Cikkek

Orbán Szilvia

2020. október 13.

A koronavírus-járvány komolyan átrendezheti a globális gasztroszektort. A hangsúlyok egyre inkább az online platformokon vannak, ráadásul a fogyasztói magatartásban és az étkezési szokásokban is tapasztalható változás.

Tipikus tünet, hogy az emberek a megpróbáltatások idején finomságokkal kárpótolják magukat. Az étellel való vigasztalódás általános dolog, s a bánatevést a világ minden táján jól ismerik, de ott, ahol amúgy is rengeteg rágcsálnivalót fogyasztanak az emberek, vajon mennyiben változott a falatozási kedv a bezártság hónapjai alatt?


Nem vitás, hogy az elmúlt hónapok jelentős hatást gyakoroltak az élelmiszerpiac működésére. A szakemberek a világ minden táján igyekeznek elemezni a kialakult helyzetet, vizsgálni az újonnan megjelenő trendeket. Az NPD piackutató vállalat munkatársai több kutatásban is az amerikai élelmiszeripari ágazat, illetve a fogyasztói szokások járványügyi változásait vizsgálták.

Egyik kutatásukban például a nassolási kedv és a járvány összefüggését vizsgálták. A szakemberek arra jutottak, hogy a pandémia ideje alatt a vigasztaló falatozásra való hajlam az amerikai lakosság körében tovább növekedett. Az adatok szerint az elmúlt néhány hónapban a snackfogyasztás mértéke mintegy 8 százalékkal emelkedett, áll a Snack Food Behaviors in Challenging Times nevű tanulmányban.

„Már megtapasztalhattuk, hogy

az ilyen, kihívásokkal teli időkben korábban is megnőtt az emberek falatozási kedve, s ez most sem volt másként”

– magyarázta az NPD élelmiszeripari elemzője, Darren Seifer. „Bár azt nem tudjuk megjósolni, mi történik a jövőben, de nagy biztonsággal állíthatjuk, hogy a snackgyártók és a kereskedők további megnövekedett kereslettel számolhatnak addig, amíg élnek a korlátozások, kevesebben járnak éttermekbe, zárva vannak az iskolák, és többen dolgoznak otthonról.”

Az emberek 37 százaléka nyilatkozott úgy: az elmúlt időszakban kifejezetten ügyelt arra, hogy elegendő mennyiségű rágcsálnivalót tárazzon be otthon. A sós snackek és a fagyasztott édességek a legtöbb amerikai háztartásban az alapkamra szerves részeit képezik, és ezek beraktározására mind a mai napig különös figyelmet fordítanak.


Az elemzők összefüggést találtak az otthon tárolt rágcsák, illetve a végül ténylegesen elfogyasztott mennyiség között is: azaz

minél több zacskó snack van otthon, annál többször nyúlunk utánuk.

Ez a szabály megfigyelésük szerint – bár vélhetően a legtöbb finomságra érvényes – kifejezetten illik a sós kekszekre, krékerekre, amikre, ha ötnél több zacskó van otthon, gyakrabban járnak rá az amerikaiak.

Egy korábban, szintén az NPD által végzett kutatás arra az eredményre jutott, hogy a koronavírus idején az emberek többször terveztek kerti grillezést. Az adatok szerint a felnőtt amerikaiak 56 százaléka hetente legalább egyszer kerti grillen készítette el a vacsorát, ötödük pedig legalább kétszer állt a grillsütő mellé egy héten. Ilyen mértékű népszerűség mellett is meglepő volt viszont, hogy a válaszadók túlnyomó többsége (75-81%) nyilatkozott úgy a világjárvány kitörése utáni, kezdeti hetekben, hogy a tervei szerint még ennél is többször sütöget majd a szabadban.


A járványhelyzet rendkívüli hatással volt az online élelmiszer-, illetve ételrendelős platformok működésére is. A bevásárlások tekintetében április közepére az online rendelésekből származó költések 77 százalékkal növekedtek a krízis előtti időszakhoz képest, és ez az arány aztán csak tovább növekedett. Ez a trend az elemzők szerint képes lehet akár az élelmiszer-kereskedelmi szektor teljes átalakítására:

azok a kereskedők, akik fejlettebb digitális háttérrel rendelkeznek, illetve akik kamatoztatni tudják kiépített kapcsolataikat az online platformokat működtető stratégiai partnerekkel, a világjárvány után megerősödve emelkednek majd ki a mezőnyből.


A bevásárlásokkal együtt az online ételrendelések száma is drasztikusan emelkedett – az éttermekbe leadott digitális rendelések száma májusban például 138 százalékkal, ez pedig mindkét félnek előnyökkel járt. Az appokon illetve honlapokon – akár közvetlenül az éttermeknek, akár rendelős portáloknak – leadott rendeléseknek köszönhetően ugyanis az egyes éttermek is tovább működhettek, illetve a vendégek is nagyobb biztonságban érezhették magukat, ha éttermi ételre fájt a foguk.


Ebből a tanulmányból az is kitűnik, hogy az elmúlt időszak számos új felhasználót is a világhálóra csalogatott: a kajarendelős-házhozszállítós app-felhasználóknak jelenleg már csaknem a felét, pontosan 48 százalékát ők képezik.