Magyar Konyha
2015. február 2.Évről-évre megduplázódik a Bocuse d’Or szakácsversenyre utazó szurkolók száma. Az ínyenc drukkerek között sok ismert séf is ott van. Segal Viktor, a neves magyar séf a Magyar Konyhának számolt be élményeiről.
A SIRHA kiállítás már önmagában is megér egy utat Lyonba, hiszen itt mindent megtalálható a csomagolástól, a konyhatechnológián át, az alapanyagoktól az étterm berendezésekig. Minden magára valamit adó francia termelő vagy cég Bretagne-tól Marsseille-ig itt van, de egész Európából, sőt a tengerentúlról is érkeznek termékek. A Bocuse d’Or szakácsverseny ennek a vásárnak a része, a szakma talán legrangosabb eseménye, ahol egy európai és egy ázsiai döntő után 24 csapat került be a döntőbe.
Mint azt a kulisszák mögött megtudtam az élcsapatok egy-két millió eurót költenek a felkészülésre, ami számomra azt bizonyítja, hogy az induló országoknak az itteni szereplés nem csak szakmai, hanem presztízs kérdése is.
A verseny két napos, 2x 12 ország tomboló szurkoló tábora buzdítja a versenyzőket hosszú órákon át, cseppet sem lankadó hangerővel. Fergeteges, semmivel össze nem hasonlítható hangulata annyira magával ragadó, hogy bár a magyar csapat csak szerdán szerepelt, én az első nap is beugrottam a versenyre, eredetileg fél órára, amiből végül négy óra lett.
A több hónapos feszített tempójú előkészületek után, itt - éppúgy mint egy olimpiai döntőben- a legkisebb hiba is 4-5 hellyel hátrébb sorolhatja egy versenyzőt. Persze nehéz egy főzőversenyt végignézni úgy, hogy nem kóstolhatjuk meg a versenyző séfek fogásait, hiszen csak a zsűri (minden résztvevő ország Bocuse d’Or Akadémia Elnöke) teheti ezt meg. A halak és a húsok szeleteléseor azért a hozzáértő néző sok mindent megtudni az ételekről, annak textúrájáról, a köretek állagáról..
Véleményem szerint a japánok halétele már két éve is kiemelkedően jó volt és nem volt ez másként idén sem. Igaz ez alkalommal Molnár Gábor, a magyar séf által készített hal legalább annyira tetszett. Szerintem a legjobb tízben volt! A húsoknál az amerikaiak és a finnek tálja tetszett a legjobban.
Bár a nézők kóstolni nem tudnak, mégis a levegőben érezni a feszültséget. A lelátókon tomboló több száz séf és más szakmabeli az óriás kivetítőkön percről percre követi az ételek elkészítését és hangos ováció mellett ki is fejezi tetszését. Itt soha nincs negatív megszólalás, vagy más ország tálalásakor füttyparádé. Ellenkezőleg. Megtapsolnak minden tálalást, a kiemelkedő ételeknél elismerő taps vagy összenézés jellemző.
Én ezért a hihetetlen hangulatért, a nemzeteket és séfeket - az éles verseny ellenére is- összehozó élményért járok vissza már harmadszorra Lyonba. No és persze drukkolni Magyarországnak, hiszen idén már másodszor vettünk részt a versenyzésben. Mindkétszer bekerültünk a döntőbe és egy 10. és 13. hellyel büszkélkedhetünk már most, az út elején is.
Arra a kérdésre pedig, hogy sajnálom-e, hogy nem indultam el korábban a Bocuse d'Or versenyen, azt válaszolom, hogy minden alkalommal, amikora próbafőzésekkor kóstoltam Gábor ételeit ez járt az eszemben. Lyonról nem is beszélve.
