Az élet forrása - Magbörze

Ha nincs vetőmag, akkor nincs semmi: nincs zöldség, gyümölcs, gabona, nincs élelem. Ez persze nyilvánvalónak tűnik, mégsem gondolunk a magfogás, megőrzés és felszaporítás ősi tudására, amikor például egy korábban létező, ma egyre kevesebb helyen kapható paradicsom- vagy almafajtát hiányolunk. Szerencsére a Növényi Diverzitás Központ – vagyis a tápiószelei génbank – őrködik nemzeti genetikai erőforrásaink fölött: az intézmény olyan fontos szerepet tölt be az ország életében, mint a nemzeti bank.

Mindig szerezhet újabb élményt és tapasztalatot az, aki a gasztronómia, az egészséges táplálkozás, a fenntartható gazdálkodás iránt érdeklődve lépked a tápláléklánc állomásain:

újra és újra találhat olyan elkötelezett kis közösségeket, amelynek tagjai fejükbe vették, hogy tesznek valamit magukért, a családjukért, a környezetükért.

Van, aki őshonos állatokat nevel, biogazdaságot művel, más piacot, vásárlóközösséget hoz létre, hogy mindezt el is lehessen adni, termelő és vásárló egymásra találhasson. A tápláléklánc csúcsán a legmenőbb éttermek állnak, nekik sem mindegy, milyen alapanyagból dolgoznak, de még az ő lehetőségeik is azon múlnak, hogy az a pici kis mag egyáltalán létezik-e, kibújik-e a földből, bírja-e az időjárás viszontagságait.

A magbörzékre járó, magokat csereberélő gazdák vagy hobbikertészek ezt pontosan tudják, és annak is jó érzés a tudatában lenni, hogy nemzeti genetikai erőforrásaink – vagyis a búza, a krumpli, a bab, a kukorica magja, vetőgumója – fölött állami intézmény, a Növényi Diverzitás Központ (NöDiK) őrködik, amely március végén tartotta II. Magbörzéjét.

(Jelen írásban a növényi génekre összpontosítunk, az állatokkal a gödöllői Haszonállat-génmegőrzési Központ foglalkozik – a két intézmény összevonásával jön létre június 1-jével a Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ, hogy egységes szemlélettel és hatékonyabban szolgálják a génmegőrzés ügyét.)

Szóval a magok megőrzése, felszaporítása fontos állami feladat, ezen is múlhat, hogy tudunk-e lépni, ha például a klímaváltozás miatt olyan növényeket kell telepítenünk, amelyek bírják a szárazságot, vagy ha vissza akarunk hozni nálunk őshonos növényfajtákat, a külországi egyenélelmiszerek dömpingjét ellensúlyozva. A biológiai sokféleséget azonban nem lehet csupán a génbankon számon kérni, mert azt számos más tényező is befolyásolja, de erről majd később.

Páratlan sokféleség

A világon több mint ezer génbank működik, közük a tápiószelei a több mint 56 ezer fajta növényi genetikai erőforrással a 17. helyen áll, Európában pedig a nyolcadik.

Babból például 4350, paradicsomból pedig 1749 fajta magját őrzik,

páratlan sokféleség jellemzi tehát a magyar növényvilágot.

Ha tehát a környezet bármilyen okból átalakul

– a már említett klímaváltozás mellett ilyen lehet az is, ha újfajta kártevők, betegségek jelennek meg –,

van hova visszanyúlnunk,

lesznek olyan tulajdonságokkal rendelkező növényeink, amelyek választ tudnak adni az újfajta kihívásokra A génbankok feladatai közé tartozik a genetikai erőforrások gyűjtése, felszaporítása, megőrzése, leírása, közreadása, elérhetővé tétele.

A megőrzött magok között van szántóföldi növény, zöldség, gyümölcs, gyógy- és aromanövény, sőt a dísz- és vadnövényfajok genetikai erőforrásait is tárolják. Hogy milyen nagy érdeklődés van az általuk megőrzött magok iránt, azt jól jelzi, hogy amikor meghirdetnek mondjuk egy több száz tételes, 10 ezer mintát elérhetővé tevő ajánlati listát, akkor a webshopon keresztül 24 órán belül mind elkel. A tárolt magokat a legváltozatosabb helyekről gyűjtik be, és ebben a munkában szorosan együttműködnek a civil egyesületekkel, az önkormányzatokkal és egyéb szervezetekkel.

A magbanki munka mellett a NöDiK 2013 óta koordinálja „A táji adottságokhoz alkalmazkodó, a Kárpátmedencében régóta termesztett gyümölcsfajták megőrzésében való együttműködésről” szóló megállapodást. Ennek keretében már 178 bemutatókert működik egyházi és önkormányzati kezelésben, és hamarosan Böjte Csaba ferences rendi szerzetessel, a gyermekmentő Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozójával is együtt fognak dolgozni. A kertekben majd’ hétezer gyümölcsfaoltványt ültettek el eddig.

Hogy milyen sokféle növény van, illetve lehetne akár a táplálkozásunkban is, azt a II. Magbörzén Horváth Lajos, a NöDik osztályvezetője mutatta be. Két asztalon sorakoztak a különféle magok (az egyiken csak hüvelyesek), és mindegyiknek volt saját története: mikor került az országba, esetleg már Árpád vezér nyeregkápáján is ez lógott-e, hogyan, mikor szorult ki a termesztésből, mi vette át a helyét.

A kölest például már honfoglaló eleink is fogyasztották, csak Amerika felfedezése után vette át a helyét a kukorica. Elmondta azt is, melyik növényfajta mire jó leginkább, illetve hogy melyik ideje jöhet el, ha a klímaváltozás szárazságtűrő növényeket követel majd a termelésbe. Ilyen lehet a csicseriborsó mellett a lednek, avagy szegesborsó is, a cirok, más néven cirköles (Erdélyben tatárka), illetve az édesburgonya, azaz a batáta – a hallgatóság pedig nem győzött csodálkozni a sok színes bab, borsó, lencse, kukorica láttán (lásd a babokat bemutató képünket).

Azt is látni kell, hogy egyes fajták visszaszorulásával lassan eltűnik az a tudás is, amellyel az adott növényt fel tudnánk dolgozni. Horváth Lajos egyébként Tápiószelén is tart előadásokat, hasonlóan nagy sikerrel, hiszen mindenki érzi, hogy a magokról beszélve az élet forrásához jutunk közelebb.

A csicseriborsó ideje

Adódik a kérdés, hogy ha ennyiféle vetőmag áll rendelkezésre Magyarországon, akkor ezeknek a növényeknek miért csak a töredékét lehet kapni még a biopiacokon is, illetve miért csupán négy növényfajta (búza, kukorica, napraforgó, repce) uralja a nagy állami szántóföldeket. Mit lehetne tenni azért, hogy a tájfajta növények visszakerüljenek a termesztésbe és a boltok polcaira is? Mert jelenleg szinte csak a biogazdálkodásban van esély arra, hogy ezek a fajták újra megerősödjenek – hogyan lehetne ezt széleskörűen segíteni? 

Az első lépés az, hogy a génbank begyűjti, megőrzi és elérhetővé teszi a magokat, kereskedelmi forgalomba viszont csak az kerülhet, amelyik szerepel a Nemzeti fajtajegyzékben, vagyis megfelelt a Nébih, illetve a jogszabályok előírásainak. A több mint 1700 fajta paradicsomból például a fajtajegyzék csupán százat tartalmaz, és így van ez a többi növényfaj magjaival is: kereskedelmi forgalomba csak egy kis része kerülhet.

