután eltettük az üveget, elmostuk a poharat és megkezdjük a kis esti szertartásokat, íze még ott lapul a garatban, egészen a fogmosásig. Amúgy pokoli nagy kár, hogy nincsen dubbelwit ízű fogpaszta, mert igény az volna rá.