Régi szovjet szakácskönyv receptjeit tesztelte egy orosz fiatal és a nagymamája – könyvet írtak tapasztalataikról.

A Finom és egészséges ételek könyve címet viselő szakácskönyvet – a kor táplálkozástudományi szakértőinek bevonásával – először 1939-ben adta ki a szovjet élelmezésügyi minisztérium azért, hogy az addig fellelhető, még a cári időszakból maradt, arisztokratikus és nagyvilági szemléletű szakácskönyveket a szalonok világából a gyárakban dolgozó munkások otthonaiba terelje.

Bár a könyv a korszakra jellemző „A bőség felé!” jelmondattal kezdődik, nehéz túllépni azon, hogy a kiadás évében az emberek még nagyon is emlékeztek a néhány évvel ezelőtti, az egész szovjet vidéket sújtó éhínségre, illetve hogy a benne található receptek hozzávalóihoz sokszor lehetetlen volt hozzájutni.

Az első kiadás után csaknem 80 évvel egy fiatal orosz nő, Anna Karzejeva, a nagymamájával együtt letesztelte a 400 oldalas szovjet szakácskönyv-monstrumot – mintegy 80 eredeti receptet készített el – s a 2014 és 2019 zajló időszakról megírta a saját könyvét.

Régi idők lenyomata

A tesztidőszak alatt a szerző számos ellentmondásra lett figyelmes. Dacára például annak, hogy a szovjet szakácskönyv

A hozzávalók listája is meglehetősen hosszú, azonban a korabeli boltokban ezek egy részét (például kaviárt, dinnyét, ananászt, rákhúst) egyáltalán nem, vagy csak egészen különleges alkalmakkor lehetett megtalálni.

Elena, Anna nagymamájának visszaemlékezései közben színt és szívet vittek a tesztelésbe, mi pedig megtudhatjuk, hogy a forradalom utáni gyerekek a hazugságra sokáig a banán szót használták, hiszen a Szovjetunióban banánt találni éppolyan valószínűtlennek látszott, mint amilyennek a korabeli politikusok állításai tűntek. Akkoriban az ételeket gyakran használták kódolt üzenetekben is, például a szamizdat kiadványokat így adták kézről kézre az emberek: „megettem a hajdinát, most már adok neked is”. Másrészt az, aki „közelebb volt a kolbászhoz”, azt jelentette, hogy a Pártban fontos tisztséget látott el.

A kommunista érában az emberek találékonyan adaptálták a recepteket is. Ha például sikerült végre kaviárt szerezni, azt inkább félbevágott főtt tojáson tálalták, nem pedig kenyérszeleteken, mert így sokkal kevesebb is elég volt adagonként. Az értékes hozzávalókat – vagy azt, ami belőlük a sütés-főzés után megmaradt – pedig újrahasznosították; a narancs héját például a szárítókötelekre kötötték, hogy a száradó ruhákat illatosítsák vele.

Szovjet pizza – fura, de ehető

A szovjet szakácskönyv egyik legérdekesebb receptje a nem túlságosan kecsegtető Zöldséges pirítós nevet viseli, ami Elena nagymama szerint nem más, mint a szovjet pizza – egy tésztás-tejfölös-párolt zöldséges étel, ami Anna Karzejeva szerint „fura, de egészséges, és ehető”.

Az „igazi” olasz pizza csak a hetvenes évek vége felé jelent meg a Szovjetunióban, s akkor is annyira különleges és drága dolognak számított, hogy csak kevesen engedhették meg maguknak, s az oroszok akkor is – a magyarokhoz hasonlóan – késsel-villával álltak neki. Parmezánról természetesen szó sem lehetett: a boltokban mindössze háromféle helyi sajt közül lehetett választani.

Mindazonáltal, minden ellentmondásával együtt, a szovjet szakácskönyv Karzejeva szerint egy külön kis világ; időutazás a nem túl távoli múltba, ahol a polcok ugyan üresen álltak, de az emberek valahogy mégis tudtak jókat enni. A kipróbált receptek némelyike ugyan totális fiaskónak bizonyult, de a könyv többségében tényleg kipróbált és széles körben fogyasztott ételekről szól.

A szovjet pizza receptje (az eredeti szakácskönyv szerint)

Hozzávalók:

• 60 g kenyér
• 75 g tej
• ¼ tojás
• 5 g cukor
• 15 g vaj
• 30 g tejföl
• 75 g felszeletelt káposzta
• 50-50 g répa, cukkini, alma
• 5-5 g saláta és kapor

Elkészítés:

A kenyeret vágjuk ketté. Áztassuk 50 g tejbe, amibe előzőleg belekevertük a tojást és a cukrot. Kissé süssük meg. 25 g tej és 10 g vaj keverékében, egy külön edényben pároljuk át a káposztát, a felszeletelt cukkinit és a répát. Ha kész, a zöldségeket oszlassuk el a kenyér tetején, majd díszítsük almaszeletekkel, salátával és kaporral. Tegyünk kevés vajat a tetejére és süssük meg. Tejföllel tálaljuk.

Karzejeva új verziója

Hozzávalók:

• 1 bagett (vagy 2-3 csésze szikkadt bagett, ½ csésze tej, 1 tojás)
• ½ tk só
• fűszerkömény ízlés szerint
• 2 kis-közepes padlizsán
• 2 kaliforniai paprika
• 150 g koktélparadicsom
• 3-4 szem dió1/2 tk szárított ajika

Elkészítés:

Ha száraz bagettel dolgozunk, áztassuk be a tojás-tej keverékbe, ha szükségesnek érezzük, kissé dolgozzuk át robotgéppel, és formázzunk nagyjából 10 cm átmérőjű korongokat, amiket egy fóliával bélelt tepsiben süssünk körülbelül negyed óráig, 180 fokon.

Süssük meg a zöldségeket. Egy tálcát béleljünk fóliával, vágjuk be a padlizsánokat és a paprikákat. A paradicsomokat süssük 15 percig, a paprikát körülbelül 45, a padlizsánt pedig 60-70 percig. Ha megsült minden zöldség, vegyük le a héjukat, és vágjunk durvára mindent, majd keverjük össze a „feltétet” és tegyük a bagettre. Szórjuk meg a durvára tört dióval és ajikával (ha nincs, keverjünk össze némi koriandert, chilit és szárított fokhagymát). Hidegen és melegen is kínálhatjuk.