A cikk a honlapuk tartalmi és képi megújulása előtt készült.


Alapanyagok

Görögdinnye – a nyár nagykövete

A nyár lüktet és parázslik. Az ég nappal szikrázó, este viszont rózsaszín-narancs ruhát húz és átvezet éjszakába. Jókedvünk fokozója pedig a lédús görögdinnye lehet. A görögdinnye kisgyermekkorunktól a nyár szerves része. Kölyökként az ember szíve majd..

A nyár lüktet és parázslik. Az ég nappal szikrázó, este viszont rózsaszín-narancs ruhát húz és átvezet éjszakába. Jókedvünk fokozója pedig a lédús görögdinnye lehet.

A görögdinnye kisgyermekkorunktól a nyár szerves része. Kölyökként az ember szíve majd kiugrik, hogy megtudja, a percekig tartó paskolás után, jó dinnyét választott-e. Legalább egyszer kifaragjuk a magunk tökéletes dinnyekalapját, és ellentmondást nem tűrve foglalunk állást arról, hogy a magnak a tányéron a helye, vagy a hasunkban. Mindannyian ragadtunk már tőle könyékig, és vágytunk rá mindennél jobban a forróságban. Tettünk már meg mindent, hogy valahogy bepréseljük a hűtőbe, belogikázzuk a csap alá, vagy fürdettük lavórban, hogy aztán ne tudjuk kivárni, míg lehűl. 

A benne lévő víz, mely a lelkét adja, felüdíti testünket és segíti vesénket. Bővelkedik káliumban, nátriumban, kalciumban, és rejt magában vasat és foszfort, ezzel is minket támogatva. Mi több, magjai úgyszintén értékes kincseket hordoznak, vasban, cinkben, kalciumban és B-vitaminokban gazdagok. Esszenciális aminosavakkal és telítetlen zsírsavakkal is büszkélkedhetnek, hű kiskatonaként védve ezzel érrendszerünket, keringésünket. Egy dolguk van csak, alaposan összerágni őket. Talán, ami a legmegkapóbb a görögdinnyével kapcsolatban és nem maradhat ki az erényeit méltató felsorolásból, az íze. Az az íz, ami semmivel össze nem téveszthető, egyszerre markáns és lágy, a maga egyszerű módján rabul ejtő. 

Szeretjük, mert a kicsikből ínycsiklandozó savanyúságot, a nagyokból – ha nem faljuk fel egy ültő helyünkben – szirupot, pikáns salátát, de akár levest, bólét vagy sorbetet is készíthetünk. Bár a világon számos fajtája létezik, és tudjuk, némelyiket drágábban mérik, mint az aranyat. Mert bár a mi dinnyénknek nincs ébenfekete héja, és nem is kocka formájú, nincs zamatosabb, kedvesebb, emlékébresztőbb termés annál, amit a hazai föld adhat nekünk.

 

 

Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra