Az élet: vattacukor. Áll a Vattacukorkészítő a tálka fölött, középen a fekete lyuk, forgatja a hurkapálcikát, mi meg tágra nyílt szemmel bámuljuk, ahogy a Semmiből megszületik az örvénylő színes felhő, akár a Tejútrendszer. Aztán megkapjuk, mohón beleharapunk, ragacsos lesz kezünk, arcunk, majd egy perc múlva nem marad semmi, csak a csupasz hurkapálcika. Édes semmiség - mondaná Fellini. Százhúsz kalória - mondaná a dietetikus. A food design történetének legnagyobb átverése. De hát mi nem az?

A vattacukorgépet a nashville-i William Morrison és John C. Wharton találta fel 1897-ben.  Morrison fogorvos volt, gyerekkönyv szerző, politikai aktivista, élete vége felé még Woodrow Wilson elnök mellett is dolgozott. Wharton vidéki cukrászmester. Az "elektromos cukormasinát", ami fonott cukrot gyártott (ők "Fairy Floss"-nak, tündérhajnak nevezték) az 1904-es világkiállításon szabadalmaztatták St. Louis-ban. A csillogó édességnek akkora sikere lett, hogy negyeddolláros áron rögvest el is adtak belőle hetvenezer adagot. Gyapotcukor névre csak 1920-ban keresztelték át. A gép működése egyszerű fizikai elvre épült: ha felmelegítjük, akkor a cukor megolvad, a centrifugális erő hatására fonalas szerkezetűvé alakul, pálcikára csavarva újra megszilárdul. Kész varázslat.

Olyannyira kézenfekvő, hogy már nádcukorból is készítették a XVII. században. 1769-ben az angol üzletasszony Elizabeth Raffald le is írja a receptet szakácskönyvében. Réz-, vagy ezüsttálon karamellizálták a nádcukrot, és kézzel forgatták, hogy fonalas szerkezetű legyen.

Azóta sokfelé ismerik.

Angliában candy floss, az Egyesült Államokban cotton candy, Ausztráliában Fairy Floss,  Németországban Zuckerwatte a neve. A franciák úgy hívják: Barbe á papa. Azaz apu szakálla. Dehát ők a kíntornát is "barbár orgonának" keresztelték, a besurranó tolvaj meg "holdfény-ékszerész". Iránban pashmak a neve, az oszmán paloták kedvelt édessége volt. Yazd városában például szezámolajjal, liszttel készül. A vizes kristálycukrot felforrósítják, hagyják, hogy megdermedjen, majd addig nyújtják, amíg rágógumiszerű pép nem lesz belőle.Közben egy másik edényben (olajból és lisztből) 7-8 órás főzéssel masszát  készítenek, tepsibe öntik és (gyűrűs formában) ráteszik a gumiszerű cukrot. A lisztes massza lassan felszívja a cukrot és fonalszerű képződménnyé alakul.

Török változata a pismaniye, amit pisztáciával ízesítenek. Az örmény származású Agop effendi találta fel, még a XIX. század közepén.A név állítólag megbánást jelent, de nem abban az értelemben, ahogy gondolnánk (hogy bárkinek lelkiismeretfurdalása támadna, mert ennyi cukrot megevett), ellenkezőleg, azt bánjuk meg, hogy hozzákezdtünk az édesség elkészítéséhez, annyira komplikált.

A vattacukor  (főként amelyet izomalt cukorpótlóból készítenek és mesterséges színezőanyagokkal kevernek) feltehetően a legegészségtelenebb édesség a világon. Bár az élelmiszermaffia ismeretében erre nem mernék fogadni. Az viszont tény, hogy nincs benne több cukor, mint bármelyik üdítőitalban (körülbelül 30 gramm). Utána viszont garantáltan éhesek és szomjasak leszünk. Hiszen cukros levegőt ettünk

De hát a vattacukor nem a tudatos táplálkozásról szól. Inkább a gyerekkorról. A rózsaszín ámulatról, ahogy tejfogakkal felhőbe harapunk.