Konzerv gulyásleves, porból készült gőzgombóc és fánk. Ismert ízek az osztrák Alpok síparadicsomaiban. Ki gondolná, hogy annak örülünk, ha magyar szakáccsal találkozunk egy hüttében vagy egy panzióban?

Régóta foglalkoztat a kérdés, vajon miért hagyják az osztrákok, hogy a síparadicsomok vendéglői silány minőségű ételeket kínáljanak. Abban az országban, ahol Michelin-csillagos séfek jobbnál jobb fogásokkal várják az ínyenceket. A bécsi Steirereck vagy a Vincent, a salzburgi Carpe Diem és az Esszimmer a világ legjobbjai között foglalnak helyet, Heinz Reitbauer a 16. a világ 50 legjobb étterme listán. Az Alpokban egyedül a többcsillagos szállodák éttermei kínálnak magas színvonalú vendéglátást.

Néhány éve nem akartam hinni a szememnek, amikor belesve egy hütte konyhájába megláttam, hogy ötliteres konzervdobozból öntik a fazékba a gulyáslevest. Máris megértettem, hogy lehet, hogy a sípályákon minden szakács ugyanazt az ízt varázsolja a levesekbe. Esténként már kóstolni sem érdemes a félpanziós vacsorára kínált leveseket, mert mindegy, hogy májgombóc, palacsinta vagy grízgaluska a betét, mindnek ugyanaz a nátrium-glutamát íze érezhető csupán. A hüttékben felszolgált gőzgombóc és a császármorzsa porból készül, a bécsi szeletnek hazudott rántott hús fagyasztott, rágós sertésszelet és akkor ne is említsük, hogy a vendégek jó része sült krumplit eszik ketchuppel. Mintha a síelés olyan olcsó sport lenne és a síelők között nem lenne ínyenc vagy egyszerűen igényes vendég.

Ezért is lepett meg, amikor a schladmingi sípálya közelében, Gröbmingben egy kis szállodában fokhagyma ízű fokhagymaleves, rózsaszínűre sütött szűzérme, töltött padlizsán és mákos kocka epervelővel volt a vacsora. Aztán másnap bazsalikomos paradicsomleves, báránysült és sajtfelfújt szőlőmártással várta a síelőket. Kíváncsiak voltunk ki lehet a szakács, aki láthatóan gondosan készítette el a menüt. Meglepetésünkre magyar szakáccsal találkoztunk. Stelczer Attila november óta dolgozik az egyébként magyar tulajdonú hotel konyháján. Kiderült, hogy előtte Gröbmingben saját éttermet vitt Attila néven és több négycsillagos szálloda konyháján volt konyhafőnök. Ismeri a környéket, saját beszállítói vannak, a szomszédos faluból szerzi a friss bárányhúst, a környéken ismer egy Angus-marha tenyésztőt, aki maga dolgozza fel az állatokat. Helyi termelőktől veszi a tejet, akik tavasszal kihajtják az 1600 méteren fekvő rétre az állatokat és csak télen viszik be a karámba.

És akkor miért nem ezt kínálják a legtöbb helyen a vendégeknek? – érdeklődünk. "Érdektelenné váltak az osztrák vendéglősök. Annyi a vendég, hogy elkényelmesedtek és mivel nem panaszkodnak, az egyszerűbb utat választják. Félkész termékekkel dolgoznak"- mondja. Aztán elmeséli, hogy egyszer, amikor gulyáslevest főzött egy hüttében, ráripakodtak, hogy ne merjen még egyszer ilyen gulyást készíteni, mert majd még ezt fogják reklamálni a vendégek. Ezért örül, hogy a Hotel Sonnhofban szabad kezet kapott. A tulajdonosok a jó konyhával is szeretnék idecsábítani a vendégeket.

Köztudott, hogy Ausztriában - főleg télen - nagyon sok magyar szakács dolgozik. Közöttük is van igényes, a tudást és a kreativitást előtérbe helyező szakember és van, aki elvégzi, amit a főnökei mondanak. Csak az érthetetlen, hogy az osztrák vendégek miért nem tiltakoznak a hütték ehetetlen kínálata ellen és miért ragaszkodnak még mindig a ételízesítőknek köszönhető mesterséges ízekhez?

De jó volna egy gasztroforradalom az osztrák Alpokban!