A NöDiK a közeljövőben kezdeményezni fogja 15 növényfaj bejegyzését: az egyik például a Horváth Lajos által is említett, a meleget, szárazságot jól tűrő csicseriborsó, amely egyelőre tehát magként nem kapható. A változás következő lépcsőfokán a kereskedők, a gazdaboltok állnak, őket kell meggyőzni, de mindeközben látni kell azt is, hogy a gazdasági érdek a monokultúrás termelés mellett szól. Nagy táblákat egyfajta vetőmaggal beültetni, művelni sokkal egyszerűbb, ráadásul a vetőmagcégek csomagban értékesítik a gazdáknak a magot, a műtrágyát és a növényvédő szereket – nem lehet egyik napról a másikra változást elérni, új fajok, új fajták bevezetése hosszadalmas feladat.

Egyelőre tehát maradnak a biopiacok, ahol elkötelezett gazdák árulnak jó minőségű, akár nemzedékek óta fogott magokból termett növényeket, abból készülő termékeket. A változás motorjai lehetnek a minőségi éttermek, amelyek keresik a változatos alapanyagokat, és nem akarnak érte Franciaországig vagy Bécsig utazni, hanem Magyarországon szeretnék megvásárolni. Persze az évszázadok óta zajló magánmagcseréknek nem állhat semmi az útjába: a szomszédtól, ismerősöktől kapott magoknak mindenki örül, a kiskertekben való ültetés sokszínűsége nem függ a „hivatalos környezettől”.

Bánkúti 1201-es

A másik kérdés az, hogy az egyes országok hogyan gazdálkodhatnak a nemzetközi színtéren a genetikai erőforrásaikkal. Mindenki magára van-e utalva, és azok az országok járnak jól, amelyek gyűjtögették a magokat, vagy az emberiség ez ügyben együttműködik, és ha valahol kipusztul például a burgonya, akkor kisegítik egymást az államok?

A különböző génbankok közötti együttműködést nemzetközi megállapodások szabályozzák, azzal a FAO által hirdetett szép gondolattal, hogy segítsék azokat az országokat, amelyeknek nincs lehetőségük elegendő genetikai erőforrást gyűjteni.

Baktay Borbála, a Növényi Diverzitás Központ igazgatója szerint az első természetesen az élelmezés biztosítása, és a kutatásokat, a nemesítést is támogatni kell, ám a nemesítés mára kiszorult az állami szférából, nagyon sok cég foglalkozik vele (a hazai piacot is 70-80 százalékban nemzetközi vetőmagcégek uralják), ezért a tápiószelei génbank munkatársainak is mérlegelni kell, ha külföldi kérés érkezik hozzájuk. Lehet ugyanis, hogy magánszemély vagy kutatóközpont keresi meg őket, de végül kiderülhet, hogy ők is valamilyen vetőmag-óriáscéggel állnak kapcsolatban.

Így néhány év múlva esetleg azokkal a jó tulajdonságokkal érkezik vissza a magyar boltok polcaira mondjuk a kiadott sárgadinnye, amelyeket korábban a vetőmaggal együtt tőlünk vittek el, ez pedig már gazdasági hátrányt, kárt okozhat nekünk.

A Bánkúti 1201-es búzánk például méltán világhírű, kiemelkedő beltartalmi értékei és egyéb pozitív tulajdonságai miatt a mai napig fontos fajtának számít. Magyarországon több mint 30 évig volt termesztésben egyeduralkodóként, genetikai tulajdonságai számos ma sztárolt, hazai és külföldi búzafajtában fedezhetők fel. Ez is jól mutatja, milyen érték egy-egy fajta, milyen hosszan „kifejti hatását” egy-egy genetikai erőforrás és segítheti a világ élelmezésének és mezőgazdaságainak problémáit megoldani. Az egyes országok génbankjainak gyűjteményét ezzel együtt nem lehet „beárazni”, hiszen ez nem válhat piaci erők játékszerévé, ezért kell bölcsen őrködnünk az élet forrását jelentő magok felett.

AZ ÖSSZEÁLLÍTÁS TÁMOGATÓJA